Dániel, Daniella
17 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

A spanyol kormány ultimátumot adott Franco családjának a volt diktátor újratemetéséről

2019.02.17. 16:15

A madridi kormány elrendelte az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco exhumálását a Madrid melletti Elesettek Völgyében található gigantikus mauzóleumból, családjának pedig 15 napja van arra, hogy kiválasszák a volt diktátor új sírhelyét. Ha nem tudnak dönteni, a kormány határoz majd az új helyről, mondta a spanyol igazságügyi miniszter pénteken egy sajtótájékoztatón.

Franco családja a kezdetekből tiltakozik az exhumálás ellen, de korábban a Madrid belvárosában, a királyi palota mellett található Almudena-katedrálist nevezték meg, a kormány ebbe viszont nem egyezett bele, mert el akarják kerülni, hogy a katedrális zarándokhellyé váljon a francoizmus dicsőítői és az európai fasiszták számára.

A szocialista kabinet még tavaly nyáron, nem sokkal hatalomra kerülését követően jelentette be, hogy exhumáltatni kívánja a diktátor földi maradványait, lehetőleg még 2018-ban. Az erről szóló kormányzati előterjesztést a spanyol parlament szeptember közepén szavazta meg. Az igazságügyi miniszter azt mondta, a tervezettnél jóval tovább tartott és "nehéz volt" az adminisztratív folyamat, de szerinte már minden törvényes garancia rendelkezésre áll az exhumálás végrehajtásához. 

A kulturális örökségvédelmi hivatal elkészítette a tervet is: az exhumálás néhány óra alatt meglenne, és kb. 3800 euróba (1,2 millió forintba) kerülne.

A Franco-családot képviselő ügyvéd már jelezte: a spanyol legfelsőbb bírósághoz fordulnak, hogy megakadályozzák az exhumálást.

Spanyolországban 36 éven át, a spanyol polgárháború 1939-es befejezésétől egészen a tábornok 1975-ben bekövetkezett haláláig tartott Francisco Franco diktatúrája.  Uralma, a monarchista-nacionalista jobboldali és a köztársaságpárti baloldali erők között zajló polgárháborút követően kemény megtorlásokkal kezdődött, több ezer embert bebörtönöztek, legalább 30 ezer embert kivégeztek. 

A Madridtól mintegy 50 kilométerre található, gigantikus kőkeresztjéről már messziről észrevehető Elesettek Völgye a diktátor polgárháborús győzelmének jelképeként épült több ezer fogoly rabszolgamunkájával. Mivel a bazilika hatalmas kriptája túl nagynak bizonyult, Franco oda szállíttatta a köztársaságiak oldalán elesettek holttesteit is, a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül. Hivatalos becslések szerint 30 ezer embert temettek el ott, egyes történészek azonban ezt a számot 60 ezerre teszik. Franco exhumálását a köztársasági hagyománnyal azonosulók régóta követelik. Azt külön botrányosnak tartják, hogy a Madrid melletti Elesettek Völgyében álló mauzóleumban a diktatúra áldozatai is ott vannak, ami a szemükben kegyeletsértés.

A spanyol állam az elmúlt több mint egy évtizedben többször tett kísérletet arra, hogy megfeleljen a múlttal való szembenézés társadalmi igényének, azonban ennek eddig kevés kézzelfogható eredménye volt. Ugyanis sem a polgárháború, sem a Franco-diktatúra megítélése nem egységes, az áldozatok rehabilitálásának ügye még mindig viharokat kavar. (MTI)