Laura, Alida
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

50 embert szívat a Wizz Air Frankfurtban: kisebb gépet küldtek a Budapestre tartó emberekért

2019.05.25. 11:23

Annamária nevű olvasónk jelezte szombat reggel, hogy a Wizz Air Frankfurt-Budapest járatának körülbelül 50 utasa nagyon nem járt jól: az elvileg reggel 8:35-kor induló gép utasainak tíz előtt valamivel mondták végül, hogy nem mindenki fog tudni felszállni a gépre. A beszállást intéző kollégák bejelentették, akinek az 1-től a 27-es sorig szól a jegye, az felszállhat, a többiek nem. Ez esetben a válogatásnál a priority-jegyek sem számítottak.

Telefonon értük el olvasónkat, aki a repülőtéren várakozva mondta el, hogy ez az utaskiválasztás is gyötrelmesen ment: először eleve csak azokat állították a sorba, akinek a fenti kritériumnak megfelelt a jegye, de aztán mégis halászgattak még utasokat.

Ám miközben próbálgatták a leolvasóval a jegy QR-kódját, teljesen véletlenszerűen világított a gép zölddel, vagy pirossal. Volt olyan utas például, aki három jegyet vett a 3-as sorba, magának és két ismerősének: a két ismerősét felengedték, ám az ő jegye nem működött, nem szállhatott fel. De volt, akinek mégis zölddel világított a rendszer, miközben a 30. sorba szólt a jegye.

Olvasónk szerint először olyasmit mondtak, hogy késésre kell számítani, mert a gépen valami nem jó, ezért új gépet küldenek, azt kell megvárni. Aztán elmondták, hogy kisebb gépet küldtek, azért nem fért fel mindenki.

Végül az utasok szerencsés fele elrepült, míg a maradék, körülbelül 50 ember a frankfurti repülőtéren maradt.

Ezután lezárták a kapukat, majd egy ott dolgozó megkérte az utasokat, kövessék őt, aki végül gyakorlatilag kivezette őket abból a részből, ahol a már becsekkolt utasok vannak. Egy úgynevezett Wizz Air-pulthoz, mutatjuk:

wizz
Fotó: Olvasói fotó / Index

Itt egy helyi alkalmazott ül, aki semmiben nem tud segíteni, egy papírra tollal kiírt emelt díjas telefonszámon pedig azt mondták az utasoknak, mindent a Wizz Air-pultnál fognak tudni intézni majd 12:15 után. 

Végül egy jegyzőkönyvet is mutattak az utasoknak, amiben felvették a tényállást: 232 férőhelyes gép helyett olyan jött, ami csak 180 ember tudott elszállítani.

bag
Fotó: Olvasói fotó / Index

Kerestük telefonon a céget, nem értük el, írásban küldtünk néhány kérdést, amint reagálnak, frissítjük cikkünket.

Frissítés 12:40-kor: Olvasónk azt írta, megjelent délután egy ügyintéző, aki azt mondta, talán holnap délután haza tudják őket juttatni, majd fel lehetett iratkozni ma esti helyi szállásra.

Frissítés 14:00-kor: Először egy férfi érkezett, akinél csak hotelre lehetett feliratkozni, olvasónk szerint patthelyzet: ha elmennek, nincs kártérítés, ha maradnak, nem tudják, mikor változik bármi. Majd később azt írta, az emberek szép lassan feladják, van olyan utas, aki átment Dortmundba, hogy ott vegyen jegyet másik járatra. Mindenesetre a változás annyi, hogy ismét kirakták erre a hevenyészett "WizzAir-pultra", hogy nem fogadnak ügyfeleket.

Wizz Air: A repülési csúcsidőszakokban előfordulhat 

Végül délután három után a Wizz Air válaszát is megkaptuk. A légitársaság azt írta:

A ma reggeli W6 2314 Frankfurt-Budapest Wizz Air járatot eredetileg üzemeltető Airbus A321-es típusú repülőgépet technikai okokból le kellett cserélni. A légitársaság azonnal – egy Airbus A320-as típusú – pótrepülőgépet állított szolgálatba, melynek utasbefogadó képessége sajnos alacsonyabb volt az eredetileg tervezett repülőgépénél.

Bár a Wizz Air rendelkezik az iparág egyik legfiatalabb és egyik legmodernebb repülőgépflottájával, a repülési csúcsidőszakokban előfordulhatnak olyan esetek, amelyek fennakadást okoznak. A maihoz hasonló sajnálatos helyzetek egyik fő oka, hogy a repülőgépgyártók nem képesek olyan gyorsan kiszolgálni a légitársaságok megrendeléseit, mint ahogyan azt az utasok számának bővülése azt indokolná. Ez egy iparági probléma, amely érinti a Wizz Airt is.

Jelenleg a légitársaság 113 modern, az Airbus A320-as családba tartozó repülőgépet üzemeltet – melyek közül három, a jelenleg elérhető legmodernebb egyfolyosós Airbus A321neo típusú repülőgép– és a közelmúltban további 254 darab, magas utaskapacitással rendelkező, rendkívül modern gépet rendelt, hogy képes legyen kiszolgálni az egyre növekvő utazási igényeket. A légitársaság mindent megtesz a jövőbeni fennakadások elkerülése érdekében. Érintett utasainktól őszintén elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért.

Utolsó frissítés, olvasónk levele 15:30-kor a helyszínről:

"Feladom és nem várok tovább. Mostanáig nem érkezett egyetlen Wizz Air-munkatárs sem. Most egy rögzített beszélgetésben az emelt díjas számon azt mondtak, sajnáljak, nekik is azt mondták, 12:15-kor jön valaki és menjek haza nyugodtan. De azt ők sem értik, hogyan lehetséges, hogy nem kaptunk semmiféle papírt arról, hogy a beszállást megtagadták tőlünk. Állítólag hivatalosan kellett volna, hogy erről papírt kapjunk. A reptér munkatársai nem tudnak segíteni, hiszen nem Wizz Air-alkalmazottak, és mar ők is ingerülten és csúnyán beszélnek a Wizz Airről. Nincs, aki segítsen rajtunk. Mindenki oldja meg. Se egy ásványvizet, se egy falat ételt nem kaptunk. Semmit, és a kártérítés említésére mély hallgatásba burkolóznak. Most a Wizz Air pultnak csúfolt csak angolul beszélő kedves munkatárstól kikönyörögtem, hogy legalább a számítógépébe rögzítse, hogy itt voltam. Erről megengedte hogy készítsek egy képernyőfotót. Más nincs a kezünkben. Gusztustalan, hogy egy cég ilyen mélyre tudott süllyedni."

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!