Jenő
9 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Erre a rendszerváltó tüntetésre nem vágyik a külvilág

2019-03-17T131037Z 1085211355 RC1DA37E6990 RTRMADP 3 SERBIA-PROT
2019.03.18. 21:07 Módosítva: 2019.03.18. 22:48

A Slobodan Milošević hatalmát megdöntő tüntetések óta nem volt olyan nagy utcai tiltakozássorozat Szerbiában, mint amilyennel január óta néz szembe a szerbiai vezetés. A nagyon különböző irányból érkező ellenzéki erők által vezetett demonstrációk egy ellenzéki politikus tavalyi megtámadása után indultak, de lendületet az adott nekik, amikor az államfő kijelentette: akkor sem hagyná magát a tüntetőkkel szemben, ha ötmillióan lennének.

Mivel ez a hétmilliós ország választókorú lakosságával azonos, az ellenzék úgy értelmezte, hogy Aleksandar Vučić tulajdonképpen a diktatúra bevezetését jelentette be.

Az ország 50 városára kiterjedő, főként a hétvégéken erős, olykor több tízezres, általában néhány ezres tüntetések békésen, nagyobb összecsapások nélkül zajlottak, de legutóbb szintet léptek. Szombaton a tüntetők behatoltak az állami televízió épületébe – a rohamrendőrség az este folyamán kiszorította őket –, majd vasárnap az elnöki palota elé vonultak. Ott egy időre a rendőri védelmet áttörve az épület bejáratáig jutottak, és élőláncot húztak a rezidencia köré, hogy az elnök ne tudjon kimozdulni. Vučić a tüntetés alatt épp a sajtónak mondott beszédet, kijelentve, hogy a tüntetők szervezőit és a törvénysértő résztvevőket felelősségre kell vonni. A tüntetők egy részét fasisztáknak, tolvajoknak nevezte.

Hétfőn Belgrád rendőrfőkapitánya már arról is beszámolhatott, hogy letartóztattak 18 ellenzéki tüntetőt, legtöbbjüket azért, mert benyomult szombat este a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) épületébe – írta az MTI.

Az államfő szerint az ellenzék azért lépett radikálisabb útra a hétvégén, mert így akarta ellensúlyozni híveinek csökkenő számát.

Az ellenzékiek legfőbb vádja, hogy a Milošević-érában, 1998-2000-ig tájékoztatási miniszteri posztot betöltött Vučić – aki akkor mindössze 28 éves volt – a 90-es évekhez hasonló módon hajtja közvetlen kormányzati ellenőrzés alá az állami sajtót, nyomást gyakorol a független orgánumokra, megszüntetve a sajtószabadságot.

Vučić 2017-ben lett Szerbia elnöke, előtte három éven át kormányfő volt a radikális nacionalistából a mérsékeltebb, euroatlanti integrációt támogató politikussá vált elnök, Tomislav Nikolić idejében. Nikolić nagy meglepetésre lett elnök 2012-ben, egy időben azzal, amikor – legalább ekkora meglepetésre – a demokraták a parlamenti választást is elbukták. A Demokrata Pártnak (DS) azóta már csak 13 képviselője van a 250 fős parlamentben.

Az akkori államfőhöz hasonló utat járt be Vučić is: mindketten a Szerb Radikális Pártból (SRS) indultak, majd azzal szakítva hozták létre az SNS-t. Vučić 12 év alatt onnan, hogy a Szerbia elleni NATO-bombázások idején Milošević tájékoztatási minisztere volt, eljutott oda, hogy az EU-tagjelölt Szerbiát vezető kormánykoalíció vezető pártjának elnöke, majd kormányfője, végül az ország államfője lett.

Csak vér ne folyjon

Elemzők szerint ez lehet a fő ok, ami miatt egyelőre nem kell aggódnia a tüntetéseket látva. Szerbia nem áll háborúban, nincsenek etnikai villongások, és bár Koszovó helyzetének rendezése messze van, abba az irányba is tett fontos lépéseket a Szerb Haladó Párt (SNS) és a Szerb Szocialista Párt (SPS) szövetségén alapuló kormánykoalíció. Az elmúlt években a kormány képviselői nyilvánosan is kimondták: tudomásul kell venni, hogy Koszovó a valóságban már nem része Szerbiának, még ha az alkotmány ezt ki is mondja, és nem használ azzal magának Szerbia, ha továbbra is ebben az illúzióban ringatja magát.

Vučić és kormánya – amelyet Ana Brnabić, Szerbia első női és nyíltan meleg miniszterelnöke vezet – mindezért legitim és politikailag is elfogadható tárgyalópartnere az EU-nak. „Stabilokrácia” – így jellemezte korábban a helyzetet a kormánykritikus sajtó egyik munkatársa.

Azaz fontosabb a vérontás elkerülése, mint a demokratikus játékszabályok betartása.

„A Balkán vagy út volt, amelyen a rómaiak, a keresztesek, az Oszmán Birodalom végig akart menni, vagy fal, amellyel meg akarták állítani a vonulókat. Most az EU inkább falként tekint a Nyugat Balkánra, hogy távol tartsa magától a Közel-Keletről érkező terrorizmus szélsőségek veszélyét” – mondta még decemberben az Indexnek Vuk Jeremić a demokrata kormány 2007–2012 közötti külügyminisztere, aki 2012–13-ban az ENSZ közgyűlésének elnöki tisztét is betöltötte. „Márpedig, ha fal kell, egy tábor, akkor ott nem demokrácia kell, hanem egy kapitány, akinek oda lehet szólni, hogy teljesítse a parancsot. Az EU nem is kritizálja nagyon erősen a szerb kormányt.”

A tüntetésekkel kapcsolatban az EU nem maradt azért szótlan, de a nyilatkozataik semmiképp sem értelmezhetők az ellenzék bátorításának vagy a szerb vezetés kritikájának. „A tüntetésen való részvétel joga az EU alapvető értéke, de a megmozdulásoknak a törvényes keretek között kell maradniuk” – mondta az Európai Bizottság szóvivője, Maja Kocijančič.

Ez utóbbi inkább az ellenzéknek küldött figyelmeztetésnek tűnik, így Vučičnak az EU-tól érkezett nyilatkozatra nem is volt nehéz reagálnia: „Én magam is mondtam: vonulni lehet, erőszakot alkalmazni viszont nem.”  A párbeszéd is fontos, annak viszont a parlamentben van helye – mondta a B92.net szerint, arra utalva, hogy vasárnap a tüntetők az elnöki palotánál azt követelték, hogy jöjjön ki velük beszélni.

Exradikálisok helyett aktív radikális–EU-párti szövetséget?

Az is Vučić helyzetét erősíti, hogy nem világos, ki is az az ellenzék: az EU-párti – de a bővítés közeli lehetőségével kapcsolatosan szkeptikus, és az EU őszinte szavait ebben a tekintetben hiányoló – Jeremić mellett ott van Boško Obradović, aki 2017-ben az ultraradikálisok államfőjelöltje volt, és aki szerint az országnak a Moszkva vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez (ODKB) kellene csatlakozni, nem pedig a NATO-hoz, és az EU helyett az orosz dominanciájú Eurázsiai Gazdasági Szövetségnél kellene tagságot szerezni.

Moszkva ennek alapján kényelmes helyzetben van: miközben az ellenzékben is ilyen szövetségesei vannak, valójában az euroatlanti integrációt magáénak valló kormány is jó kapcsolatokat ápol az orosz vezetéssel. Vlagyimir Putyin januárban járt Belgrádban, támogatásáról biztosítva Szerbiát, amelynek legnagyobb olajvállalata, a NIS többségi tulajdona a Gazpromé. Igaz, az orosz gázóriás olajrészlege ezt nem a szerb radikálisok, hanem az EU-párti demokrata vezetés idején szerezte meg.

Vučičot a parlamentben is nehéz lenne megszorítani. Stabil többsége van a kormánynak, a 250 fős parlamentben 154 hely a kormánykoalícióé, ebből az SNS-é 107, az SPS-é 23 – ezzel már megvan a szűk többség –, de mellettük van még három kisebb, szocialista-parasztpárti frakció is.

A felmérések szerint egy most vasárnapi választást is megnyerne a koalíció. Más kérdés, hogy az ellenzék szerint ezek a számok nem a valóságot tükrözik, hanem azt bizonyítják, hogy a kormány kézivezérelt sajtó segítségével eltorzítja a valós képet.

Ez nem lehetetlen, azonban a tényeken túli világ adta értelmezési lehetőség legalább ennyire kényelmes az ellenzéknek is. 

(Borítókép: Dulakodás a belgrádi elnöki palota előtti tüntetésen 2019. március 17-én. Fotó: Marko Djurica / Reuters)