Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

A Híd szerint a szlovák köztársasági elnök visszaküldi a szlovák himnusztörvényt a parlamentnek

2019.04.04. 18:35

A Szlovák Nemzeti Párt beterjesztett egy törvényt, ami az állami szimbólumoknak fokozottabb védelmet biztosító átfogó tervezetbe került be, és akár 7000 eurós pénzbüntetéssel is sújthatja a tiltás megszegőit. Például ha nyilvános rendezvényen elhangzik egy másik ország himnusza. A módosítást a szlovák nacionalisták nem titkoltan a dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapatára szabták, ugyanis a szlovákiai magyar csapat szurkolói körében már hosszú évek óta hagyomány, hogy minden mérkőzés kezdetekor eléneklik a magyar himnuszt.

A törvény pedig átment, mivel a Híd 13 fős frakciójának kilenc tagja is elfogadta a javaslatot. A történtek után a párt és a képviselők külön-külön is bocsánatot kértek, a párt frakcióvezetője pedig arról beszélt, hogy: „Utoljára hat hónappal ezelőtt került szóba a koalíciós tanácson a Szlovák Köztársaság állami jelképeiről és azok használatáról szóló törvény módosítása. Azon a megbeszélésen egy szó sem esett arról, hogy nyilvános rendezvényeken nem lehet majd elénekelni más ország himnuszát. A koalíciós partnerünk finoman fogalmazva nem viselkedett korrekten. Átvertek bennünket! A történtekért bocsánatot kérek” Bastrnák Tibor be is nyújtotta a lemondását.

A párt sajtófőnöke most úgy nyilatkozott, hogy a párt elnöke, Bugár Béla egyeztetett a köztársasági elnökkel a történtekről, és Andrej Kiska vissza fogja dobni a törvényt, hogy újra szavazhassanak róla. Amennyiben a Híd képviselő másképp szavaznak, de a többi képviselő ugyanúgy, akkor továbbra is átmenne a törvény. Éppen ezért tárgyalta Híd a koalíciós partnereivel is. A párt sajtófőnöke szerint a partnerek ígéretet tettek arra, hogy megszavazzák a módosító javaslatukat.

„Többféle megoldási lehetőség van. A koalíciós partnereinket még tegnap tájékoztattuk arról, hogy a törvény tizenharmadik paragrafusát újra tárgyaljuk, mert nem engedjük, hogy egy ilyen értelmetlen korlátozás életbe lépjen. Bugár Béla elnök úr azonnal tájékoztatta a történtekről Andrej Kiska köztársasági elnököt, és felhívta figyelmét a szóban forgó paragrafusra, aki visszaküldi a törvényt a parlamentbe. A Híd frakciója már elkészítette azt a módosítást, amiről a parlament a következő ülésén szavazni fog. A március végén elfogadott törvénynek május 15-én kellene életbe lépnie, a következő ülési időszak május 9-én kezdődik. Azokat a törvényeket, melyeket a köztársasági elnök visszaad általában már az első napon tárgyalják. A koalíciós partnerek ígéretet tettek arra, hogy megszavazzák módosító javaslatunkat, hiszen a tiltás nem csak a magyar, de más országok – így például Csehország vagy Oroszország – himnuszára is vonatkozik"

- mondta a Bumm.sk-nak a párt Debnár Klára, a Híd sajtófőnöke.

A most elfogadott törvénnyel kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta, az ügyről beszélt Menyhárt Józseffel, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével, valamint Bastrnák Tiborral, a legkisebb koalíciós párt, a Most-Híd frakcióvezetőjével is, írja az MTI. "Tájékozódunk, figyeljük az eseményeket, tájékozódunk a pontos jogi hatásokról, és a rendelkezésünkre álló információink szerint hamarosan megnyugtató megoldás születhet a kérdésre" - mondta Szijjártó.