Kálmán, Ede
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.09%

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.79%

Megengedem, hogy szavazzatok, ha rám szavaztok

000 1EZ1SE
2019.03.23. 20:23

Vasárnap nyolc év után rendeznek újra parlamenti választásokat Thaiföldön, amely hiába egy távoli és relatíve jelentéktelen, itthon legfeljebb turisztikai célpontként ismert ország, mégis az illiberalizmus egyik nemzetközi fellegvára, és ha volna ilyen, vélhetően a politikai katasztrófaturizmus terén is kiemelt desztinációnak számítana. 

Ami külön érdekessé teszi a mostani voksolást, hogy az elmúlt öt évben katonai diktatúra uralkodott, ami egyébként annak fényében nem különösebben szokatlan, hogy az abszolút királyi hatalom leverése óta már tizenkét puccson és húsz gránitszilárdságú alkotmányon vannak túl.

A probléma röviden az, hogy amikor engedik nekik, akkor az istenadta nép nem arra szavaz, akire a hadsereg szerint kellene; amikor viszont nem engedik nekik, akkor hajlamosak százezres tüntetésekkel megbénítani a fővárost, és addig nem tágítanak, amíg rendesen szét nem verik őket.

Most a katonák egy új húzással próbálkoznak: engedik szavazni a népet, de a játékszabályokat úgy szabják meg, hogy a végén mégis ők nyerjenek a választáson. Elemzők szerint elég kétséges, hogy ez a taktika bejön-e majd, mert főleg a fiataloknak nem sok kedvük van az irányított demokráciához; a hadsereg nyílt politikai szerepvállalása pedig nemhogy megoldaná, tovább bonyolítja a társadalom az amúgy is mély megosztottságát.  

Nem most kezdték

A mostani események hátteréhez hozzátartozik, hogy Thaiföld enyhén szólva nem rendelkezik erős demokratikus hagyományokkal. Bár azon nagyon kevés ázsiai ország egyikéről van szó, amelyet annak idején nem gyarmatosítottak, az abszolút monarchia megdöntése (1932) óta mégis folyamatosak a puccsok, a népfelkelések és az általános politikai instabilitás.

Ez utóbbi forrása az elmúlt bő egy évtizedben Thakszin Sinavatra (más átírás szerint Csinavat) személye volt, aki az ország egykori leggazdagabb emberéből lett a szegényeket megmentő baloldali populista politikus. Vele és jellemzően északi, vidéki híveivel áll szemben a hagyományos gazdasági-társadalmi elit, a hadsereg és a megnyirbált politikai jogai ellenére nagyon is befolyásos királyi udvar, akik szerint nem a szegények megmentőjéről, pusztán egy korrupt antidemokratikus rablóról van szó.

A thai politika pedig nagyjából abból áll, hogy Thakszin vagy kijelölt helytartói győznek  választáson, hogy aztán megpuccsolják őket. 

Ez a helyzet úgy jött létre, hogy a hadsereg politikai befolyása az 1990-es években egy rövid időre megtört, részben egy sokszázezres, vérfürdőbe fojtott 1992-es tüntetéshullám miatt, részben az öt évvel később az ország gazdaságát megingató ázsiai pénzügyi válság következményeként. Ennek köszönhetően 1997-ben sikerült elfogadni egy relatíve demokratikus alkotmányt, aminek megvolt az a – a hadsereg számára nehezen emészthető – következménye, hogy a hatalom kiesett a katonák és a hagyományos elit kezéből.

Rendőr, milliárdos, miniszterelnök, szökevény

Thakszin rendőrként kezdte, aztán az 1980-as évek végén több befuccsolt biznisz után telekomcéget alapított, amelynek élén Thaiföld leggazdagabb embere lett. Az üzleti sikerhez az is kellett, hogy jó kapcsolatainak köszönhetően mobiltelefon-monopóliumot kapott a hadseregtől. A politikába először az 1990-es évek közepén lépett be, hamar külügyminisztert csináltak belőle, 1998-ban saját pártot alapított, majd 2001-ben hatalmas győzelmet aratva lett miniszterelnök. 

Thakszin népszerűsége mögött az állt, hogy a vidéki szegények felemelőjének állította be magát, és egy sor szociális intézkedést ígért meg és hajtott is végre. Nevéhez fűződik például az általános egészségügyi ellátás bevezetése, sokat tett a vidéki gazdálkodók adóssághelyzetének rendezéséért, és rengeteget költött infrastrukturális beruházásokra. A szegénységi küszöb alatt élők száma négyéves kormányzása alatt megfeleződött, a vidéki jövedelmek 46 százalékkal nőttek. 2005-ben Thakszin pártja ismét elsöprő többséget szerzett a választásokon. 

Az ellenzék már ez előtt is azzal vádolta, hogy valójában egy korrupt populista, aki az állam pénzén megvette a vidéki szegények szavazatait és kooptálta a fontosabb helyi politikai dinasztiákat, az államszervezetet ellenfelei antidemokratikus elnyomására, hatalmát pedig saját gazdagítására használja. A vádak szerint a nagyberuházásokat brutálisan túlárazták, Thakszin pedig saját cégei adóelkerülését legalizáló törvényeket íratott.

Puccs, választás, puccs

A korrupciós vádakból akkor lett igazi balhé, amikor a miniszterelnök és családja 2006 elején eladta telekomcégét, a közel kétmilliárd dolláros bevétel után pedig egy törvényi kiskaput kihasználva egyetlen fillér adót sem fizetett. Ezt követően az ellenzék Thakszin-ellenes tüntetéseket szervezett Bangkokban, majd a hadsereg megpuccsolta, pártját betiltották, a leváltott kormányfő száműzetésbe vonult. (Később a Manchester City futballklub előző tulajaként lett ismert.)

Innentől indult az igazi kutyakomédia, aminek főbb állomásai az alábbiak:

Ahogy az Index tíz éve írta: a thai politikában két alternatíva van, a nepotista, csaló és korrupt Thakszin-párt, meg a konzervatív ellenzék, amely legszívesebben elvenné a választójogot a néptől, mert az korrupt csaló nepotistákat választ.

Demokrácia, ahogy akarjuk

A mostani voksolás annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy harmadik erőként megjelent a hadsereg is. A 2014-es puccs vezetője, Prajuth Csan-ocsa tábornok időközben leszerelt, és „civil miniszterelnökké” neveztette ki magát, sőt miután úgy érezte, ő az egyetlen ember, aki békét és stabilitást hozhat a thai politikába, pártot is csinált magának. 

A stabilitást, illetve Prajuth Csan-ocsa hatalomátmentését szolgálja a 2016-os alkotmány is. Ezt ugyan népszavazáson fogadták el, de a körülményeket elég nehéz lenne demokratikusnak nevezni, tekintve hogy a voksolás előtt az alkotmánytervezet bírálatát 10 év börtönnel fenyegető bűncselekménynek minősítették. A legátlátszóbb trükk az alkotmányban, hogy a korábbiakkal ellentétben a miniszterelnököt nem a parlament (a mostani verzióban 500 fős) alsóháza választja meg, hanem az alsó és felsőház együtt Így jelentősen megnehezíti az ellenzék dolgát, hogy a felsőház mind a 250 tagját a hadsereg nevezi ki. De az is meg van szabva, hogy egy párt maximum hány helyet kaphat, nehogy túl nagyra nőjön a hadsereg ellenzéke.

A fő ellenzék pedig továbbra is Thakszin.

Bár a két Sinavatra testvér ellen körözés van érvényben hatalommal való visszaélés miatt, és így továbbra is száműzetésben élnek, politikai mozgalmuk továbbra is üzemel, és a várakozások szerint Pheu Thai nevű pártjuk nyeri majd a legtöbb parlamenti helyet a voksoláson. Dacára annak, hogy a junta természetesen a választásokat megelőző kampányt is próbálta kézben tartani, és a leghevesebb bírálóit mondvacsinált okokkal, például az elég szigorúan kezelt felségsértés vádjával lecsukta.

Ugyanaz a sztori

Sinavatráék a parlamenti mandátumlimit miatt egyébként több kisebb pártot is szerveztek maguknak, ezek egyikéhez fűződött a kampány legbizarrabb esete is. A Thai Raksza Csart nevű párt egy hercegnőt indított miniszterelnök-jelöltjeként, amivel vélhetően arra akartak rájátszani, hogy a királyi család tagjai a mai napig nagyjából érinthetetlenek Thaiföldön. Ugyanakkor a hagyományosan Thakszin-ellenes és a hadsereggel nagy egyetértésben lévő udvar gyorsan közölte, hogy a királyi család tagja – hivatalosan – nem vehet részt a politikában. Végül a hercegnő bocsánatkérések közepette visszalépett, a pártot pedig, ahogy kell, betiltották.

A harmadik pólus a választásokon Thakszin régi ellenzéke, a konzervatív-royalista Demokrata Párt, akik annak idején a 2005-ös és 2013-as balhét kezdték. A hagyományosan a városi elit pártjának tartott demokraták (akik nem is annyira demokraták) korábban hiába profitáltak a részben általuk kierőszakolt puccsokból, Prajuth Csan-ocsa színre lépésével nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a katonai diktatúra mögé nem akarnak beállni, sőt az utóbbi időben elkezdtek hajtani a diktatúrát nem igazán kedvelő fiatalok szavazataira is. Az általuk ördögnek kikiáltott Thakszinékkel viszont végképp nem hajlandóak együttműködni. Ők lehetnek a második legnagyobb párt Thakszinék mögött, és vezetőjük, Abhiszit Veddzsadzsiva azt mondta, kormányozni szeretnének, bár nem világos, hogy kivel.

Mindez eléggé kiszámíthatatlanná teszi a voksolás eredményét. Arra elég nagy az esély, hogy Prajuth Csan-ocsa tábornok a felsőház segítségével megválasztassa magát kormányfőnek, az viszont nem valószínű, hogy az alsóházban, ahol a valódi törvényhozás folyik, képes lesz többséget szerezni. Előrejelzések szerint hiába állította maga mögé a diktatúra teljes erejét, pártja legfeljebb a harmadik legnagyobb parlamenti frakciót alakíthatja majd meg. Ebből az is kiderül, hogy hiába próbálta magát "civil" vezetőként eladni a tábornok, az embereknek elegük van a diktatúrából: a külföldi sajtónak nyilatkozó, főleg városi fiatalokat meglehetősen zavarja szabadságjogaik drákói korlátozása

Valami lesz

További bizonytalanságot okoz, hogy sok a kis párt, amelyek eredménye a választási rendszer fényében nagyobb befolyást kölcsönöz majd nekik. Néhány új, diktatúra-ellenes párt is felütötte a fejét, amelyek akár okozhatnak meglepetéseket is. További komplikáció, hogy a legtöbb vidéki választókörzetben hagyományosan többet számít az egyes jelöltek személye, mint az, hogy melyik párthoz tartoznak, a hadsereg pedig (Thakszin korábbi taktikáját használva) az utolsó pillanatig próbálta megvenni a befolyásosabb helyi politikusokat, több-kevesebb sikerrel. 

Mindenesetre a legtöbb elemző azzal számol, hogy a hadsereg végül átmenti hatalmát, ám sokan azt is kiemelik, hogy ehhez nagyon nem lesz egyszerű koalíciós partnereket találni, stabilitást pedig biztosan nem fog hozni a dolog. A 2001 óta fennálló törésvonalak nem változtak, sőt még bonyolultabbá váltak.

A voksolásra a hatóságok alkoholtilalommal készülnek, a külföldi befektetők pedig 700 millió dollárnyi tőkét vontak ki az országból. Ettől függetlenül talán a legmeglepőbb a történetben, hogy a politikai fejetlenség ellenére a thaiföldi gazdaság elég jól viseli a megpróbáltatásokat, és a kilátások idén sem rosszak, még ha a 3-4 százalékos növekedési ütem el is marad a térség többi országától.

A junta a gazdaságpolitikát is próbálta bebetonozni: húszéves gazdasági tervüket a következő kormányoknak is követniük kell. Elvben legalábbis, mert azért a thai politikában nem bölcs dolog ilyen időtávra tervezni.