Valér
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

A bíróság döntése nyomán mégis életben tartják Vincent Lambertet

2019.05.21. 10:44

Miután kedden az orvosok úgy döntöttek, hogy nem táplálják tovább a francia Vincent Lambertet, aki 2008-as motorbalesete óta fekszik vegetatív állapotban, a szülők a párizsi fellebbviteli bírósághoz fordultak, ami elrendelte a férfi kezelésének újraindítását, írja az MTI. A 42 éves férfi kegyes halálhoz való jogáról évek óta megy a vita Franciaországban, ahol az aktív eutanázia nem legális.

A beteg kezelőorvosa, Vincent Sanchez május 10-én közölte a családdal, hogy a május 20-án kezdődő héttől leállítják a kezelést. Ez néhány napon, de legfeljebb két-három héten belül Lambert halálához vezetett volna.

Lambert családja rendkívül megosztott az ügyben: felesége és hat testvére a mesterséges táplálás leállításáért harcol, mondván a férfi a balesete előtt többször egyértelműen kijelentette, hogy nem szeretné, ha mesterségesen életben tartanák, ha vele történne valami. A férfi katolikus szülei és két másik testvére azonban Lambert életben tartásáért küzdenek, mivel úgy vélik, hogy az életéről csak isten dönthet, ráadásul szerintük Lambert jelen van és kommunikál velük.

Az orvosi döntés ellen a szülők az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, amelyik elutasította a beadványt. A párizsi fellebbviteli bíróság azonban hétfő este elrendelte Lambert kezelésének újraindítását.

A most 42 éves férfi egy 2008-as motorbalesetet követően teljesen lebénult. Szinte teljesen eszméletlen, de képes lélegeztetőgép nélkül lélegezni, illetve időnként mozgatja a szemét. A külvilággal kommunikálni nem képes.

Anyja szerint, ha megszüntetnék a táplálását az éh- és szomjhalált okoz, ami pokoli szenvedést okozna a fiának. Az orvosok azonban cáfolják, hogy Lambert szenvedne a folyamat alatt, mivel nincs tudatánál, illetve a halál beálltáig folyamatosan gyógyszereznék a férfit, aki ebből nem érezne semmit.

Mesterséges táplálás nélkül a szervezetben felgyülemlett nátrium miatt végül egy héten belül megáll a szív. Ez az eljárás 2016 óta lehetséges Franciaországban, és nem tartozik az eutanázia keretei közé.