Azt hiszi, most már TÉNYLEG vége az Iszlám Államnak?
További Külföld cikkek
Az Iszlám Állam az utolsó szíriai zárványának elfoglalását követően továbbra is több ezer aktív harcost tart fegyverben Irakban és Szíriába.
- közölte a nemzetközi terrorellenes koalíció helyettes parancsnoka keddi online sajtótájékoztatóján. A brit Christopher Ghika szerint a szélsőségesek ugyanis stratégiát váltottak, és földalatti mozgalommá akarják átszervezni magukat, mely gerillaháborúban ássa alá a térség biztonságát és stabilitását, illetve hátráltatja a régióban épp beinduló újjáépítési munkálatokat. Ez a váltás nem okozhat túl nagy nehézséget az Iszlám Állam vezetésének, hiszen a szervezet eleve a 2003-as iraki háborút követően az ország szunnita kormányzóságaiban szárba szökkenő gerillamozgalomból nőtte ki magát 2014-re kvázi-állammá.
Ghkia szerint a koalíció továbbra sem találja az Iszlám Állam vezetőjét, Abu Bakr al-Bagdadit, de elemzők azon a véleményen vannak, hogy Bagdadi jelentősége lecsökkent a szélsőségesek soraiban - részben valószínűleg az egységes parancsnoki struktúra felbomlása, és a kisebb sejteken alapuló gerillataktika miatt.

Az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szombaton hirdetett győzelmet az Iszlám Állam felett a kelet-szíriai Baghúz település felszabadítását követően.
Ezzel a Kalifátus elveszítette az összes általa birtokolt területet.
Ghika mindemellett figyelmeztetett, a területi ellenőrzés elveszítése ellenére a dzsihadisták továbbra is veszélyt jelentenek. Az Iszlám Állam életben, illetve szabadlábon maradt hívei most Szíria és Irak más térségeibe próbálnak eljutni - a koalíciós erők Ghika ígérete szerint mindent megtesznek ennek megakadályozására. Azonban az IS keddre virradóra máris jelezte, hogy ez az elszigetelés egyelőre nem működik, hiszen a két és fél évvel ezelőtt elvesztett észak-szíriai Manbídzs térségében hajtottak végre merényletet követtek el egy SDF-ellenőrzőpontnál, és öltek meg hét kurd harcost.
Az Iszlám Állam sejtjeinek helyzetét megkönnyíti, hogy a szóban forgó területet három több-kevésbé szuverén hatóság ellenőrzi:
- a kurdok által vezetett föderáció, melynek hadserege, a Szíriai Demokratikus Erők a nemzetközi koalíció szíriai partnere
- a polgárháborúban győzedelmeskedő szíriai Aszad-rezsim, mely visszafoglalta az Eufrátesztől délre lévő területeit
- illetve Irakban értelemszerűen a bagdadi kormány
Ezek a szereplők egymással nem feltétlenül ápolnak szövetségesi viszont, az Aszad-rezsimről ráadásul köztudott, hogy ha érdekei úgy kívánják, akkorigen engedékeny tud lenni a dzsihadistákkal.
(MTI)