Gusztáv
3 °C
7 °C

A kurdok otthagyták az amerikaiakat, és megállapodtak Trump ellenségével

000 1BT88J
2018.12.28. 19:35

Máris megvan az eredménye Donald Trump karácsony előtti váratlan bejelentésének, miszerint 60-100 napon belül kivonják a szíriai kurd milíciákat támogató amerikai csapatokat. A mintegy 2000 katonából álló kontingens a támogatott kurdok számára nem elsősorban a kiképzői, tanácsadói és összekötői feladatok ellátása miatt volt fontos, hanem azért, mert puszta jelenlétével akadályozott meg minden, a területet célzó támadást (elsősorban Törökország részéről). A Szíria csaknem negyedét ellenőrző kurd-arab szövetség, a Szíriai Demokratikus Erők ugyanis - teljes joggal - attól tartott, hogy a kivonuló amerikaiak nyomában azonnal megérkeznek a török inváziós erők, ezért

megállapodott az USA ellenségével, az Aszad-rezsimmel

A megállapodás értelmében az amerikaiak által az Iszlám Állam elleni harcra felfegyverzett vezető kurd milícia, a Népi Védelmi Egységek (YPG) kivonul az Eufrátesztől nyugatra található Manbídzs városa körüli kiszögellésből, amit 2016 augusztusában, hathatós amerikai légi támogatással szabadított fel az Iszlám Állam uralma alól, és átadja azt a szíriai kormánycsapatoknak. 

 A megállapodás villámgyorsan életbe is lépett; pénteken Aszad erői már bevonultak Manbídzsba - melyet az amerikaiak még ki sem ürítettek -, és közös őrjáratozásba kezdtek az YPG erőivel.

A törökök által támogatott szunnita arab milíciák ekkor kaptak észbe, hogy az amerikaiak távozása után mégsem hull az ölükbe Manbídzs, ezért a török hadsereg Szíriában állomásozó egységeivel közösen megindultak a város felé. Egyelőre nem tudni, hogy valóban készek-e felvenni a harcot az elveszített zsákmányért, vagy a céljuk a puszta elrettentés. A realitásokat mérlegelve inkább ez utóbbi a valószínűbb, mivel a szír kormány és a kurd vezetés közti megállapodást a Szíriában komoly erővel jelen lévő Oroszország is támogatásáról biztosította.

A kurdok egyébként nem hajtottak végre 180 fokos fordulatot, amikor az általuk árulónak nevezett amerikaiaktól átpártoltak az Egyesült Államokkal igen ellenséges, Irán és Oroszország által életben tartott Aszadhoz. Ugyanis Damaszkusz 2012-ben, a polgárháború kezdeti szakaszában önként vonult ki a kurd kantonokból, és később sem kereste a konfliktust az YPG-vel, és a kurdok is távol tartották magukat a polgárháború fősodrától. A hallgatólagos egyetértést mutatja, hogy a kurd területekbe ékelődő Kamisli és Haszaka városokban háborítatlanul működhetnek a szír kormányhivatalok. A két fél között azért a viszony nem volt súrlódásmentes, elsősorban az Iszlám Államtól visszafoglalt, nyersanyagban gazdag deir ezzóri területek miatt törtek ki incidensek.

A megállapodással egyébként óriási és vértelen győzelmet aratott az Aszad-rezsim, hiszen puskalövés nélkül állította át az ellenséges USA oldaláról az ország negyedét ellenőrző, és komoly katonai erőt képviselő kurdokat. Az Egyesült Államok viszont napok alatt elveszítette talán legmegbízhatóbb szövetségesét, melynek kiképzésére és felszerelésére éveket és milliárdokat áldozott.

(Borítókép: A törökök által támogatott szír harcosok Qirata városában 2018 december 25-én - fotó:  Nazeer Al-Khatib / AFP)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!