Irán visszaterroristázta az amerikaiakat

2019.04.16. 19:57 Módosítva: 2019.04.16. 20:37

Az iráni parlament kedden terrorizmust támogató kormánynak nyilvánította az Egyesült Államok vezetését, valamint hivatalosan is a terrorszervetek listájára helyezte az amerikai hadsereg Közel-Keletért felelős Középső Parancsnokságát, írja az MTI.

A medzslisz, azaz az iráni parlament, ezzel Donald Trump múlt hétfői döntésére reagált, amelynek értelmében az Egyesült Államok terrorszervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárdát. Ez volt az első eset, hogy egy állam fegyveres erőit vagy annak egy részét terrorszervezetté nyilvánították Washingtonban.

Mike Pompeo az amerikai elnök bejelentése után kijelentette: az iráni rendszert immár nem csupán „a terrorizmus támogatójaként” tartják számon, hanem úgy gondolják, hogy az „maga is részt vesz terrorcselekményekben”. Szerinte a Forradalmi Gárda „legitim katonai szervezetnek álcázza magát”, de ennek senkit sem szabad megtévesztenie.

Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsa erre azzal reagált, hogy ugyancsak terrorszervezetnek nyilvánította az amerikai hadsereget. Az IRIB állami tévé szerint a keddi ülésen aztán az iráni képviselők halálos fenyegetéseket skandáltak az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben, a Forradalmi Gárdát pedig az Iráni Iszlám Köztársaság elengedhetetlen részének nevezték.

Haszan Róháni kormánya a megfigyelők szerint a nyilatkozatcsaták ellenére nem akar komolyabb konfliktust az amerikaiakkal, tekintettel az ország amerikai szankciók miatti nehéz gazdasági helyzetére.



  • Bérelnék
  • Személyi kölcsön