Ervin
12 °C
28 °C

Megállt a tömeges migráció Olaszországban

2019.03.17. 20:34 Módosítva: 2019.03.17. 20:40

Több mint 94 százalékkal kevesebb menekült érkezett év eleje óta Olaszországba tavalyhoz képest, és négyszer annyi bevándorlót utasítottak ki az olasz hatóságok a római belügyminisztérium vasárnap közölt adatai szerint - írja az MTI. 

Az idén 335 migráns kötött ki az olaszországi partokon március 15-ig. Ez Olaszországban nagyon alacsony számnak számít, a korábbi tömeges migráció megállítását jelenti.  A tavalyi év ugyanezen időszakában 5945 személy érkezett, 2017 azonos periódusában pedig több mint 15 ezer. Az idén érkezettek többsége Tunéziából, Bangladesből, Algériából és Irakból érkezett Olaszországba.

Az idén, január elseje és március 15. között 1354 bevándorlót utasítottak ki Olaszországból: ebből 1248 személyt az olasz hatóságok rendőri kísérettel visszaszállítottak a kiinduló országokba, 106 migráns önként vagy az olasz állam biztosította anyagi támogatás fejében tért vissza hazájába.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter úgy kommentálta az adatokat, hogy most történt meg először, hogy a kiutasítottak száma jóval meghaladja az érkezőkét.

A felmérésekben a legnagyobb olasz pártként szereplő Liga vezetője Matteo Salvini korábban kijelentette, hogy 2018-ig Olaszországot kormányzó "baloldal nem azért engedte be a migránsokat, mert jó és nagylelkű volt, hanem mivel (a befogadásuk) évi 6 milliárd eurós üzletet hozott". Salvini arra utalt, hogy az olasz állam korábban ennyit költött évente az Olaszországba érkező bevándorlók ellátására, de mint kiderült, a források több esetben helyi politikusokat, civil szervezeteket vagy az olasz szervezett bűnőzést gazdagították.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!