Rafael
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

A valóság visszanyalt Trumpnak és Kimnek

000 1E03KU
2019.02.28. 13:31

Váratlanul félbeszakadt és megállapodás nélkül ért véget Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor második csúcstalálkozója. Trump azt közölte: Észak-Korea a rá kivetett gazdasági szankciók teljes feloldását kérte volna nukleáris programja leszerelésének megkezdéséért cserébe, ami nem volt elfogadható számára. „Néha fel kell állni, ez pedig most ez a pillanat volt" – mondta.

A dolog körítése meglepő, hiszen nem megszokott dolog, hogy az egyik fél ilyen hirtelenséggel felálljon egy nemzetközi csúcstalálkozóról. Ugyanakkor elemzők eleve nem fűztek nagy reményeket a Hanoiban tartott tárgyalásokhoz, tekintve hogy a két ország egymással szembeni elvárásai nem igazán kompatibilisek.

  • Észak-Korea azt akarja, hogy azonnal oldják fel rajta a nemzetközi szankciókat, ezért cserébe hajlandó visszavenni atomprogramjából.
  • Az Egyesül Államok viszont azt ígéri, ha Észak-Korea leszereli atomprogramját, feloldják a szankciókat.

A jelek szerint a csütörtöki hanoi események mögött is ez az ellentét feszül: Trump szerint Kim Dzsongun a szankciók teljes feloldását kérte azért, hogy felszámolják a legfontosabb észak-koreai atomlétesítményt, amibe ő nem ment bele. Tágabb értelemben viszont arról van szó, amiről már Trump és Kim első, tavalyi szingapúri csúcstalálkozója kapcsán is írtunk: a nagy diplomáciai csinnadratta és a folyamatos alkudozás ellenére az észak-koreai rezsimnek esze ágában sincs belesétálnia abba a csapdába, hogy feladja hatalma egyetlen zálogát, az atomot, és a jelek szerint ahogy a múltban, úgy most is egyoldalú engedményeket akar kicsikarni Amerikától. Miközben Trump hiába engedékeny Kimmel, azért nem teljesen hülye.

The art of the deal

Bár a csúcs előtt az is felmerült, hogy akár békeszerződést is köthet a két ország, a várakozások mégis mérsékeltek voltak: az első, tavalyi szingapúri Trump–Kim-csúcs megmutatta, hogy hiába hajlandó közeledni mindkét oldal, azért a közös nevezőt nem olyan egyszerű megtalálni.

Trump már akkor és most is azt hangoztatta a találkozó előtt: Észak-Korea sokkal gazdagabb lehet, ha feladja atomprogramját és ezért cserébe megnyithatja gazdaságát. Azonban a jelek szerint az üzenet nem működik: a Kim-dinasztia különböző tagjait már az 1990-es évek eleje óta próbálják ezzel meggyőzni nyugati vezetők, Kimék számára azonban az ország gazdagságánál fontosabb az autonómiájuk és hatalmuk fenntartása, az autonómia és hatalom alapja pedig a puskacső, azaz az ország atomprogramja. 

Emiatt végső soron a mostani tárgyalás zátonyra futása sem nagy megelepetés. Sőt, még az sem feltétlenül az, hogy ilyen hirtelen lett vége az egyeztetéseknek. Ahogy a Bloomberg korábban hosszasan elemezte, Trump számára a tárgyalások hirtelen megszakítása bevett eszköz: korábban az amerikai politikában, de azt megelőzően évtizedeken át az üzleti életben is használta mint tárgyalási taktikát.

Egyik pillanatban még mosolyog és dicsér, a másik pillanatban már felállt az asztaltól. 

Végső soron valami hasonlót alkalmazott, amikor tavaly először lemondta az első csúcstalálkozót Kimmel, hogy aztán mégis megtartsák. De eljátszotta ugyanezt nemrég Kínával szemben is: miután a két ország nem jutott dűlőre gazdasági nézeteltéréseiket illetően, berekesztette a párbeszédet, szankciókat vetett ki, majd nem sokkal később felfüggesztette a szankciókat és visszatért a tárgyalóasztalhoz. Ez alapján most is ez várható.

Folytatni kell

Már csak azért is, mert Kimnek is érdekében áll a párbeszéd folytatása. Bár Donald Trump a jelek szerint nagyon szeretné, ha úgy vonulna be a történelembe, mint a koreai kérdés megoldója, végső soron a tét Kim Dzsongun számára nagyobb: a reménykeltő nyilatkozatok és tárgyalások ellenére szemernyit sem sikerült lazítania az Észak-Koreára nehezedő nemzetközi gazdasági szankciókon.

Eközben ha lehet hinni a kiszivárgó híreknek, a békülési folyamatnak bőven vannak ellenzői Phenjanban, akik szerint csak csapdába sétál, aki az imperialista jenkikkel egyezkedik. Ha Kim nem mutat fel eredményeket, akkor ezek a hangok erősödni fognak. Kim eddig elérte, hogy korábbi latorállamból Észak-Korea valamiféle elfogadott (atom)hatalom lett, de ez a presztízsgyőzelem azért kézzel foghatóbb eredményeket nem hozott.

Ha igaz, amit Trump mond az északi követelésekről, akkor Kim az Egyesült Államok számára nyilvánvalóan elfogadhatatlan vágyakkal állt elő: a szankciók teljes feloldása meg a legoptimistább forgatókönyvekben sem szerepelt. Egyes spekulációk szerint ezzel arra próbált rájátszani, hogy ahogy például Vlagyimir Putyin orosz elnök esetében, Trump hajlamos a saját személyes szimpátiáit a tanácsadói által hangoztatott stratégiai érdekek elé helyezni.

Más szóval Kim abban reménykedett, hogy a pillanat hevében meggyőzheti Trumpot, a kettejük közti bizalom fontosabb, mint az amerikai delegáció követelései. A jelek szerint ezzel elkalkulálta magát. 

Volt is, nem is volt, nem is volt jó

Egyes elemzők azt is felvetették, hogy a csúcs egyszerűen nem volt elég jól előkészítve. Az ilyen nagyszabású események előtt a felek jellemzően alacsonyabb csatornákon már letárgyalják a megkötendő megállapodásokat, és két vezető tárgyalásain már legfeljebb csak apró finomhangolásokra kerül sor. 

A jelek szerint a hanoi csúcs esetében vagy nem volt előre kidolgozott megállapodás, vagy a két vezető mégis visszatáncolt a csúcson. A Vox amerikai portál a csúcs előtt azt állította, megszerezte a potenciális megállapodás fő pontjait, amelyek a koreai háborút lezáró békeegyezmény megkötéséről, a hivatalos kapcsolatfelvételről és a jongbjoni atomlétesítmény lezárásáért cserébe egyes nemzetközi szankciók feloldásáról szólt.

Ezek közül főleg az utolsó pontot már előre bírálták, még az egyébként Észak-Koreával szemben kifejezetten engedékeny dél-koreai elnök egyik tanácsadója is rossz alkunak nevezte. Elemzők arról beszéltek: az Egyesült Államok túl sokat enged, túl mérsékelt eredményekért cserébe. 

Ahogy az is bejátszhatott a történtekbe, hogy Trump volt ügyvédje, Michael Cohen pont a csúcs napján tanúskodott a képviselőházban, és mondta el utolsó rasszista szemét csalónak Trumpot; közben pedig India és Pakisztán között is elmérgesedett a helyzet. Phenjan úgy érezhette, a nehéz hazai és nemzetközi helyzet fényében Trump hajlandó lesz nagyobb engedményeket tenni, de nem így lett.

Nem meglepő

Végső soron viszont arról van szó, hogy Észak-Korea már jóval korábban deklarálta: előbb jöjjön a szankciók feloldása, a nukleáris létesítmények bármiféle leszerelése csak ezután kezdődhet meg.

Ez szerepelt Kim Dzsongun újévi beszédében is, és amúgy egyáltalán nem új dolog: Phenjan már az 1990-es években is hasonló stratégiát folytatott.

Először atommal fenyeget, aztán kicsikar valamiféle engedményeket a nemzetközi közösségtől az atomprogram leszerelésének ígéretével, aztán kiderül, hogy a két fél elvárásai nem kompatibilisek, és a folyamat megakad. Elemzők rámutattak, hogy a mostani eseményekből is az látszik: mindkét oldalról hiányzik a rugalmasság.

A mostani helyzet persze annyiban jobb a korábbiaknál, hogy Trump és Kim messzebbre jutott, mint elődjeik, és maga Kim is azt mondta csütörtökön egy újságírói kérdésre: ha nem lenne reális részéről az atomprogram leszerelése, nem jött volna el Hanoiba. Trump szerint pedig azt is megígérte, hogy nem fog további atomfegyver-kísérleteket végezni.

Tehát hiába nincs megállapodás, az amerikai-észak-koreai kapcsolatok jóval kiegyensúlyozottabbak a korábbiaknál, Trump és Kim már nem atomfenyegetéseken keresztül kommunikál egymással, hanem a tárgyalóasztalnál. És bár az észak-koreai atomprogramot továbbra sem sikerült megállítani, az egyre valószínűtlenebb, hogy Phenjan további fegyverkísérleteket hajtson végre, az pedig még kevésbé, hogy konkrétan használja arzenálját.

Magyarul ha áttörést nem is, a közeledési folyamat legalább kiszámíthatóságot és relatív stabilitást hozott a két ország kapcsolatában.

Nem jött ki jól

Kérdés persze, hogy meddig tartható fent ez a kiszámíthatóság és stabilitás, ha nincs előrelépés. Trump arról beszélt, hogy közeledtek az álláspontok, de nem látszik, hogy az évtizedes, fundamentális nézeteltérésekben mégis hogyan juthatnának dűlőre. Abban igaza van Trumpnak, hogy jobb felállni az asztaltól, mint megkötni egy rossz megállapodást.  Ugyanakkor azok a bírálatok is igazak, amelyek szerint minek a csúcstalálkozó, ha nincs látható előrelépés, és általában véve mi a terv, ha látszólag a két fél elvárásai kizárólagosak.

Egyes elemzők ugyanakkor bizakodóbbak: hogy ha most nem is sikerült alkut kötni, a részletek rendes letárgyalása esetén azért mégis csak van realitása a megállapodásnak, mondják. Ez nem a folyamat vége, legfeljebb egy nem túl sikeres állomása, szól az érv. 

Egyelőre nincs konkrét terv harmadik csúcsra, de Mike Pompeo külügyminiszter már korábban is emlegette, hogy szükség lehet rá. Előtte viszont vélhetően a színfalak mögött kellene rendesen letárgyalni a dolgokat, mert a jelek szerint a csúcsdiplomácia csak mérsékelt eredményeket hoz.

Vélhetően ezt fogja támogatni Mun Dzsein dél-koreai elnök, a közeledés beindítója, akinek nem jön jól, hogy több mint egy évnyi bratyizás után nem igazán tud nagy eredményeket felmutatni, miközben a konzervatív ellenzéke azzal vádolja, hogy túlságosan lefekszik Kimnek. Szöul egyelőre egy diplomatikus közleményben sajnálkozott a csúcs megszakadásán, de vannak olyan spekulációk, amelyek szerint Mun megpróbálja majd maga tovább egyengetni a megtorpant normalizációt. Munnak ez azért sem mindegy, mert ő is lassan elnöki ciklusa közepéhez ér, és szinte mindent feltett a békefolyamatra.

Ez nem tudni, mennyire befolyásolja majd rövid távon a folyamatokat, de hosszabb távon az is számíthat, hogy 2020-ban már elég erősen az amerikai választási kampányról fog szólni minden az amerikai politikában. Ez mind Trump, mind Kim kalkulációjában meggyorsíthat, vagy éppen pont megakaszthat dolgokat.

Mit mondanak a kommunisták?

Örök kérdés, hogy mit szól mindehhez Kína. Szembetűnő volt, hogy a csúcson (ahogy az első, szingapúri találkozón is) Kína csak érintőleg került elő, mint aki a partvonalról nézi a történéseket. Ez egész biztosan hamis narratíva: ahogy Trump felállt az asztaltól, a phenjani külügyminisztérium küldöttséget menesztett Pekingbe. Érdekes kérdés, hogy Kim meg fog-e állni Pekingben hazafelé vonatútján.

Mindemellett pedig a világ eddig csak a sztori egyik oldalát hallotta, az igazmondásban nem mindig makulátlan (más szóval sorozathazudozó) Donald Trumptól, és érdekes lesz majd, mit mond a történtekről az amúgy szavahihetőségében az amerikai elnöknél is sokkal rosszabb, cserébe a phenjani vezetés álláspontját hűen közvetítő észak-koreai sajtó.

Az észak-koreai pártmédia a csúcs előtt természetesen Kim diplomáciai génuiszának dicshimnuszát zengte, kérdés, hogy a pénteki híradásokban mit mondanak majd a történtekről, ha mondanak bármit.  

Ebből kiderülhet, hogy Kim diplomáciai géniusza továbbra is pozitívan értékeli-e a történteket, és folytatódhat-e az elmúlt szűk egy év enyhülése: sok hangzatos nyilatkozattal, mosolygós csúcstalálkozókkal, és a rég ismert érdekellentétekkel.

(Borítókép: Saul Loeb / AFP)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!