Benedek
-2 °C
14 °C

Ha Európa nem is, Franciaország és Németország tovább egyesülne

2019.01.23. 15:23
Merkel és Macron mélyítené országuk összefonódását, és ezzel újraformálná az Európai Uniót is a héten megkötött aacheni szerződéssel. A tervet ugyanakkor többen támadják, mint amennyien támogatják, ráadásul inkább jelképes, mint konkrétumokban gazdag. Ettől függetlenül mégis fontos paktumról van szó, amely inkább a múlt megerősítéséről, mint a jövő megreformálásáról szól.

Orbán Viktor nemrég elég meglepő kijelentést tett, amikor a Magyarok Állandó Értekezletén arról beszélt: kereskedelmi forgalom tekintetében a Közép-Európa-Németország tengely ma már meghatározóbb az Európai Unióban, mint a német-francia tengely. Annak idején már levezettük, hogy ez miért sántít gazdasági szempontból, a héten pedig Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök mutatta be, hogy politikai téren melyik tengely a mérvadóbb:

NÉMETORSZÁG ÉS FRANCIAORSZÁG AZ AACHENI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉVEL MINDEN EDDIGINÉL SZOROSABBRA FŰZTE KAPCSOLATÁT, EGYÚTTAL HITET TETT AZ EURÓPAI EGYSÉG VÉDELME, ÉS EZZEL AZ UNIÓ FÖLÖTTI NÉMET-FRANCIA BEFOLYÁS VÉDELME MELLETT IS.

A keddi paktumban a két ország az eddig is jelentős védelmi, gazdasági és politikai együttműködésük mélyítéséről állapodott meg. Ez pedig nemcsak kettejükről szól, hanem Európáról és az Európai Unióról is: részben az integráció motorjának tartott, a közös ügyek kialakítása terén kulcsszerepet játszó francia-német tengely megerősítésén keresztül; részben konkrét javaslatok, például egy közös európai hadsereg létrehozása, valamint egy jobban összehangolt európai külpolitikai kialakítása által.

Ettől függetlenül a történet nem ilyen egyszerű: a német-francia tengelyt nemcsak Orbán és a visegrádi négyek állítólagos gazdasági felemelkedése miatt érik támadások. Az uniós integráció pártolói közül egyesek azért bírálják a szerződést, mert attól tartanak, az a tágabb uniós folyamatok kárára fog menni. Másoknak az a bajuk, hogy a megállapodás inkább jelképes, mintsem konkrét ügyekről szól. Azaz egyelőre nem világos, hogy Európa egyben tartásáról, megosztásáról, vagy a gyengülő német-francia vezetés jelképes kapálódzásáról van szó.

63 óta csinálják

A nem véletlenül I. Nagy Károly néhai hatalmi központjában, Aachenben megkötött szerződés a maga nemében nem valami radikálisan új dolog, sőt inkább az 56 évvel korábbi Elysée-szerződés továbbfejlesztett változata.

Az utóbbi paktum annak idején a német-francia megbékélés, illetve a két történelmi rivális közti együttműködést és összefonódást szolgálta, aminek az alapját a hidegháborús egymásra utaltság jelentette. Emellett ahogy az európai integráció első időszakában általában véve, úgy ebben is benne volt, hogy Franciaország intézményi eszközökkel akarta kordában tartani a 19. század óta a kelleténél nagyobb élettérre törekvő Németországot.

Mindenesetre a német gazdaság megerősödésével az utóbbi évtizedekben már tengelyként funkcionált a kapcsolat: a németek és franciák alkui voltak az európai integráció legfőbb mozgatói. Ezeket az alkukat pedig jelentős részben az tette lehetővé, hogy a két ország vezetése között az Elysée-szerződés, illetve annak bővítményei értelmében is az átlagosnál sokkal szorosabb volt a kapcsolat: gyakori kormányközi egyeztetéseken, csúcstalálkozókon, védelmi együttműködésen és a kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül tette lehetővé, hogy a korábbi riválisok közös víziót és álláspontot alakítsanak ki európai ügyekben. 

Ugyanaz a sztori

E tekintetben a mostani 16 oldalas paktum a korábbiak megerősítése és továbbfejlesztése. A vállalások szerint a kormányközi egyeztetéseket még gyakoribbá és rendszeresebbé teszik, magasabb státust és befolyást kap a közös német-francia védelmi és biztonsági tanács (ez utóbbi 1988 óta ülésezik, de eddig csak tanácsadói szerepe volt).

Védelmi téren konkrét vállalás lett a közös európai hadsereg, amelynek ötlete egyébként évtizedek óta jelen van, és amely Donald Trump amerikai elnök NATO-ellenes kirohanásai kapcsán került ismét napirendre. Megerősítették azt is, hogy támadás esetén megvédik egymást, és együttműködnek az ENSZ-ben is, Párizs például támogatja Berlin állandó tagságát a Biztonsági Tanácsban, a világszervezet egyetlen, komoly hatalommal rendelkező szervezetében. 

Gazdasági téren egy „közös gazdasági tér” kialakítását vetítik előre, a gazdaságpolitikáik és gazdasági szabályozásaik közelítése által, magyarul kb. egy még integráltabb piacot akarnak létrehozni az integrált európai piacon belül.

A konkrétumok kidolgozását egy új szakértői bizottság fogja segíteni. Emellett külön programokkal erősítenék a határ menti régiók összefonódását, hogy könnyebb legyen a határon átnyúló gazdasági-társadalmi együttműködés.

Nem mindenkinek jön be

Bár nem tartalmaz kifejezetten radikális újdonságokat, a paktumot mindkét országban élesen támadta a szélsőjobb, a francia Nemzeti Tömörülés (volt Nemzeti Front) vezetője, Marine Le Pen, aki „árulással” vádolta Emmanuel Macront. A nacionalisták azzal érveltek, hogy a szerződés értelmében Franciaország feladja szuverenitását, és aláveti magát a németeknek és a szerintük szuperállammá váló EU-nak. Sőt, olyan kritikák is előkerültek, hogy a paktum értelmében a határ menti francia területek német ellenőrzés alá kerülnek, bár a határ menti együttélést megkönnyítő intézkedések már amúgy egyes helyeken egy évtizede működnek. A német oldalról pont az ellenkező a félelem: Macron német pénzen akarja gatyába rázni Franciaországot.  

Ugyanakkor legalább annyian bírálták a paktumot a centristák közül is, akiknek pont az ellenkezőjével van bajuk: a szerződés inkább jelképes célkitűzéseket fogalmaz meg, és kevés benne a konkrétum. Macron eleve sokkal komolyabb és konkrétabb célokat akart beletuszkolni a szerződésbe, például a klímaváltozás elleni harc terén. „Szép képek, de alig van benne tartalom”, mondta egy német zöldpárti politikus a Financial Timesnak.

Ez részben a francia és német belpolitikai állapotokat is tükrözi: Macron először 2017 szeptemberében vetette fel az Elysée-szerződés „felújítását”, amikor még jóval erősebb helyzetben volt hazájában. Azóta a sárgamellényes tömegtüntetések megtépázták renoméját, miközben a visszavonulófélben lévő Angela Merkel bázisa sem olyan erős már, mint egykor volt. 

Feltűnő például, hogy nincs közös programpont a migrációról, ami mégis csak meghatározó téma az európai politikai vitákban. És nem rendezi a paktum a német-francia nézetkülönbségeket az eurózónás integráció kapcsán sem: Macron sokkal erősebb, központosított eurózónás gazdasági kormányzást akar, míg Németország erre nem igazán hajlik, főleg azért nem, mert értelmezése szerint ez az jelentené, hogy ő tartaná el a déli eurozónás országokat, még ha a valóság ennek fordítottja is.

Van pár tengely

Ráadásul, ahogy az EUobserver kommentárja kiemeli, nem ez az egyetlen tengely ma már az unióban.

  • Aztán ott vannak az olasz populisták: Matteo Salvini, a szélsőjobbos Liga vezetője, egyúttal Olaszország belügyminisztere nemrég Varsóban hirdette meg a lengyel-olasz konzervatív tengelyt.
  • Miközben Orbán Viktor maga is próbál valamiféle tengelyalkotó erőként tetszelegni a visegrádi csoport élén, bár ennek az európai nagypolitikában jóval kevesebb nyoma van, mint a magyar sajtóban.

De nem csak a rivális tengelyek, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sem volt elégedett a német-francia paktummal. Míg Macron szerint arról van szó, hogy Németország és Franciaország felelősséget vállal, hogy közösen terelgessék Európa útját a nacionalizmussal, klímaváltozással, terrorizmussal, technológiai változásokkal, migrációval, stb., sújtott állapotok között, addig Tusk azt hangoztatta: a kisebb csoportok együttműködése nem váltja ki az európai integrációt és az uniós szintű együttműködést.

Valami lesz

De még az európai intézmények vezetői sincsenek azonos állásponton: Jean-Claude Juncker bizottsági elnök pont arra figyelmeztette a paktum bírálóit, hogy ennél már csak az lenne rosszabb, ha a németek és franciák külön álláspontot képviselnének Európa jövőjét illetően. Ez esetben sokkal nagyobb lenne az esély Európa szétesésére, mint ellenkezőleg.

A reakciók tehát elég sokszínűek: vagy nincs értelme, vagy nincs ereje, vagy túl szupranacionális, vagy csak pont ugyanaz, mint eddig. Ebből mindenesetre az is kiderül, hogy a mostani paktum egyfelől nem jelent radikális újdonságot, másfelől viszont a kevés konkrétum ellenére mégis jóval mélyebben gyökerezik, mint Macron vagy Merkel támogatottsága: a német-francia kapcsolatok több mint fél évszázados, és ez idő alatt pártállástól függetlenül elfogadott és betartott alapjain nyugszik.

Emiatt pedig kár attól tartani, hogy a németek és franciák majd megváltják Európát, de attól is, hogy hirtelen elvesztik befolyásukat: a mostani megállapodás pont arról szól, hogy jó lenne, ha Európa ügyei a jövőben is olyan mederben folynának, mint 1963-tól mostanáig. Hogy ebbe a többi tengely mennyire tud beleszólni, az lesz az igazán érdekes kérdés.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!