Ervin
12 °C
28 °C

Egymillió dollárt kapott egy falusi tanár Kenyában

2019.03.25. 05:22

Egy kenyai falu ferences szerzetes tanára, Peter Tabichi nyerte el az idén a "pedagógusok Nobel-díjaként" emlegetett, egymillió dollárral (280 millió forinttal) járó Global Teacher Prize-t, amelyet vasárnap adtak át Dubajban - írja az MTI. 

Peter Tabichi természettudományokat oktat középiskolásoknak egy félsivatagos vidéken fekvő falu állami iskolájában, amelynek mindössze egy számítógépe van, és az internet is nehezen elérhető. A faluban a gyermekek egyharmada árva vagy csak egy szülője van, a térségben gyakori az aszály és az éhínség.

A díjat a tanárnak a dubaji koronaherceg, Hamdan bin Mohammed bin Rasid Al-Maktúm nyújtotta át a ceremónián, amelynek házigazdája a filmsztár Hugh Jackman volt.

Köszönőbeszédében Tabichi felidézte, hogy 11 éves volt, amikor édesanyja meghalt, és testvérével együtt édesapja nevelte fel, aki általános iskolai tanár volt. Tabichi megköszönte hallgatóság soraiban ülő apjának, hogy keresztény értékekre tanította, majd arra kérte, hogy menjen fel hozzá a színpadra, és a közönség ovációja közepette átadta neki a díjat.

Tabichi a dubaji Atlantis Hotelben megrendezett díjátadó után az AP hírügynökségnek elárulta, hogy korábban még sohasem járt ilyen messze a hazájától, repülőn is most ült először, az eddigi leghosszabb útja Ugandába vezetett. Azt mondta: nagyon boldog, hogy a világ legjobb tanárai között van, és nagyszerű érzés, hogy ő lett közülük a legjobb.

A tanár elmondta, hogy iskolájának sem könyvtára sem laboratóriuma nincsen. Azt tervezi, hogy az egymillió dolláros díjat az iskola felszerelésére és az éhező szegényekre fordítja.

Bár Tabichi diákjai nagyon nehéz körülmények között élnek, arra ösztönzi őket, hogy ne maradjanak ki az iskolából, segít nekik abban, hogy elinduljanak nemzetközi tudományos versenyeken és továbbtanulásra biztatja őket.

Uhuru Kenyatta kenyai elnök közleményében azt hangsúlyozta, hogy Tabichi története "Afrika története", valamint a reményé és a jövendő generációké.

A pedagógusszakma "Nobel-díjának" szánt elismerést ötödik alkalommal ítélte oda a Gems Education nevű, az Egyesült Arab Emírségekben, Egyiptomban és Katarban 55 iskolát működtető dubaji családi vállalat alapítványa, a Varkey Foundation. A díj célja felhívni a figyelmet az oktatásnak, a pedagógusok munkájának fontosságára.

A díjazottat az idén több mint tízezer tanár közül választotta ki egy tanárokból, újságírókból, tisztviselőkből, vállalkozókból, üzleti vezetőkből és tudósokból álló bizottság. 

Tavaly a Nagy-Britannia legszegényebb családjaiból származó, különböző etnikumú gyerekeket segítő brit tanárnő, Andria Zafirakou nyerte el az egymillió dolláros pedagógusdíjat.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!