Gusztáv
3 °C
6 °C

Sosem kapok választ rá, pedofil volt-e az apám

2019.01.10. 23:30

Legkevesebb nyolc férfi ölte meg magát az utóbbi hat évben Nagy-Britanniában amiatt, hogy úgynevezett pedofilvadászok a közösségi médiában leplezték le őket, írja a BBC egy erről szóló dokumentumműsorának írásos előzetesében.

Lesley apja, Michael Duff úgy ölte meg magát, hogy hivatalosan semmiféle vád nem született ellene. A csatornának nyilatkozó nő azt mondta, azóta megválaszolatlan kérdések között él, erőszakkal fenyegetik őt ismeretlenek, és ő úgy gondolja, hogy az ilyen pedofilvadász csoportok inkább gátolják az igazságszolgáltatást, semmint segítik azt. Azt mondta, mindig csodálta, szerette az apját, és sosem gondolta, hogy lehet egy másik énje is, aki online cserkészett be egy 15 éves(nek hitt) gyereket, és szervezett vele élő találkát. 

Lesleyt 2015 júliusában figyelmeztették online, hogy van egy közösségi médiában terjedő videó, amin az apja pedofilvadászokkal konfrontálódik. Mint kiderült, a 15 éves lány csak egy pedóvadász álcája volt, aki direkt csőbe akart húzni férfiakat, akik ilyen korú fiatallal akarnak találkozni. A lány sokkot kapott, amikor látta, hogy a barátai is sorra nézik meg a videót.

Kik azok a pedofilvadászok?

Tavaly februárban a Velvet írta meg, mit lehetett akkor épp tudni róluk. Azt írták, az Egyesült Királyságban 75 pedofilvadász hálózat létezik, köztük az egyik leghíresebb a Hunted One csoport, amelynek tagjai 2015 óta üldözik a pedofilokat, de már évente legalább száz ilyen személyt sikerült elkapniuk. Ráadásul a bizonyítékaik alapján végül mindegyikükről kiderült, hogy valóban bűnösök.

Csetszobákban vadásznak olyan személyekre, akik kiskorúakkal kívánnak szexuális kapcsolatot létesíteni. Sosem írnak rá senkire (nem akarják felkelteni a célpontok gyanúját), de olyan nevet választanak, amely vonzza őket. És akkor várnak, hogy a ragadozók rájuk találjanak. Miután leszerveznek egy találkozót az illetővel, szorosan összedolgozva a rendőrséggel várják, hogy lecsaphassanak rá. A gyanúsított legtöbbször menekülni akar, vagy tagad, de volt olyan is, aki kegyelemért könyörgött. Ezután az általuk összegyűjtött bizonyítékokat átnyújtják a rendőrségnek.

Michael Duff a pedofilvadászokkal való találkozó és leleplezés után feladta magát, kihallgatása után hazatért, és két nappal később megölte magát. Lesley ekkor a saját lányának annyit mondott: a nagyapád pedofil, és megmutatta a videót. Ez utóbbi döntését egyébként azóta mélyen megbánta, nyilatkozta. A BBC által felkutatott többi öngyilkos eset is a leleplező filmek nyilvánosságra kerülése utáni napokban történt.

A pedofilvadászok saját munkájukra úgy tekintenek, hogy fontos dolgot tesznek - biztonságot nyújtanak a közösségnek. A csatornának meg is szólalt egyikük, a 29 éves Jamie Lee, aki magát "gyermekvédelem-kiharcolónak" hívja. Őt is molesztálták kiskorában. Azt mondja, mindig hagyja, hogy a férfiak szólítsák meg a kamuprofilját, és mutatott felvételeket is ilyen átvert férfiak elfogásáról. "Szereted a fiatal fiúkat?" - kérdezi egy ilyen videón. "Igen, de soha nem nyúltam egyikükhöz sem", válaszol egy csőbe húzott férfi, Robert. Ezt a videót élőben sugározta Jamie Lee a Facebookon, a férfi néhány hónapos börtönbüntetést kapott, miután elismerte, hogy szexuális jellegű kommunikációt folytatott egy gyermekkel. 

Aztán amikor kiengedték, megölte magát. 

Jamie azt mondta, erre nem számított, az ő célja annyi volt, hogy a férfiak szembesüljenek a tetteik következményével. "Lesújtott Robert halála, és a családját is sajnáltam. Azt mondogatom magamnak, hogy nem az én hibám. Csak annyiból érzem magam bűnösnek, hogy miként közelítettem meg a férfit", nyilatkozta a pedofilvadász, aki kitart amellett, hogy nem erőszakot és gyűlöletet akart szítani, hanem mert ha az ő szomszédja lenne egy ilyen ember, ő is tudni akarna róla. 

A dokumentumműsorban megszólal a rendőrség is, amely szerint a pedofilvadászok alá tudnak ásni egy-egy rendőrségi nyomozást, és a hatóságok aggódnak az önbíráskodás és öngyilkosságok miatt is.

Michael Duff
Michael Duff

Lesley azóta sem tudja, pontosan mennyire volt bűnös az apja. Lehet, hogy egy egyszeri dolog volt az egész. Lehet, hogy nem is követett el semmi konkrét bűncselekményt. Nem tudni, mert az öngyilkosság miatt rögtön lezárták az ügyet. A nő azt sem tudja, mi volt az apja számítógépén, volt-e egyáltalán bármi problémás. Nem tudta eltemetni sem rendesen az apját, mert félt, hogy felbukkanna pár önbíráskodó-bosszúálló. Végül a lakóhelyétől több száz mérföldre hamvasztották el a férfit.

Azt Jamie is elismeri, hogy sok pedofilvadász nem feltétlen igazságot akar szolgáltatni, hanem inkább 15 perc hírnevet szeretne. Ő egyébként abbahagyta a "vadászatot", mióta a műsor kedvéért találkozott Lesley-vel, ma már gyerekeknek akar felvilágosító órákat tartani az online tér veszélyeiről.

A pedofilvadászokkal kapcsolatosan már tavaly is hasonló bírálatok fogalmazódtak meg. A Velvet írta azt a brit a "Hunted One" csapatról, hogy bár bizonyos szempontból sikeresnek tekinthető a csoport, a hatóság, azaz a kenti rendőrség nincs elájulva a létezésétől.

A rendőrök azt mondták, komoly aggályaik vannak azzal kapcsolatban, hogy az emberek az igazságszolgáltatást a saját kezükbe vegyék, ezzel hátráltatva a nyomozók munkáját. Meggyőződésüket egy konkrét esetre alapozzák, amely a Bluewater bevásárlóközpontban történt Dartfordban, ahol a Hunted One csoport tagjai elkaptak egy pedofilt, amelynek hatására a vásárlók többsége klasszikus önbíráskodásba kezdett. Az egész végül elborult verekedésbe fulladt, amelyet a rendőrök a csoport tagjaival együtt is alig tudtak megfékezni. Az eset és a bíráló vélemények hatására a Hunted One úgy döntött, soha többé nem fogja élőben közvetíteni a Facebook-on, ahogy elkapnak valakit.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!