Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Nem erőszakért ítéltek el két francia elitrendőrt

2019.02.01. 12:08

Hét év börtönbüntetésre ítéltek két francia rendőrt, akik bíróság szerint bizonyítottan megerőszakoltak egy kanadai turistát a párizsi rendőrség központi épületében.

A 40 és 49 éves elkövetők a rendőrség különleges egységének, a fegyveres rablások, emberrablások felderítésére specializálódott BRI tagjai voltak. 

Az ítélet csaknem öt évvel a bűncselekmény után született: 2014 áprilisában egy ír pubból vitték a most 36 éves áldozatot a rendőrség központi épületébe. A vádlottak szerint a nő maga is beleegyezett az aktusba, sőt egyikük egészen a DNS-minták alapján szerzett bizonyítékig tagadta, hogy érintkezésbe lépett volna az áldozattal.

A nő elismerte, hogy ittas volt, ám elmondta: amint felértek az épület ötödik emeletére, a két férfi viselkedése teljesen megváltozott, tömény alkoholt itattak még vele majd szexre kényszerítették és többször megerőszakolták.

A rendőrség nem sietett

A nő – aki mellesleg egy rendőr lánya – 80 perccel később hagyta el az épületet, ahol egy tisztnek angolul és franciául is elmondta, nemi erőszak áldozata lett. A tiszt saját tétlenségét azzal magyarázta, hogy  szerinte a nő nem nemi erőszakot (viol), hanem lopást (vol) említett.

A per nehezen haladt, 2016-ban bűncselekmény hiányában le is zárták a nyomozást, ám azt sikerült újra indítani. Az áldozat ügyvédjei azt is felrótták, hogy a nyomozók inkább a nő ruházatát és ivási szokásait firtatták, az ügy érdemi felderítése helyett. Őt öt órán át faggatták a bűncselekmény után, számítógépét is átkutatták a hotelszobájában, Kanadában kikérdezték rokonait, barátait.

Eközben a két gyanúsított rendőr hamar hazatérhetett, a bűncselekmény helyszínét nem biztosították, a bizonyítékok begyűjtését hanyagul végezték. Így történhetett meg – ahogy az a nyomozás során végül kiderült – hogy a két rendőr több, a nővel készült felvételt megsemmisíthetett.

A rendőrség belső működését vizsgáló osztály képviselője a per során elmondta, rendkívül sajnálja, hogy a bejelentés után nem hívták őket azonnal, hogy a helyszín ellenőrzésével biztosíthassák a nyomozás precíz végrehajtását.