György
8 °C
23 °C

Ítélet nélkül érhet véget az egyik utolsó náci lágerőr pere

2019.04.03. 16:24

Ítélethozatal nélkül érhet véget Németországban az egyik utolsó náci légerőr elleni per, mert a bíróság a 95 éves vádlott rossz egészségi állapota miatt lezárta az eljárást. A münsteri tartományi bíróság szerdai közleménye szerint a döntés nem jogerős.

Az MTI híre szerint a vádlott egy sor súlyos egészségi gond miatt tartósan alkalmatlan arra, hogy részt vegyen a tárgyaláson és fellépjen érdekeiért.  A német állampolgárságú, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi illetőségű férfit és egy 93 éves, szintén német állampolgárságú társát 2017 novemberében megvádolták, hogy 1942 és 1945 között a náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS őrszolgálatot teljesítő tagjaiként közreműködtek a lengyelországi Sztutowo  térségében működtetett koncentrációs tábor több száz rabjának meggyilkolásában.

A dortmundi ügyészség által emelt vád szerint a táborban végzett tevékenységükből adódóan mindketten bűnrészesek az ott elkövetett gyilkosságok valamennyi típusában, így a gázkamra révén végrehajtott emberölésekben és más módszerekkel elkövetett tömeges kivégzésekben, valamint a lágerbe hurcolt emberek halálra dolgoztatásában és éheztetésében. A vád szerint mindketten ismerték a tábor működését, és ezzel a tudattal végezték őrszolgálati tevékenységüket. A két férfi tagadta a több száz rendbeli emberölésben bűnrészesség vádját.

A Gdansk  közelében kiépített koncentrációs táborba 110 ezer embert hurcoltak, közülük nagyjából 60 ezren haltak meg. (MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!