Laura, Alida
19 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Napi öt embert lőnek le a riói rendőrök

GettyImages-976225128
2019.05.03. 20:27 Módosítva: 2019.05.03. 21:01

Minden eddiginél több embert öltek meg a rendőrök Rio de Janieró államban januártól márciusig; a Rio de Janeiró-i közbiztonsági intézet pénteken kiadott statisztikái szerint

90 nap alatt 434 emberrel végeztek, naponta átlagosan mintegy öt embert öltek meg.

A jelentés kiemeli, hogy a tavalyi év ugyanehhez az időszakához képest a rendőrök által megölt emberek száma majdnem 20 százalékkal emelkedett. Azonban az érem másik oldala, hogy a híres metropoliszt is magába foglaló, 16 milliós szövetségi államban az összes elkövetett gyilkosság száma 18 százalékkal csökkent 2018 első három hónapjához képest, ám még így is

minden napra átlagosan 17 emberölés jut.

Az intézet által vizsgált időszak egybeesik az állam új kormányzójának, Wilson Witzelnek első három hivatali hónapjával, aki március végén az O Globo című újságnak adott interjújában elismerte, hogy a rendőrségi akciókban mesterlövészeket is bevetettek a gyanúsítottak ellen. Witzel hozzátette azt is, hogy a rendőrök azt az utasítást kapták, hogy ha valakinél puskát, vagy más nagyméretű lőfegyvert látnak, azonnal lőjék agyon.

Wetzel januári hivatalba lépését több rendőri atrocitás kísérte, egyebek mellett a hatóságok januárban 13 embert öltek meg egy riói nyomornegyedben egy razzia során, közülük kilencet ugyanabban a házban. A gyanús körülmények ellenére a kormányzó gratulált a rendőröknek az akcióhoz, és – egyébként a túlzsúfolt brazil börtönök alapján nem feltétlenül pontosan – kiemelte, hogy a favelának nevezett nyomornegyedek bűnözőit

a terrorista „ölj, vagy halj meg" ideológiája vezeti, ez a riói szervezett bűnözés realitása.

Korábban Sérgio Moro brazil igazságügyi és közbiztonsági miniszter a bűnözéssel és korrupcióval szembeni szigorúbb intézkedésekkel kapcsolatos törvényjavaslatokat nyújtott be a kongresszushoz, amelyek a többi közt újrafogalmaznák a rendőrök jogos önvédelmének fogalmát is, méghozzá úgy, hogy gyakorlatilag lehetetlen legyen felelősségre vonni őket fegyverhasználat miatt. A tervezet ugyanis „félelemből, meglepetés hatása alatt vagy vad érzelemtől vezéreltetve” leadott lövéseket is a jogos önvédelem kategóriája alá sorolná.

(MTI, Rio Times)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!