Tíz éve nem volt ennyi civil áldozata az afgán konfliktusnak

2019.02.24. 13:36

Az utóbbi tíz évben 2018-ban halt meg a legtöbb - csaknem 4 ezer - civil lakos az afganisztáni harcokban – derült ki az ENSZ afganisztáni missziójának (UNAMA) és a világszervezet emberi jogi főbiztosi hivatalának vasárnap közzétett jelentéséből, amit az MTI szemlézett.

A tavaly feljegyzett civil halálos áldozatok száma pontosan 3804, ami 11 százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest.

A halottak negyede volt gyermek, ami szintén rekordnak tekinthető: a légi támadások következtében több mint megkétszereződött, illetve az öngyilkos merényletek miatt is jelentősen emelkedett a gyerekhalálok száma.

A civil sebesültek száma tavaly meghaladta a 7100-at.

A kormányellenes erők, köztük a tálib mozgalom és az Iszlám Állam támadásai álltak a civil halálozások 63 százaléka mögött, az afgán hadsereg és a nemzetközi csapatok, valamint egyéb kormánypárti erők pedig a vérontás 24 százalékáért tehetők felelőssé a jelentés szerint.

Az előző évhez hasonlóan 2018-ban is többnyire házilag összeeszkábált robbanószerkezetekkel követték el a támadásokat.

A világszervezet 2009 óta vezet adatbázist az afganisztáni konfliktus civil áldozatairól. 2014 óta minden évben legalább 3500 civil halálos áldozattal jártak az afganisztáni harcok. Az adatgyűjtés tíz évvel ezelőtti kezdete óta az ENSZ összesen 32 ezer civil halottról és 60 ezer sebesültről tud.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport