Ervin
12 °C
28 °C

Halálos fenyegetéseket kap a szudáni tüntetések ikonja

2019.04.12. 09:13
Jelenleg a katonaság kontrollálja Kartúm utcáit, de a jobb életért tüntetők egyáltalán nem szeretnék Szudánt a katonákra bízni, hiszen Omar el-Besír rémuralma is így kezdődött.

Szudán hónapok óta forradalmi hangulatban tüntet. Az egész világot bejárta az a kép, amikor egy bátor nő, Alaa Salah egy autó tetejéről lelkesíti a tömeget. Nos, a Reuters legfrissebb tudósítása szerint bátor kiállása (amely során egy korábbi tüntetéssorozat ikonikus viseletét, a munkások és a menyasszonyok ruhájának ötvözetét viselte) nem kockázatmentes, azóta ugyanis a sok támogatás mellett halálos fenyegetéseket kap.

Az éjjel soha nem érhet véget

Az éjszaka amúgy viszonylag nyugodtan telt Kartúmban és a tüntetésekhez kapcsolódó nagyvárosokban (a kartúmi időzóna megegyezik a budapestivel), de a tüntetők nem hagyták el az ismert demonstrációs helyszíneket, mert, az elsősorban az infláció és a nehezedő életkörülmények miatt tüntető demonstrálók nem szeretnék elfogadni a katonaság, két éves átmeneti kormányzását.

Hiszen az iszlamista diktátor, a 75 éves háborús veterán, Omar el-Besír is éppen így került hatalomra, átmenetinek ígért fellépése után aztán harminc évig rajta maradt népe nyakán. Sok jót nem köszönhet neki Szudán, el-Besír befogadta Oszama bin-Ladent, egy évtizede százezrek halálát követelő vérengzéseket követett el a darfúri polgárháborúban, iszlám törvénykezést vezetett be és rengeteg "polgári és nyugatias" tevékenységet betiltott.

Pocsék gazdaság

A rejtélyes magánéletű diktátornak még gyermeke sincsen, ami azért Szudánban, ahol a férfiasság legfőbb jelképe a 7-8 gyermek, meglehetősen ritka. Háborús bűnei miatt nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene és a terrorizmust támogató tevékenysége miatt a szudáni gazdaságot megbénító amerikai szankciókat is kapott a nyakába az ország.

Szudán a világ egyik leglegatyásodottabb országa. ha nem lenne Venezuela, az ország vezethetné a legnagyobb inflációjú országok listáját, magas a munkanélküliség, az egy főre jutó GDP még afrikai szinten is alacsony, a 2000 dollárt sem éri el.

Szudán és Dél-Szudán

Az egy külön vicces adalék, hogy az amerikai szankciók annyira komolyak, hogy a nagy webes kereskedők rettegnek attól, hogy szankciósértés vádja alá essenek. Amikor magam nemrégiben a legfiatalabb afrikai állam, a viszonylag nyugatbarát Dél-Szudán (South Sudan) egy numizmatikai ritkaságát szerettem volna megvásárolni egy amerikai gyűjtőtárstól, a szudáni szankciók miatt az eBay és az amerikai gyorsposta is megakasztotta a szállítást. Pedig a dinkák 8ez egy népcsoport) vezette Dél-Szudán amúgy az egész fejlett világgal, így Kínával, az Egyesült Államokkal és az Európai Unió legfőbb tagjaival is baráti viszonyt ápol.

A biztos is megszólalt

Közben megszólalt Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa is. A szervezet székhelyén, Genfben kiadott közleményében deklarálja, hogy a szudáni hatóságoknak szabadon kell engedniük a békés megmozdulásokon őrizetbe vett tüntetőket és tavaly decemberig visszamenőleg ki kell vizsgálniuk a békésen tiltakozók ellen alkalmazott erőszakot.

Kiemelte, nagyon kritikus, ingatag a helyzet Szudánban, nagy a bizonytalanság, az aggodalom az ország jövőjével kapcsolatban. A hatóságoknak tartózkodniuk kell az erőszak alkalmazásától a békés tüntetők ellen - fűzte hozzá. A szudáni fővárosban, Kartúmban az életbe léptetett kijárási tilalommal dacolva emberek ezrei táboroztak le a védelmi minisztérium épületénél annak érdekében, hogy alakuljon polgári kormány. Egyben tömeges imára szólítottak fel azután, hogy a hadsereg csütörtökön elmozdította hivatalából a diktátort.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!