Meghalt egy magyar hegymászó, akit maga alá temetett a lavina a Magas Tátrában

2019.02.22. 15:40 Módosítva: 2019.02.22. 17:11

Magyar turistacsoportot sodort el péntek délután a Magas Tátrában a lavina - tudta meg a Blikk. A Cas.sk szlovák portál szerint kétezer méteres magasságban, a Kis-Tarpataki völgyben történt a baleset.  

Az MTI szlovák hegyimentő-szolgálat (HZS) alapján azt írta, a tragédiát okozó lavinaomlás a Lomnici csúcstól néhány száz méterre lévő Kis Hideg Völgyben következett be a déli órákban, amikor a helyszínen nagyon rossz időjárási körülmények uralkodtak, havazott és erős széllökések voltak.

A magyar hegymászók által riasztott hegyi mentők motoros hószánokon, majd gyalogosan tudták megközelíteni a baleset helyszínét. Mire kiérkeztek, a hegymászóknak már sikerült megtalálniuk és kiásniuk a lavina által betemetett társukat, aki ekkor már nem mutatott életjeleket. Ennek ellenére a hegymászót megpróbálták még a helyszínen újraéleszteni, majd őt és a többi bajba került társát átszállították a közeli Téry menedékházba, ahol tovább próbálkoztak az újraélesztéssel, de eredménytelenül.

A szlovák hegyi mentőszolgálat egyik munkatársa az MTI-nek elmondta: a lavinaomlásba került magyar hegymászó csoport több mint tíz személyből állt, az általuk használt felszerelés alapján nem kezdő hegymászókról van szó. A lavinaomlásban meghalt hegymászó férfi - pontosította a HZS honlapján közölt információkat. Hozzátette: a baleset idején és helyszínén második szintű lavinaveszély volt érvényben, ez az ötös skálán közepesnek számít, tekintve, hogy náluk a négyesnél magasabb veszélyre még nem volt példa.

A péntek délutáni órákban a hegyimentő-szolgálat mentőakciója még folyamatban volt, ugyanis a bajba került magyar hegymászókat a rossz időjárási viszonyok miatt még nem tudták elszállítani a Téry menedékházból.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport