Natália
1 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Egyre többen gondolják, hogy Trumpot újra fogják választani

K EPA20160202046
2019.06.05. 21:58 Módosítva: 2019.06.05. 23:05

Ugyan még 521-et kell aludni a következő amerikai elnökválasztásig, de az amerikai közvélemény már hónapok óta választási lázban ég. Ez a láz természetesen Donald Trumpnak köszönhető, aki az igazság iránti teljes közönyével, szélsőséges opportunizmusával, és totális – passzív és aktív – médiafüggőségével szélsőséges módon megosztja az amerikai közvéleményt.

Rekordalacsony népszerűsége 2018-ban meglehetősen nagy vereséghez vezette az egész republikánus pártot – az eredményeket csak az igen kedvező szenátusi leosztás kozmetikázta –, és mivel Trump újraválasztásra aspiráló elődjeitől eltérően a félidős vereség után sem hangolta újra politikáját, ezért igen erős demográfiai és közvélemény-kutatási érvek szólnak amellett, hogy Trump a legtöbb demokrata jelölt ellenében simán el fog vérezni.

Azonban 2019 közepére ez a közhangulat kezd megváltozni, és a CNN szerdán publikált, 1001 fő megkérdezésén alapuló reprezentatív közvélemény-kutatása alapján a választók 54 százaléka már azt valószínűsíti, hogy

Trumpot újra fogják választani.

Az elnök sikerében bízók arányát ráadásul pont azok dobják meg, akik a legjobban utálják: míg decemberben az elnök tevékenységét hevesen ellenzők 81 százaléka biztos volt abban, hogy nem fogják újraválasztani, addig ennek a csoportnak a sorait fellazította a „Mi van, ha mégis?” bizonytalansága, és már csak 67 százalékuk gondolja úgy, hogy Trump 2020 novemberében ki fog kapni a demokrata jelölttől – erre a pozícióra jelenleg még 23-an pályáznak.

Azonban mielőtt egy vállvonással elintéznénk ezt a felmérést, érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi hetekben több elemző is állította,

az amerikai politika két vastörvénye is Trump újraválasztását valószínűsíti.

A jelenlegi elnök újrázása jött ki Ray Fair, a Yale professzorának modelljéből, Mark Zandi, a Moody's elemzőjének forgatókönyveiből, illetve Donald Luskin, a Trend Macrolytics befektetési elemzőjének előrejelzéséből. Mind a három modell a gazdasági mutatókból indul ki, melyek igazán jól mutatnak:

  • a GDP növekedése az első negyedévben meghaladta a 3 százalékot, és valószínűleg a közeljövőben sem fog 2 százalék alá csökkenni,
  • az átlagbér 9. hónapja tartja (az előző évihez képest mért) 3 százalék feletti növekedési ütemét,
  • 50 éve nem látott szintre, 3,6 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta,
  • az infláció is 2 százalék körül alakul,
  • és a legfontosabb gazdasági mutatókból csak az inflációra is kiható, relatíve magas üzemanyagárak mutatnak igazán rosszul.

Márpedig az a bizonytalan választói csoport, melynek meggyőzésén áll vagy bukik az elnöki aspiráció, elsősorban a gazdaság teljesítménye befolyásolja.

Ha a gazdaság jól teljesít, akkor a hivatalban lévő elnököt újra szokták választani;

az utóbbi ötven évben csak Jimmy Carter és az idősebb Bush volt képtelen elnyerni egy második ciklust, és mindkettőjüknek komoly gondjai voltak a romló gazdasági mutatókkal. Márpedig a CNN idézett felmérése szerint akik valamelyest szimpatizálnak Trump politikájával, azok közül a legtöbben pontosan a gazdasági teljesítményt ismerik el – a válaszadók 26 százaléka a gazdaság állapota, 9 százaléka az alacsony munkanélküliség miatt szavazna újabb négy évre bizalmat az elnöknek.

A gazdasági közhangulat a felmérés szerint egyébként is kiváló, 2000 óta nem látták olyan sokan – a válaszadók 28 százaléka – „nagyon jó” állapotban az amerikai gazdaságot, mint 2019. május végén (amikor a CNN felméréséhez felvették az adatokat), és a válaszadók 52 százaléka Trump gazdaságpolitikai lépéseit is helyesli (bár ez a mutató márciushoz képest szignifikáns, 4 százalékos csökkenést mutat).

Amerika nehezen válik meg az ismert arcaitól

A gazdasági trendek és a gazdaság megítélésén kívül Trump számára biztató lehet az amerikai politika azon vastörvénye, miszerint

a választók egy részének politikai preferenciáit rendszerint felülírja az a szempont, hogy az egyszer már megismert vezetőt hivatalában tartsa.

Ahogy azt már a félidős választás után is többen megállapították, amióta Franklin Delano Roosevelt után alkotmányban maximálták a két elnöki ciklust, 11 elnökből 8-at újraválasztottak – csaknem függetlenül attól, hogy adott esetben milyen volt a ciklus félidejénél mért népszerűségük.

Viszont általában két ciklus után az elnök pártját a választók előszeretettel szavazzák ki a hatalomból; 1952 óta ezen törvényszerűség alól csak az idősebb Bush 1988-as győzelme volt kivétel. Ray Fair 2016-ban a jelölt karakterétől független törvényszerűségek hangsúlyozásával tudta előre megjósolni Trump győzelmét, ami egyáltalán nem tűnt valószínűnek a közvélemény-kutatások alapján (ebben nem maguk a hibahatáraikat pontosan közlő mérések, hanem az adatokat készpénznek vevő elemzők voltak a hibásak)

Hol a makro határa?

Az amerikai politika vastörvényeivel kapcsolatban azért fel lehet hozni azt a tényt, hogy valóban vastörvények: túl merevek, és alternatív szempontok nyomása alatt könnyen összetörnek. Eleve az elmúlt 50 vagy hetven év elnökeinek statisztikai merítése igen sekély.

Ráadásul a modellek képtelenek megmagyarázni, hogy Trump pont a számára legfontosabb mutatóban, az „elnök munkájának megítélésé”-ben képtelen javítani, népszerűsége botrányaitól és pozitív húzásaitól függetlenül 42 százalék alatt marad, miközben az őt kifejezetten elutasítók aránya is ugyanolyan stabil, 52-24 százalékra tehető a Fivethirtyeight mérvadó felméréseket összegző skálája alapján.

Pártszinten természetesen fontos téma a gazdaság (még a Clinton-kampányból kiszivárgott legendás „The economy, stupid” szlogent is meg lehet venni Trump-párti pólóra nyomtatva), de az erről szóló kommunikációba leginkább maga az elnök zavar bele, aki nem tud leszakadni a republikánus tábor mozgósítására alkalmas, de a csatatérállamok megvédéséhez kevésnek tűnő illegális bevándorlás elleni keresztes hadjáratáról, ami azonban a CNN-felmérés szerint csak a Trump teljesítményét elismerők 5 százalékánál számít döntőnek.