Dezső
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Betiltják a fejkendő viselését az osztrák általános iskolákban

2019.05.16. 10:10

Az osztrák parlament elfogadta azt a törvényt, ami betiltja a fejkendő viselését az általános iskolákban, írja a Guardian. 

A két kormányzó párt által benyújtott szövegezése szerint a tiltás olyan vallási okból viselt kendőre vonatkozik, amely a fejet takarja. Az Osztrák Néppárt szerint a döntés azért született, hogy a lányoknak ne kelljen elnyomást elszenvedniük, ugyanakkor a kisebbik kormánypárt Osztrák Szabadságpárt ugyanakkor igyekezett egyértelművé tenni, hogy a törvény a politikai iszlám elleni lépés. 

Az ország muszlim közösségének vezetője már korábban is szégyenletesnek nevezte a törvényt, szerinte nagyon kevés lányt érint majd a döntés, míg az ellenzék azzal vádolta a kormánypártokat, hogy csak a saját népszerűségét tartja szem előtt, és nem a gyerekek jóllétét. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!