Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Trump ügyvédje a börtönbe vonuláskor: Volna még mit mondanom

2019.05.06. 20:57

Megkezdte hétfőn hároméves börtönbüntetésének leülését Michael Cohen, Donald Trump amerikai elnök volt ügyvédje, írja az AFP. Decemberben ítélték el a kampányfinanszírozási törvény megsértéséért, adó- és banki csalásokért, valamint a hatóságok félrevezetéséért, de mielőtt bevonult volna, a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy tudna még mit vallani volt főnökéről.

Még rengeteg mondanivalóm van. És várom azt a napot, amikor az igazságra fény derülhet

– mondta el manhattani otthonánál. „Remélem, mire visszatérek a családomhoz és a barátaimhoz, addigra hazánkból olyan hely lesz, ahol nem lesz sem idegengyűlölet, sem igazságtalanság, sem hazugság az ország élén” – mondta az összegyűlt riportereknek.

Az exügyvéd ügyvédje, Lanny Davis azt mondta, Cohen aránytalanul nagy büntetést kapott, de védence „továbbra is segíteni fogja a nyomozók munkáját az elnököt érintő vizsgálatok során”. Hozzátette, továbbra sem érti, miért Michael Cohen az egyetlen Trump Organizationből, aki ellen eljárás indult

„olyan bűntettek elkövetéséért, amelyekkel Trumpot szolgálta”.

A Fehér Ház nem kommentálta Cohen börtönbe vonulását, de Trump vállalatának alelnöke, George Sorial a Wall Street Journalban megjelent véleménycikkében úgy fogalmazott, hogy „Michael nem volt elég jó ahhoz, hogy valódi döntéseket bízhassunk rá”.

Michael Cohen volt az, aki elismerte, hogy „saját pénzéből” 130 ezer dollárt (majdnem 33 millió forintot) fizetett hallgatásáért a Stormy Daniels művésznév alatt futó pornószínésznőnek, aki még 2006-ban egy éjszakát töltött el Donald Trumppal. Mint akkor elmondta: „a Stephanie Cliffordnak történt kifizetés törvényes tranzakció volt, és nem hozzájárulás a kampányköltségekhez.”

A decemberi ítélet után a hírek szerint Cohen elnöki kegyelem lehetőségeiről tárgyalt Trump jogi tanácsadóinak csapatával, bár ezt az ügyvéd, aki több mint 10 évig dolgozott az elnöknek, tagadta. Abban viszont reménykedett, hogy büntetésén a hatóságokkal való együttműködése miatt enyhíteni fognak, ez végül nem így lett. Cohen elmondta azt is az újságíróknak a bevonulás előtt, hogy könyvet tervez írni történetéből, amit később akár meg is filmesítene.

Erre lesz is lehetősége az AFP hírügynökség beszámolója szerint, büntetését Cohen ugyanis az otisville-i szövetségi börtön azon részén töltheti le, amit kifejezetten fehérgalléros bűnözőknek tartanak fenn. A börtön ezen szárnyán nem lesz sok rabtársa, vallásos zsidóként kérhet kóser étkeztetést, ha pedig ki akar kapcsolódni, könyvtárak, valamint kosárlabda- és teniszpályák várják.