Vince, Artúr
-3 °C
1 °C

Macron: A 2018-as népharag arról tanúskodott, hogy nem adtuk fel

2018.12.31. 22:40

A sárgamellényesek haragja arról tanúskodott, hogy "nem adtuk fel", jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök hétfői újévi üzenetében. Az MTI szerint a tévés beszédében az elnök úgy vélte, hogy az ötéves elnöksége elején elindított reformok "eredményei" nem várhatók azonnal, és a türelmetlenség, amelyben ő is osztozik, nem indokolja, hogy felhagyjanak velük.

Az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozásba kezdő sárgamellényesek említése nélkül az államfő szólt "a mély gyökerű megosztottságról és az igazságtalanságok, a néha érthetetlen globalizáció, a túl bonyolulttá váló és a jó szándékot nélkülöző közigazgatás elleni haragról, valamint a társadalom önazonosságát és értelmét megkérdőjelező mély változások elleni dühről.

Ez a harag számomra azt jelenti – bármilyenek voltak is a túlkapások és a rendbontások –, hogy nem adtuk fel. Országunk jobb jövőt akar építeni, amely a cselekvés és összetartozás új módszereinek kidolgozására való képességünkön alapul. Számomra ez volt 2018 tanulsága. 

Ne becsüljük alá magunkat, és ne hitessük el, hogy Franciaország olyan ország, ahol nincsen szolidaritás, ahol mindig többet kell költeni."

Az államfő hangsúlyozta, hogy a köztársasági rendet önteltség nélkül biztosítani fogják.

"Az, hogy egyesek azzal az ürüggyel, hogy a nép nevében szólnak (...), pedig valójában csak egy gyűlölködő tömeg szóvivői, amely képviselőkre, rendvédelmi erőkre, újságírókra, zsidókra, külföldiekre, homoszexuálisokra támad, ez egész egyszerűen Franciaország tagadása", szögezte le az elnök.

Emmanuel Macron hozzátette, hogy "néhány napon belül" írni fog a franciáknak, hogy vázolja annak a nagyszabású nemzeti vitának a körvonalait, amely válaszolni fog a sárgamellényesek válságára. 

A sárgamellényesek novemberben kezdtek tiltakozni eredetileg az üzemanyagadó tervezett emelése ellen, de azóta általánosabb tömegdemonstrációvá nőtte ki magát az akció Macron gazdaságpolitikájával szemben. Az első megmozduláson, november 17-én még több mint 280 ezren vonultak az utcákra országszerte. Azóta a tiltakozók száma fokozatosan csökkent.  Macron elismerte, hogy részben felelős azokban a pontokban, amelyeket a tüntetők felrónak neki, és bejelentett néhány, a munkások vásárlóerejét növelni hivatott intézkedést, de fő követelésüket, a vagyonadó visszaállítását nem teljesítette. Az egyik párizsi tüntetésről az Index is  helyszíni tudósítást  közölt.