Tehervagonnal állítottak emléket a zsidók deportálásának a szatmári vasútállomáson

4
2019.04.06. 10:43

A magyar határhoz közeli szatmárnémeti vasútállomásának 6–os vágányán egy régi, barna tehervagon áll, ami az Élet Menete Alapítvány vándorkiállítása. A vagon, illetve a benne található képek és információk is egy rendhagyó emlékállítás a második világháborúban Magyarországról elhurcolt 430 000 zsidónak.

"Köztük annak a közel 19 000 férfinak, nőnek, gyermeknek, idősnek és fiatalnak, akiket előbb a szatmárnémeti gettóban zsúfoltak össze, majd marhavagonokba terelve, hat szerelvénnyel vittek a különböző koncentrációs táborokba, többségüket Auschwitzba, szinte teljesen megsemmisítve azt a közösséget, amely nélkül mai Szatmárnémeti nem lenne az és olyan, mint amilyen" - írja a Maszol.ro. A cikk szerint már több ezren megnézték a rendhagyó kiállítást.

A képekrere kattintva galéria nyílik:

A látogatók elsősorban diákok, akik tanáraik vezetésével egy különleges történelemórán vesznek itt részt, de mint a cikk írja, többen újra visszatérnek, már a szüleikkel. A kiállítás éppen attól erős, hogy megrázóan valósághű, már attól is, ahogy egy működő vasútállomáson, eredeti környezetében mutatja be a vagont, benne korabeli képekkel. A 6-os vágányon félrehúzott tehervagon előtt deszkalépcső áll, mellette egy kakastollas csendőr áll egy SS-katonával. A vagon előtt pedig egymásra dobott bőröndök és utazótáskák. Bent eredeti fotók a deportálásról, a vasútállomásról, a vagonokról, arcokról, családokról.

"Nagyon sok magánember is érkezik – egy részük mert jól ismerve a város történelmét tudja, milyen fontos szerepet játszott benne a zsidó közösség, más részük mert épp ellenkezőleg, csak a vagonkiállítás kapcsán megjelent tudósítások nyomán tudatosult: nem is olyan rég volt itt egy olyan közösség, amelynek ma már csak Szatmárnémeti elidegeníthetetlen részeként különösen gazdag kulturális, építészeti és gazdasági öröksége található meg" - írja a Maszol.

(Borítókép: Hoffmann Anna / Maszol.ro)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport