Emma
5 °C
23 °C

Bezárva és lekötözve tartották a nyugdíjasokat egy spanyol privát idősek otthonában

2019.03.10. 10:30

Letartóztattak egy házaspárt Spanyolországban, akik egy privát idősek otthonát működtetek, mert bántalmazták a nyugdíjasokat és kicsalták a pénzüket is, írja a CNN.

A spanyol hatóságok szerint a páros négy év alatt öt embertől 1,8 millió eurót (kb. 560 millió forintot) lopott el a Cádizhoz közeli otthonban. Amikor a rendőrség kivonult a helyszínre, azt látták, hogy

a nyugdíjasokat bezárva tartják, és annak ellenére etetik őket csövön keresztül, hogy erre semmi szükség nem volt.

Azután indították el a nyomozást az ügyben, hogy a német rendőrség felkereste a spanyolokat, hogy egy 101 éves német nő hollétéről kérjenek információkat. A nő előbb Tenerifére költözött, ott győzte meg őt a spanyol páros, hogy költözzön át az ő privát otthonukba, ahol majd gondját viselik.

Az idős nőt bankszámlájáról ezután 160 ezer eurót (kb. 50 millió forintot) emeltek le, a Tenerifén lévő házát a tudta nélkül eladták. A spanyol hatóságok végül megtalálták őt az idősek otthonában, ahol hónapokig lekötözött kezekkel élt, és egy másikba szállították át.

A CNN szerint viszont a házaspár itt is megtalálta az idős nőt, és eltökélték, hogy visszaviszik a saját privát intézetükbe. Alig öt óra múlva viszont a páros jelentette, hogy 

a 101 éves nő meghalt az autóút alatt.

Gyorsan el is hamvasztatták a nőt, így a rendőrség szerint boncolást sem tudtak rajta végezni.

A páros jelenleg börtönben ül, többek között csalás, hivatalos dokumentumok hamisítása, többszörös sikkasztás, pénzmosás, hatóság munkavégzése elleni ellenállás, birtokmegfosztás miatt. Még négy másik embert is letartóztattak segédkezés miatt.