Bernát, Felícia
13 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Egykori dzsihadista harcosokat és feleségeiket fogadta vissza Koszovó

2019.04.20. 13:45

Koszovó hazatelepítette száztíz állampolgárát Szíriából, főként olyan nőket, akik követték dzsihadista férjüket a háborús zónába, valamint az ő gyerekeiket, közölte szombaton a koszovói igazságügyi miniszter.

Szombat hajnalban landolt Pristinában az a repülőgép, amely hazaszállított

32 nőt, 74 gyereket, valamint négy egykori dzsihadista harcost Szíriából, akiket azonnal őrizetbe vettek a koszovói hatóságok.

A koszovói kormánynak ebben az Egyesült Államok segített.

A rendőrség azt közölte, hogy még harminc koszovói harcos van Szíriában, rajtuk kívül 49 nőről és nyolc gyerekről is tudnak, akik még mindig a konfliktuszónában tartózkodnak.

A koszovói belügyminiszter szerint nagyjából háromszáz koszovói vehetett részt a felkelők oldalán a harcokban Szíriában és Irakban. Közülük hetvenen meghaltak, többen pedig már korábban visszatértek hazájukba. Többségüket őrizetbe vették.

A hatóságok, hogy megakadályozzák állampolgáraik toborzását a dzsihadisták soraiba, 2015-ben törvényt fogadtak el, amelynek értelmében tizenöt év börtönnel sújtják azokat, akik külföldre mennek harcolni a szélsőségesek soraiba. (MTI)

Az SDF már régóta sürgeti a külföldi dzsihadisták származási országait, hogy fogadják vissza ezeket az embereket. Februárban pedig Donald Trump is felszólította Európát, hogy vegyen át 800 ISIS-harcost, és folytassák le tárgyalásaikat.