Emília
13 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Az Egyesült Államok hivatalosan is kéri a Huawei-alapító lányának kiadatását

2019.01.30. 07:42

Az Egyesült Államok hivatalosan is kérte Kanadától a Huawei pénzügyi vezetőjének, Meng Van-csounak a kiadatását.

A kiadatási kérelmet egy nappal azt követően nyújtotta be Washington, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium két ügyben is vádemelési kérelemmel fordult két amerikai bírósághoz. A kínai távközlési óriáscég alapítójának december elején Kanadában letartóztatott lányát a következőkkel gyanúsítják:

  • banki csalás,
  • kereskedelmi titkok ellopása,
  • és az amerikai hatóságok félrevezetése.

Meng Van-csout amerikai kérésre december elején tartóztatták le Kanadában, de december közepén tízmillió kanadai dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Azzal vádolják, hogy egy hongkongi fedőcégen keresztül 2007 óta adott el amerikai embargós technológiákat Iránnak, azaz kijátszotta az Irán elleni amerikai és európai uniós szankciókat. Ezen kívül egy másik ügyben is 10 vádpontot fogalmaztak meg, mivel gyanú szerint a kínai cég a T-Mobile-tól, a Magyar Telekomot is birtokló Deutsche Telekom amerikai leányvállalatától lopott technológiát.

A 46 éves menedzsernek - aki természetesen cáfolta a vádakat - a kanadai Vancouver bíróságán decemberben volt az első meghallgatása, kedden pedig a bíróság bejelentette, hogy a következő meghallgatást elhalasztják, és addig tanulmányozzák az amerikai kiadatási kérelmet. David Lametti kanadai szövetségi igazságügyi miniszternek március elsejéig van ideje az erről szóló döntést meghozni.

Ahogy arról részletesen is írtunk, az ügy messze túlmutat a vállalati csúcsvezetőn, és valójában az amerikai–kínai hatalmi vetélkedésről, a technológia függés biztonsági kockázatairól, sőt, nem túlzás: a világgazdaság egészének jövőjéről szól.