Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Elindul, mégsem indul, bármikor indulhat, szervezkednek, szervezik őket

2019.04.08. 12:20

A Trump és sajtója által bevezetett fogalom, a közép-amerikai menekültek USA felé meginduló tömegét leíró migránskaraván szó most már a magyar választók előtt sem ismeretlen, sőt, most már ők is retteghetnek a fideszes médiának – és leginkább a közmédiának – hála.

Ahogy arról április elején írtunk, hivatalos szervek által meg nem erősített – noha nem is cáfolt – információk szerint többezres tömegek kelhetnek útra a következő napokban Európába, elsősorban Németországot célba véve.

Így a Trump-kommunikációból kölcsönzött migránskaraván kifejezés és az európai kontinens határait ostromló menekülttömegtől való félelem gerjesztése, illetve a félelem fenntartása határozhatja meg az elkövetkező heteket, az európai parlamenti (EP-) választási kampányt. A feltételes mód pedig az elmúlt egy hétben kijelentő móddá vált. 

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön azt mondta, hogy nemzetbiztonsági kabinet ülésezett, miután

migránskaraván veszélye is felsejlik.

Hozzátette: „Nem tudjuk, hogy valósággá válik-e vagy sem, de a magyar állam kész és képes a külső határok védelmét ellátni."

A korábban a Miniszterelnökség mostani államtitkára által irányított, kormányközeli Migrációkutató Intézet folyamatosan a kormánykommunikációt erősítő hírekkel és elemzésekkel áll elő, ennek egyik része egy Facebook-kezdeményezésre hivatkozva azt írja, hogy Törökországból indulnának meg tömegek Nyugat-Európa felé, de az „elemzés” azzal is előállt: ezzel párhuzamosan egy Görögországban rekedt migránsokból álló karaván is szerveződik.

És az EP-választás nyitányára érkezett elemzésre, valamint a Görögországban tényleg néhány napig balhézó és határt átlépni akaró több száz menekültre – a rendőrökkel történő összeütközésben kb. 200 főről írt a sajtó, de még a bejelentkező M1-es tudósító is 150 balhézó emberről beszélt – a komplett kormánymédia teljes letámadással, kvázi háborús tudósítással reagált.

karavánm1.PNG

Ennek a közmédiás agymenését a 444.hu mutatta be részletesen a hétvégén, a cikk első mondata le is írja, mit mentek a köztévén: „Nincsenek több tízezren, nem is indultak meg Németország felé, de ez nem számít, az M1 Görögországból folyamatosan élőben jelentkezik be egy mezőről, ahol egy menekülttábor mellett hőbörögnek MIGRÁNSOK.”

A világ egyetlen karavánja, ami egy helyben áll

A kormánymédiában percenként jött a hír: megindulnak, most tényleg elindul a KARAVÁN, most azt mondják, délután indulnak el, de mégsem indulnak, mert ott vannak a rendőrök, most visszavonultak, de megindulnak, bármelyik percben megindulhatnak, szervezkednek, nem, inkább szervezik őket, most tényleg megindulnak. Ám végül lecsapott a hír:

Visszavitték azt a több száz embert a mezőről a táborba.

KARAVÁN így még nem indult meg soha a világon, ráadásul egyenesen vissza a táborba. A köztévé nem adta fel, az M1 tudósítója élőben jelentkezett a mezőn maradt 100 ember mellől, mondván, csak tüneti kezelés történt, szervezkednek, bármikor elindulhat a migránskaraván.

Időrendben:

  • április 2. – M1: A migránsok bíznak a karaván sikerében
  • április 4. -–M1: Bármelyik pillanatban útnak indulhat a migránskaraván
  • április 6. – M1: A görög hatóságok nem engedik tovább a migránskaravánt
  • április 7. – M1: Bármikor újrakezdődhet a migránskaraván szerveződése

És akkor nézzük az elméleteket, a háttérben szervezkedő, szervező erőket, titkosszolgálatokat. Itt gyakorlatilag mindenkinek jól jön egy alá nem támasztható, de a gyanú felkeltésre alkalmas kommunikáció arról, hogy nem maguktól mozognak ezek az emberek. Németh Szilárd Fidesz-alelnök, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára szerint a menekülteken segítő civil szervezetek szervezik, ráadásul provokációból, a Migration Aid szerint titkosszolgálati emberek hergelik be a menekülteket, hogy induljanak el a határt védő rendőrök felé.

m1.PNG

Az mindenesetre biztos, hogy valakik különböző internetes fórumokon és a Facebookon azt kezdték el terjeszteni, hogy Nyugat-Európa meg fogja nyitni a határokat, és indulni kell. Az a pár száz ember pedig, aki komolyan vette ezeket a légből kapott információkat, el is akart indulni.

A Migration Aid egyébként emlékeztet is, hogy pontosan ugyanez történt 2016-ban, akkor a görög–macedón határ mentén fekvő idomeni menekülttábor lakóinak egy része elégelte meg a várakozást, elindult egy csapat, majd Macedóniából mindenkit visszavittek Görögországba. Illetve 2017-ben két alkalommal Belgrádból indult el egy csoport, amelynek tagjai néhány nap után megunták a várakozást a határnál, és visszamentek a szerb fővárosba.

(Borítókép: Rendőrök csapnak össze a menekültekkel diavatai határon 2019. április 6-án. Fotó: Alexandros Avramidis / Reuters)