Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Ha Kurz kirúgja a belügyminisztert, az FPÖ kiléphet a koalícióból

2019.05.20. 12:39

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kész visszahívni valamennyi miniszterét az Osztrák Néppárttal (ÖVP) közösen alkotott kormánykoalícióból, ha a kancellár megválik Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztertől a videós botrány hatására - jelentette be az MTI szerint Norbert Hofer, az FPÖ megválasztott új vezetője. Kora délután aztán kiderült, hogy Kurz egyelőre nem meneszti a belügyminisztert - ld. frissítésünket.

Herbert Kickl, Ausztria egyik legismertebb politikusa újságíróknak elmondta: az FPÖ álláspontja szerint az lenne a normális eljárás, ha minisztereik hivatalban maradnának mindaddig, amíg az előrehozott választások nyomán az új tárcavezetők leteszik hivatali esküjüket.

A belügyminiszter egyúttal azzal vádolta meg az Osztrák Néppártot, hogy "megrészegítette" a hatalom, és a Strache-ügyet felhasználva arra törekszik, hogy kiterjessze saját hatalmát a kormányon belül.

Heinz-Christian Strache, az FPÖ korábbi elnöke szombaton egy korrupciós botrány miatt kényszerült lemondani alkancellári és pártelnöki tisztségéről. Sebastian Kurz kancellár bejelentette, hogy felbontja a koalíciót, és egyes vélemények szerint várhatóan hamarosan meneszti a szabadságpárti belügyminisztert.

Hofer bejelentette azt is: külső vizsgálatnak vetik alá és nyilvánosságra hozzák az FPÖ pénzügyeit, amelyben - saját tapasztalata szerint - nincsenek "feltűnően magas értékű pénzmozgások", a párt az utóbbi években főként kisebb összegű adományokat kapott.

Az FPÖ korábbi elnöke körüli botrány péntek este robbant ki, miután a Spiegel és a Süddeutsche Zeitung című német lap közzétett egy videofelvételt, amelynek tanúsága szerint a szabadságpárti politikus két éve a spanyolországi Ibiza szigetén a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy ausztriai befektetésre készülő, magát dúsgazdagnak valló orosz nőnek.

Az ibizai találkozón jelen volt Johann Gudenus, az FPÖ frakcióvezetője is. Gudenus vasárnap bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond minden tisztségéről, kilép a pártból, és visszaadja parlamenti mandátumát.

A botrány következtében szeptember elején előrehozott parlamenti választást tartanak Ausztriában.

Frissítés: Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfői közleményében jelezte, hogy egyelőre nem meneszti Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztert. Kurz rövid közleményében bírálta az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), amelynek előző vezetője, Heinz-Christian Strache a napokban korrupciós botrányba keveredett, és lemondani kényszerült pártelnöki és alkancellári tisztségéről. A kancellár egyúttal azt hangsúlyozta, hogy pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetősége száz százalékban támogatja az általa követett irányvonalat.