Teréz
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

Másfélmillió kilométernyi dugó volt tavaly Németországban

2019.01.17. 20:22

Rekordszámú, 745 ezer közlekedési dugót regisztrált tavaly a német autópályákon az ADAC német autóklub, pedig már 2017-ben is rekordot döntöttek a forgalmi torlódások.

A dugók száma 3 százalékkal nőtt 2017-hez képest, együttes hosszuk pedig 5 százalékkal 1,5 millió kilométerre emelkedett. Mindazonáltal a németek által dugóban töltött idő a tavalyelőtti 459 ezer órás szinten maradt, vagyis a tavalyi dugók valamivel rövidebb ideig tartottak, mint a tavalyelőttiek.

Az autóklub azt a forgalmi helyzetet minősíti dugónak, amikor az autók átlagsebessége legalább 5 percen át kevesebb mint 20 kilométer/óra. Az ADAC szakértői szerint a dugók számának emelkedése részben azzal magyarázható, hogy átlagban 0,4 százalékkal nőtt egy-egy gépjármű egyéni menetteljesítménye és 3 százalékkal több volt az útépítés okozta elterelés az autópályákon. A forgalmi dugók több mint egyharmada - 35 százaléka, 485 ezer kilométer összhosszúságban - Németország legnépesebb tartományában, Észak-Rajna-Vesztfáliában keletkezett, ezt Bajorország követi 17 százalékkal és a másik délnémet tartomány, Baden-Württemberg 11 százalékkal.

A legrosszabb a helyet az A3-as autópályán Kölntől Frankfurton át Passauig, arányaiban itt a legtöbb a torlódás. A közlekedési dugókban leggazdagabb nap a szerda, de a különbség más munkanapokhoz képest - a hétfőt kivéve - kicsi - közölte az ADAC. A legtöbb torlódás tavaly egy csütörtöki napon, június 28-án alakult ki, amikor három tartományban megkezdődött a nyári iskolai szünidő, és összesen 13 ezer kilométeren bénult meg a forgalom. Az észak-rajna-vesztfáliai közlekedési minisztérium kétségbe vonja az autóklub adatait, saját számítása szerint a tartományban a torlódások együttes hossza 2018-ban mindössze 103 ezer kilométer volt, kevesebb, mint a negyede az ADAC által mértnek.

(MTI)