Holttestek tucatjai úsznak a Níluson

2019.06.05. 11:43 Módosítva: 2019.06.05. 17:22

Hatvanan vesztették életüket és több mint 300-an sebesültek meg hétfő óta a tüntetők és a szudáni biztonsági erők közötti összecsapásokban Kartúmban - közölte az ellenzékkel kapcsolatban álló Szudáni Orvosok Központi Bizottsága nevű szervezet alapján az MTI.

Hétfőn több mint 35-en haltak meg és a biztonsági erők legkevesebb tíz emberrel végeztek a szudáni fővárosban, Kartúmban, illetve Omdurmánban szerdán. Kedden is tízen vesztették életüket az összecsapásokban: öten Fehér-Nílus államban, hárman Omdurmánban és ketten Észak-Kartúmban.

A vérengzéseket végrehajtó milíciák sok holttestet a Nílusba dobnak, ahonnan a  szudáni demokráciapárti tüntetések szervezőinek szerdai közlése szerint már 40 holttestet emeltek ki Kartúm térségében.

Az AP amerikai hírügynökség szerint e halálos áldozatokat is beleszámolva már százan vesztették életüket azóta, hogy hétfőn a biztonsági erők erőszakkal felszámolták a tüntetők táborát a hadsereg főhadiszállásával szemben Kartúmban.

Az orvosi csoport szerint az áldozatok száma ennél is több lehet, mert sok kórházzal nem tudták felvenni a kapcsolatot, miután a szudáni vezetés több térségben felfüggesztette az internetet. A demokráciapárti tüntetők azt követelik, hogy távozzon az afrikai országot jelenleg irányító átmeneti katonai tanács (TMC), és adja át helyét egy civil vezetésű kormánynak.

A biztonsági erők hétfőn erőszakkal oszlatták fel a kartúmi védelmi minisztérium előtt két hónapja ülősztrájkoló, több ezres tömeget. Médiaértesülések szerint a rajtaütést a szudáni gyorsreagálású erők (RSF) nevű elitegység vezette, amelynek tagjai - emberi jogi csoportok szerint - szexuális erőszakot, kínzásokat követtek el, és civileket mészároltak le az ország dárfúri régiójában. A nemzetközi közösség határozottan bírálta a biztonsági erők eljárását.

Az ülősztrájk hétfői felszámolását követően a katonai tanács felmondta a fő ellenzéki koalícióval megkötött összes megállapodását, és jelezte: átmeneti kormányt hoz létre, valamint hét-kilenc hónapon belül választásokat tart nemzetközi felügyelet mellett. Az átmeneti katonai tanácsot vezető Abdel-Fattáh al-Burháni szerdán, a ramadán böjti hónapot lezáró íd al-fitr kezdetén elhangzott üzenetében azonban jelezte, hogy a TMC továbbra is hajlandó tárgyalni az ellenzéki csoportokkal, de feltételek nélkül.

A tüntetők az ülősztrájk feloszlatását követően hangsúlyozták, hogy folytatják a tiltakozó megmozdulásokat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport