Emília
13 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Muellernek nem tetszik, hogy az igazságügyi miniszter félremagyarázta a jelentését

2019.05.01. 07:38

A 2016-os amerikai választásokba történt orosz beavatkozást vizsgáló Robert Mueller különleges ügyész levelet írt William Barr amerikai igazságügyi miniszternek, amelyben kifogásolta a jelentéséről készült, annak közzététele előtt hetekkel korábban kiadott miniszteri összefoglalót – írja az MTI a levél másolatát megszerző Washington Post nyomán.

Muellernek – egyébként az amerikai demokrata ellenzék kritikáihoz hasonlóan – az volt a problémája a mindössze négy összefoglalóval, hogy az

nem teljes mértékben tükrözte a bizottság munkájának összefüggéseit, természetét és lényegét, továbbá konklúzióit

Mueller volt a vezetője a róla elnevezett különleges vizsgálóbizottságnak, amely a 2016-os választásokon a Trump-kampány munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgálta, illetve azt volt hivatott feltárni, hogy vajon Donald Trump elnök akadályozta-e az ügy feltárásában az igazságszolgáltatást. A közel két éven át tartó vizsgálat után a jelentést március közepén hozták nyilvánosságra, előtte három héttel azonban az igazságügyi miniszter egy négyoldalas összefoglalóban összegezte a jelentés tartalmát.

A Barrnak küldött levél március 27-i keltezésű, vagyis néhány nappal azt követően született, hogy a miniszter már bejelentette: a Mueller-bizottság jelentése szerint nem történt összejátszás a Trump-kampány munkatársai és oroszok között. A jelentés nem jutott arra a konklúzióra, hogy Donald Trump egyértelműen bizonyítható módon akadályozta volna az igazságszolgáltatást, és az igazságügyi miniszter ezt a kongresszusnak küldött, kifogásolt összefoglalójában úgy értékelte, hogy Trump nem követte el ezt a bűncselekményt, holott maga a jelentés ennél jóval árnyaltabban fogalmazott, és valójában nyitva hagyta a kérdést, miközben Trump több olyan lépéséről is beszámol, amelyek legalábbis a nyomozás akadályoztatására tett kísérletként értelmezhetők.

Levelében Mueller felhívta a figyelmet, hogy ami történt, az azzal fenyeget, hogy "aláássa a fő célt, amiért a tárca kinevezte a különleges vizsgálóbizottságot: hogy biztosítsa a teljes közbizalmat a vizsgálat eredményét illetően". A levél után Mueller telefonon is felhívta a minisztert. A Washington Post megjegyezte, hogy az ebben az ügyben fennálló nézeteltérések ellenére Mueller és Barr egyébként régóta kollégák és barátok is. A lap cikkére Mueller és irodája nem kívánt reagálni, az igazságügyi tárca egyik szóvivője pedig megerősítette, hogy Mueller és Barr valóban beszéltek egymással telefonon.

Barrnak muszáj lesz erre választ adnia

– jelezte kedd esti Twitter-bejegyzésében Jerrold Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának demokrata párti vezetője, aki Barr csütörtökön esedékes  képviselőházi bizottsági  meghallgatását elnökli majd.