Egy amerikai rendőr játékból lelőtte kollégáját, aki meghalt

2019.01.26. 16:40

Meghalt egy St. Louisi rendőrnő, akit orosz rulett-szerű játékban egy kollégája lőtt le – írja a Sky News.

A "játék" lényege a sima orosz rulettel szemben az volt, hogy a rendőrök nem saját magukra, hanem egymásra fogták a fegyvert, amelynek tárában összesen egy lőszert hagytak, a tárat megpörgették, így nem lehetett tudni, lőni fognak-e a fegyver elsütésekor. 

Az áldozatnak, a 24 éves Katlyn Alixnak nem volt szerencséje, férfi kollégája, a 29 éves Nathaniel Hendren - akit most nem szándékos emberöléssel vádolnak -, a játék közben lelőtte. Az eset csütörtök éjjel történt Missouriban, Alixet kórházba szállítottak, de ott belehalt a golyó által okozott mellkasi sérülésbe.

A halálos lövés a harmadik körben dördült el a rendőrségi beszámoló szerint, azt megelőzően egyszer már mind a ketten rálőttek egymásra, csak akkor még megúszták. Az események pontos lefolyásáról egy harmadik rendőr számolt be, aki szintén a lakásban tartózkodott, és saját bevallása szerint próbálta figyelmeztetni a többieket, hogy ne játsszanak a fegyverrel. Ez nem sikerült, és a férfi már épp indulni készült, amikor meghallotta a halálos lövést. Ezután a két férfi kocsiba tette a lelőtt rendőrnőt, és a kórházba hajtottak vele, de már nem tudták megmenteni az életét az orvosok.

A St. Lousisi rendőrségi közleménye szerint az áldozat házas volt, és fiatal kora ellenére háborús veterán. A rendőrfőnök azt mondta, "lelkes és energikus fiatal nő volt, fényes jövő állt volna előtte". 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport