Paszkál
10 °C
15 °C

Trumpot okolja az áradások miatt Irán

2019.04.06. 13:50

Újabb településeket kellett kiüríteni Iránban, ahol eddig 70 ember életét követelték az áradások és a szűnni nem akaró esőzések. A víz lakóépületeket sodort el, egész városokat borított el a 82 milliós országban. A március 19-n kezdődött esőzések összesen 19 ezer települést érintettek.

A lakosságnak azt javasolták, szombaton hagyják el az 50 ezres Szuszangerdet is – írta a BBC. 70 települést már korábban kiürítettek az ország Irakkal határos, Huzesztán tartományában. Jelenleg 86 ezer ember húzódott meg átmeneti táborokban. 

Áradások vannak az 1,6 millió négyzetkilométeres ország északnyugati, északi sőt, déli részén is.

Az iráni vezetés felhasználta az alkalmat, hogy az Egyesült Államokat okolja a veszteségekért, mondván, a Donald Trump által kezdeményezett szankciók miatt nincs az országnak elegendő mentőhelikoptere. Az ország külügyminisztere gazdasági terrorizmusnak nevezte twitteres bejegyzésében az amerikai szankciókat.

Erre a magyarázatra azért is van szüksége a iszlám forradalom 40 éves évfordulóját épp a napokban ünneplő ország vezetésének, mert a helyzet kezelése miatt kritizálják az államfőt, Haszán Róhánit és a legfelső vezetőt, Ali Hameneit is. 

Az esőzések súlyosabb következményeihez az is vezethetett, hogy az elmúlt 40 évben az jelentős erdőirtások zajlottak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport