Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Tusk a brexitről: Akkor lehetséges rövid hosszabbítás, ha a britek megszavazzák a megállapodást

2019.03.20. 18:03 Módosítva: 2019.03.20. 18:29

A csütörtök-pénteki EU-csúcs előtt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta, lehetségesnek tartja a brexit március 29-i dátumának rövid meghosszabbítását – annak függvényében, hogy megszavazzák-e a brit képviselők az alsóházban Theresa May miniszterelnök kilépési megállapodását, amit korábban kétszer is óriási többséggel utasítottak el.

Tusk a BBC szerint azt mondta, hogy a hosszabbítási kérés jogi és politikai kérdéseket vet fel, amikről a tagországok vezetői csütörtökön tárgyalnak majd. Azt mondta, hogy nem tervez rendkívüli EU-csúcsot a jövő hétre, de amennyiben valamilyen döntéshez szükséges, kész újra Brüsszelbe hívni a tagországok vezetőit.

Ha a Tusk által az előzetes megbeszéléseinek eredményeképpen bejelentett feltétel lesz az EU-csúcson is az álláspont,

AZ LÉNYEGÉBEN AZT JELENTENÉ, HOGY A BRITEK VAGY MEGSZAVAZZÁK MAY MEGÁLLAPODÁSÁT, VAGY PEDIG JÖVŐ PÉNTEKEN MEGÁLLAPODÁS NÉLKÜL, RENDEZETLEN FORMÁBAN ESNEK KI AZ UNIÓBÓL.

A megállapodást ellenző munkáspárti képviselők viszont azzal érveltek, hogy Tusk nem beszélt hosszabb halasztásról, és nem zárta ki ennek lehetőségét.

Leo Varadkar ír miniszterelnök azt mondta, hogy úgy tudja, Theresa May beszédet mond majd szerda este. A brit források is azt találgatják, hogy ebből derülhetnek ki további részletek.

Kétszer szavazták már le nagy többséggel

May nem sokkal korábban bejelentette, hogy hivatalos levelet írt Tusknak, amiben a brexit március 29-i határidejének elhalasztását kérte június 30-ig.  Kedden brit kormányzati forrásokból  azt mondták , hogy May nyitva akarja hagyni az ennél jóval hosszabb halasztás lehetőségét is, végül azonban csak rövid hosszabbítást kért.

May eredetileg azt mondta, akkor lenne szükség egy rövidebb, június 30-ig tartó hosszabbításra, ha a brit alsóházban támogatnák a már kétszer leszavazott brexitmegállapodását. Minden más esetben hosszabb halasztást vetített előre.

Múlt kedden utasították el másodszor is óriási többséggel May EU-val kialkudott megállapodását a brit kilépés feltételrendszeréről. Januárban az első szavazáson 230 fős, most 149 fős többséggel szavazták le a megállapodást. Aztán a brit képviselők egy jogilag nem mindent felülíró döntéssel azt szögezték le, hogy nem akarnak megállapodás nélküli, rendezetlen brexitet, csütörtökön pedig megszavazták, hogy a kormány a március 29-i határidő meghosszabbítását kérje az EU-tól.

May a két korábbi bukás ellenére várhatóan már a héten ki akart volna írni egy harmadik szavazást is az általa javasolt megállapodásról. Erre azonban nem volt lehetősége, mivel John Bercow brit alsóházi elnök hétfőn  bejelentette , nem tarthat harmadszor is szavazást az EU-s kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodásáról a mostani formájában. Bercow 1604-ig visszanyúló szabályokra hivatkozva döntött. Szerinte nagyobb változtatások nélkül nem lehet újból szavazni a megállapodásról, ha azt korábban már elutasították.

Azt nem zárták ki kormányzati források, hogy az EU-csúcs után, a jövő héten – vagyis napokkal a brexit eredeti dátuma előtt – mégis megpróbálkozzon egy újabb szavazással May (akár úgy, hogy a halasztás miatt valamilyen változtatás kerülne a megállapodásba). Tusk nyilatkozata alapján csak akkor lenne lehetséges a hosszabbítás, ha újabb szavazáson átmenne a 27 EU-s tagország által már korábban jóváhagyott megállapodás.

Tusk szerdai nyilatkozata új nyomást jelent a megállapodást eddig ellenző brit képviselőkre.  A megállapodásban az ír-északír határ ügyében kitalált tartalékmegoldás a leginkább elfogadhatatlan a kilépéspárti képviselők többségének. Ez ugyanis határozatlan időre a vámunióba ragaszthatná a briteket. Az EU pedig többször is kizárta, hogy újranyissa a megállapodásról szóló tárgyalásokat.

May az elmúlt napokban is próbálta győzködni a vele szembenálló torykat, és az északír unionistákat is, hogy  menjenek bele a megállapodás támogatásába, vagy a rendezetlen brexitet kockáztatják. Azt már kétszer szavazta meg az alsóház, hogy ezt mindenképpen el akarja kerülni, azonban március 29-én ettől még ez történne meg, ha addig nem fogadnak el egy megállapodást, vagy nem kapnak bármilyen formában hosszabbítást az EU-tól.

Miközben több képviselő is beadhatja a derekát az új fejlemények fényében, Maynek 75-öt kellene meggyőznie.

Közben pedig a kemény brexitpártiaknak a rendezetlen kilépés is megfelelőbb, mint May megállapodása, vagy annak a kockázata, hogy egy halasztás végén valamiért mégsem valósulna meg a brexit.