Zelma, Rajmund
-4 °C
-1 °C

Kim Dzsongun szerint nem jó az irány

2019.01.01. 15:12

Hagyományos újévi beszédében az Egyesült Államokkal való kapcsolatról is beszélt Kim Dzsongun észak-koreai vezér. "Amennyiben az Egyesült Államok nem tartja be az egész világ előtt tett ígéretét, és továbbra is ragaszkodik a szankciókhoz, valamint nyomásgyakorláshoz, akkor nem lesz más választásunk, és új módszereket kell találnunk arra, hogy megvédjük a függetlenségünket és érdekeltségeinket" - idézi a BBC cikkében  Kim Dzsongunt. 

A lap által megszólaltatott szakértő szerint ez azt jelentheti, hogy ha Donald Trumpék nem tesznek konkrét lépéseket, akkor Észak-Korea újraindíthatja nukleáris programját és a teszteket. Az ország korábban a nukleáris program teljes leszerelését ígérte. 

Kim Dzsongun azt is elmondta, hogy bármikor kész újra találkozni Donald Trump amerikai elnökkel. A felek még júniusban írtak alá kétoldalú megállapodást a leszerelésről, azonban azóta több jel is utalt arra, hogy Észak-Korea folytathatta nukleáris programját: december elején például a CNN közölt műholdas felvételeket arról, hogy az ország bővíthette arzenálját. 

Nemrég Trump azt nyilatkozta, februárban lehet újabb találkozó Észak-Korea és az Egyesült Államok között, azonban ezt még egyik fél sem erősítette meg hivatalosan. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!