Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Trumpot is átvágták az újabb venezuelai rendszerváltással

GettyImages-1140261740
2019.05.02. 18:43 Módosítva: 2019.05.02. 18:46

A hadsereg főerőivel együttműködésben megkezdődött a Szabadság hadművelet utolsó fázisa.

A venezuelai ellenzék keddi harcias bejelentése azt sugallta, hogy a május 1-re meghirdetett tömegtüntetések előtt a katonai-karhatalmi alakulatok tömegesen pártolnak el Nicolás Maduro hatalomban lévő elnöktől. Ezt a várakozást erősítették a virálissá váló fotók az ellenzéki mozgalom kék karszalagját viselő katonákról.

Majd pedig a munka ünnepén ezrek vonultak az utcákra, és nem milliók, ahogy azt Guaidó előrevetítette. Katonák pedig inkább a rezsim oldalán sorakoztak fel, és össze is csaptak a civil tüntetőkkel. Csütörtökön Maduro is kiadott olyan képet, amin katonák gyűrűjében látható, hogy ezzel is bizonyítsa, a hadsereg tagjainak többsége hozzá hű.

Az ország, amin a sztrájk sem segít

A szerdai összecsapásban a könnygáz, sőt az éles lőszer is előkerült, és Caracasban egy 27 éves nőt is agyonlőttek, és legalább 46-an megsebesültek. Az ellenzéki tiltakozóknak nemcsak a karhatalommal, hanem a kormányzat által a fővárosba buszoztatott tüntetőkkel is meggyűlt a baja, szóval az Utca erőviszonyai minden eddiginél kaotikusabbak.

Guaidó általános sztrájkra is felszólította a közalkalmazottakat, de felhívása erejét csökkenti, hogy az általános gazdasági- és szociális válságba csúszott országban a közszolgáltatások már eddig is alulról súrolták a minimális szintet, szóval nem jelentene túl nagy különbséget, ha teljesen leállnának.

Senki nem értette, mi történt, pontosabban azt nem, hogy miért nem történt meg a katonaság en bloc átállása, amit pedig Guaidó és az általa informált amerikaiak annyira vártak. John Bolton, a venezuelai rendszerváltást – ezernyi tweetjéből jól követhető módon – szívügyének tekintő fehér házi nemzetbiztonsági főtanácsadó be is vallotta, hogy az volt megbeszélve, a vezérkar egyes tagjai közös memorandumot írnak alá az ellenzéki vezetővel, a legfelsőbb bíróság pedig megvonja a legitimációt – az egyébként valóban szabálytalan körülmények között megválasztott – alkotmányozó nemzetgyűléstől, amivel Maduro az ellenzéki többségű nemzetgyűlést akarta megkerülni. Ezzel teremtődtek volna meg Maduró elmozdításának jogi és katonai feltételei.

Csakhogy Bolton szerint „tisztázatlan okokból kifolyólag“ nem a tervek szerint ment előre a folyamat“; és sem Vladimir Padrino López védelmi miniszter, sem Maikel Moreno, legfőbb bíró, sem Rafael Hernández Dala, az elnöki testőrség vezetője nem állt át az ellenzék oldalára. Bolton az amerikaiakkal nem szimpatizáló kubai vezetést vádolta azzal, hogy lebeszélte az átállásról a leendő venezuelai puccsistákat, és egyébként is, Havanna tartja lélegeztetőgépen elvtársait – ami a kubai gazdaság lehetőségeit tekintve a CIA szerint is képtelenség. De Mike Pompeo amerikai külügyminiszter részéről nem is a mutogatás volt a legrosszabb húzás, hanem az, hogy

NYÍLTAN MEGNEVEZTE A HATALMI KLIKK AZON TAGJAIT, AKIK FONTOLGATJÁK AZ ÁTÁLLÁST

És ezzel vagy felégette a triumvirátus tagjaival való lehetséges együttműködési lehetőségeket, vagy pedig ördögi duplafedelű játszmát folytatva valójában csak befeketítette a Maduróhoz lojális vezetőket (valószínű inkább az előbbi). De Pompeo is meglepő elmélettel állt elő, szerinte ugyanis Maduro már olyannyira készen állt a lemondásra, és „már ott várt rá a kifutópályán a havannai gép“, de az oroszok az utolsó pillanatban rábeszélték a maradásra.

Moszkva persze azonnal cáfolt, de a Fehér Ház zavarát elnézve már tökéletesen érthető, miért érzi úgy Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy a venezuelai válság elnyújtásával meglehetősen sok borsot lehet törni az amerikaiak orra alá. A legfrissebb hír, hogy az amerikai és az orosz külügyminiszter a jövő héten Helsinkiben egyeztet egymással a témáról.

Nincs egyetértés

Washington egyébként meglehetősen tanácstalannak tűnik, és bár elvileg a rendszerváltás szükségességében nincs politikai nézetkülönbség, abban már van, hogy Amerikának mit kéne ezért tennie. Maga Trump hagyományosan irtózik a katonai intervenciótól – hiába csörteti a kardot Irán vagy Észak-Korea előtt, egyik ország ellen sem ment el a falig, és az Aszad-rezsim elleni büntetőakcióknál is inkább az akció volt a lényeg, mintsem a büntetés.

A Venezuelában való amerikai aktivitás növelése inkább Bolton és Pompeo vesszőparipája; mindkettőjükről közismert, hogy nem vetik meg az amerikaiak által szponzorált rendszerváltásokat. A fehér házi héjákhoz ebben az ügyben a kongresszusi republikánusok egy része is felzárkózott, élükön Trump 2016-os riválisával, az antikommunista kubai menekültek és azok leszármazottjainak támogatására apelláló Marco Rubióval.

Azonban Amerikában mindenkit óvatosságra int, hogy a mostani puccskísérlet is megmutatta, az amerikaiakat vagy tudatosan megvezetik venezuelai partnerei, vagy ezek a szövetségesek maguk sem látják tisztán lehetőségeiket, nem véletlen, hogy hiába lengette be Bolton immáron sokadjára az amerikai hadsereg bevetését, egy lehetséges katonai akció pontos feltételeiről és mértékéről ma sem tudunk többet, mint a tiltakozások januári – elcsalt – választás utáni kirobbanásakor.

Maduro egy katonai bázison 2019 május 2-án
Maduro egy katonai bázison 2019 május 2-án
Fotó: Handout / Reuters

Nem tudni, meddig húzódik el

A valódi katonai lépések nélkül fenyegetések ezért egyre hamisabban csengenek, és megfigyelők szerint Guaidót hiába ismeri el legitim elnöknek több mint 50 ország,

ha nem tudja megbontani a választáson leválthatatlan rezsim egységét, akkor a rendszerváltó mozgalmát az apátia és a felbomlás fenyegeti.

Az ellenzék szerencséje az ország nyomora: szinte minden nap lerobban egy újabb alapvető közszolgáltatás, és bár a rezsim gondosan ügyel arra, hogy a számára legfontosabb csoportok kevéssé érezzék meg az államszervezet bukását, az optimista forgatókönyv szerint elkerülhetetlen, hogy a katonák családjainak mindennapi életébe is begyűrűzzön a mindennapok válsága.

Másfelől a játszma egyáltalán nem egykimenetelű, az egyre szigorodó amerikai szankciók és embargós intézkedések ugyanis jó ürügyet szolgáltatnak az erős kínai és orosz nemzetközi támogatást továbbra is élvező Madurónak, hogy saját kudarcait és szarvashibáit is Amerikára és „bérenceire“ háríthassa.

A venezuelai válság alapjait itt beszéltük át részletesen:

(Forrás: New York Times, Foreign Policy, The Atlantic)

Borítókép: Az elnöki sajtóiroda által közreadott képen Nicolás Maduro venezuelai elnök (barna felöltőben, bajusszal) a fegyveres erők tagjai között egy caracasi támaszponton 2019. május 2-án. Az előző napokban a magát ideiglenes államfőnek nyilvánító Juan Guaidó, az ellenzéki többségű venezuelai parlament vezetője többször felszólította a hadsereget, hogy lázadjon fel Maduro ellen és távolítsa őt el a hatalomból. MTI/EPA/EFE