Egy amerikai állam a pedofil papok miatt beperelte a helyi egyházmegyét

2019.03.19. 22:28 Módosítva: 2019.03.19. 22:47

Polgári pert indított az Egyesült Államok keleti részén fekvő Nyugat-Virginia amerikai állam a helyi Wheeling-Charleston katolikus egyházmegye ellen, mert gyerekeket veszélyeztetett azzal, hogy tudomása volt arról, hogy pedofilokat alkalmaz, írja az MTI.

A kereset benyújtó nyugat-virginiai államügyészség szerint az egyházmegye tudatában volt annak, hogy az általa működtetett iskolákban alkalmazott papokat és tanárokat korábban szexuális bántalmazással vádolták meg, de nem jelentették sem a szülőknek, sem a hatóságoknak. A beadvány szerint az egyházmegye megvezette az embereket, mert a gyerekek számára biztonságos környezetet reklámozott, miközben eltussolta a gyermekbántalmazók „vétkes magatartását”.

Az egyházmegye tavaly novemberben hitelt érdemlőnek találta azokat a panaszokat, amelyeket tizennyolc papja ellen tettek szexuális bántalmazás miatt. A papok az ötvenes évektől a múlt év közepéig követtek el szexuális bűncselekményeket az egyházmegyén belül. Másik tizenhárom papot pedig más államokban vádoltak meg gyermekek elleni visszaéléssel, mégis munkát adott nekik az egyházmegye. A per célja: kártérítést kérni az áldozatoknak, és Michael J. Bransfield püspök és az egyházmegye felelősségre vonása.

Ferenc pápa korábban elrendelte a tavaly szeptemberben nyugdíjba vonult Bransfield ügyének kivizsgálását. A volt püspököt felnőttek molesztálásával vádolják.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport