Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Manfred Weber döbbenetesen erőset mondott az Európai Néppárt és a Fidesz viszonyáról

2019.03.02. 14:06 Módosítva: 2019.03.02. 15:39

Ahogy arról beszámoltunk, az európai párttársai egyötöde kizáratná a Fideszt az Európai Néppártból. Az Európai Néppárt (EPP) EP-frakciója összesen 50 pártot integrál – illetve ül a frakcióban néhány független képviselő is –, ezek közül mostanra kilenc párt állt be a mögé a kezdeményezés mögé, hogy a Fideszt kizárják a pártszövetségből. 

Ezek után érthető volt, hogy erről megkérdezzék Manfred Webert, az EPP európai parlamenti frakcióvezetőjét és EP-választási csúcsjelöltjét, aki az MTI szemléje szerint nagyon bonyolultnak minősítette az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz jelenlegi viszonyát a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilapnak adott, szombaton közölt interjúban.

"Bonyolult velük együttműködni, ha azt nézzük, hogyan viselkednek és hogy viselkedik a magyar kormány"

- válaszolta Weber arra a kérdésre, hogy az EPP a májusi európai parlamenti választások után is úgy számol-e a Fidesszel, mint a pártcsalád tagjával.

Egy dolog azonban világos - megköveteljük az alapelvek betartását. Ezek a jogállamiság, a független média és bíróságok, a korrupció elleni harc és a tudományos kutatás szabadsága. Ezek az aspektusok nem csak kulcsfontosságúak, de ezeken alapszik az egész Európai Unió. Az Európai Bizottság elnökeként szigorúan tartanám magam ahhoz, hogy ezeket az elveket az unióban senkinek sem engedjük megsérteni

- mondta Weber, ehhez az MTI beszámolója szerint még azt is hozzátette, hogy a jövőben mérlegelni kell olyan szankciók létrehozását, amelyeket az EU alapelveit megsértő tagállamok ellen lehetne bevezetni.

Kósa Lajos: Nem számítunk kizárásra és nem isiászozunk

Kósa Lajos nem számít arra, hogy a Fideszt kizárják az Európai Néppártból. A politikus az atv.hu-nak egy sajátos hangvételű villáminterjúban adta elő érveit erről pénteken. "Hadd fordítsam le: azt akarja mondani bárki a Néppártban, hogy néppárti politikust nem lehet bírálni, mert azt azonnal a Néppárt kizárással fenyegeti? Nonszensz!". Kósa reagált arra is, hogy Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét folyamatosan támadják a magyar kormánypárti politikusok és a kormánymédia: "Juncker? Ráadásul nem bíráljuk. Nem isiászozunk, nem azzal jövünk, hogy az elnök úr az európai adóelkerülés luxemburgi atyja..." (Az isiászozás arra vonatkozik, hogy Juncker a tavalyi NATO-csúcson furcsán botladozott és nem tudott felmenni a pódiumra. Arra hivatkozott, hogy isiász gyötri, de a fideszes sajtó folyamatosan arra utalgatott, hogy részeg, Kósa Lajos pedig tavaly Tusványoson konkrétan azt mondta: "az EU-t egy rossz részeges alkoholista pasi vezeti".)

Manfred Weber ismételten úgy fogalmazott, hogy az Európai Néppárt számára a Fidesz nehéz partner, amellyel "nagyon bonyolult" vita folyik azokról a jogszabályokról, amelyeket "Orbán vezetett be Magyarországon az egyetemekkel és a civil szervezetekkel összefüggésben". Azt mondta, hogy az EPP európai parlamenti képviselői éppen ezért szavazták meg az uniós szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás megindítását Magyarország ellen.

"Ez a legerősebb eszköz, amely ma a rendelkezésünkre áll. Feladatunk, hogy fellépjünk az ellen az állam ellen, amely nem tartja be az alapelveket. Senkivel sem lehet ilyen szempontból kivételt tenni. Így van ez a korrupció esetében Romániában vagy Jan Kuciak újságíró meggyilkolása esetében Szlovákiában. Európának meg kell követelnie a jog betartását. Ebben, mint a (Európai) Bizottság elnöke, nem ismernék kompromisszumot" - fejtette ki Manfred Weber a Lidové Novinyben megjelent interjúban.

A Néppárt (különösen Manfred Weber) és a Fidesz közötti nyilatkozatháborúkat és azok "következményeit" ebben a cikkünkben foglaltuk össze. 

A 444 úgy tudja, a Fidesz titokban követséget küldött kedden Berlinbe, hogy kibékítse az EPP legerősebb pártját, a CDU-t (csak nekik 29 képviselőjük van a 219-ből). A lap szerint Gulyás Gergely megígérte, március 15. után leszedik a brüsszelező plakátokat.

(A cím értelmezéséhez muszáj a biztonság kedvéért ezt a Ma is tanultam valamit cikket  ajánlanom.)