Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Lázár János épp akkor félt Bécsben, amikor az a legbiztonságosabb volt

571694 (1)
2019.05.02. 20:16 Módosítva: 2019.05.02. 20:40

Bécs az elmúlt tizenkilenc évben nem volt még olyan biztonságos, mint 2018-ban, adta hírül az osztrák hírügynökségre hivatkozva az MTI.

A bűnügyi statisztikák szerint Lázár János épp a legrosszabb évet választotta arra, hogy a bécsi veszélyeket Facebook-videóban örökítse meg. Tavaly ugyanis összességében 11 százalékkal csökkent a bejelentett bűnesetek száma a 2017-es adatokhoz képest.

2018-ban kevesebb volt a betörés és a tolvajlás is, mint az azt megelőző évben, sőt csökkent az erőszakos bűncselekmények száma is. Javult a felderítések aránya is. A mostani 43,6 százalék a legjobb érték 2000 óta.

A szexuális erőszakkal kapcsolatos esetek száma ugyanakkor 15 százalékkal emelkedett. A Die Presse által közölt grafika szerint az elkövetők 70 százaléka osztrák állampolgár volt. 

Josef Kerbl, a bécsi bűnügyi hivatal vezetője szerint a javuló közbiztonság részben a jól működő megelőző intézkedéseknek, például az intenzívebb járőrözésnek, részben pedig a hatékony rendőri fellépésnek köszönhető. Ezt támasztja alá az is, hogy 2018-ban kétezerrel több embert gyanúsítottak meg bűncselekmény elkövetésével, mint 2017-ben. 

A bűncselekménnyel gyanúsítottak között ugyanakkor még mindig több a külföldi, mint az osztrák állampolgár. 2017-ben a gyanúsítottak 51,7 százaléka volt külföldi. 2018-ra ez az arány 51 százalékra csökkent.

A tavalyi adatokból az is kiderül, hogy az egy évvel korábbiakhoz képest nőtt a gazdasági bűncselekmények száma. Több volt például a csalással kapcsolatos eset és az internetes csalás is.

Bécs egyébként nemcsak biztonságos, de az egyik legélhetőbb nagyváros is. A Mercer tanácsadócég idén is az osztrák fővárost választotta a legélhetőbb nagyvárosnak a külföldiek számára.