Sára, Márió
-6 °C
2 °C

Brit külkereskedelmi miniszter: megállapodás nélkül csak 50 százalék a Brexit esélye

2018.12.30. 12:42

A brit külkereskedelmi miniszter szerint ha a parlament januárban nem fogadja el a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről elért megállapodást, akkor nem sokkal haladná meg az 50 százalékot annak az esélye, hogy az Egyesült Királyság a Brexit jövő márciusban esedékes időpontjában valóban kilép az Európai Unióból, írja az MTI.

Liam Fox, a kormányzó brit Konzervatív Párt elkötelezett, de mérsékelt retorikájú Brexit-párti táborának tagja a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak nyilatkozva kijelentette: akkor lehetne 100 százalékos esélyűnek tekinteni a márciusi kilépést, ha a londoni alsóház megszavazza a brit kormány és az EU között november végére létrejött Brexit-megállapodást.

"Ha nem szavazzuk meg (az egyezményt), nem feltétlenül adnék 50 százaléknál sokkal több esélyt (a márciusi kilépésnek)" - mondta a külkereskedelmi tárca vezetője.

Fox szerint ez a brit EU-tagságról rendezett népszavazás résztvevőinek elárulása lenne.

A 2016 júniusában tartott referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból, bár az országos átlagon belül a skót és az észak-írországi választók jelentős többsége a bennmaradásra szavazott.

A külkereskedelmi miniszter szerint a január harmadik hetében esedékes alsóházi szavazáson két választás lehetséges: a Brexit-megállapodás elfogadása, vagy az, hogy nem lesz Brexit. Hozzátette: a népszavazás kiírásával a parlament közvetlenül a népre ruházta át szuverenitását, és ezek után elképzelhetetlen, hogy a nép döntését figyelmen kívül hagyja, mert az "gyújtó hatásúnak" bizonyulhat.

Az elmúlt hetekben Theresa May miniszterelnök is több nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy ha az alsóház nem fogadja el a Brexit-feltételekről szóló megállapodást, az annak a kockázatával járna, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül kerül ki az Európai Unióból, vagy egyáltalán nem lesz Brexit.

A Brexit feltételrendszeréről szóló egyezmény jóváhagyásához egyelőre nincs meg a többség a londoni alsóházban, elsősorban a tory frakció keményvonalas Brexit-táborának ellenállása miatt.

E frakciócsoport azt a tartalékmegoldást ellenzi a leghevesebben, amely az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés visszaállításának elkerülését szolgálná. E mechanizmus alapján az Egyesült Királyság és az EU vámuniós viszonyrendszerben maradna, ha nem sikerülne időben olyan szabadkereskedelmi megállapodást kidolgozni, amely a határellenőrzés felújítását feleslegessé tenné.

A kilépési megállapodásról a londoni alsóháznak az eredeti menetrend alapján december 11-én kellett volna szavaznia, de Theresa May előző nap január harmadik hetére halasztotta a voksolást, éppen azért, mert a határellenőrzés elkerülésére szolgáló megoldás feletti súlyos nézeteltérések miatt reménytelen lett volna a Brexit-egyezmény elfogadtatása.