Friderika
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Dán választások: Vereséget szenvedett a jelenlegi kormánypárt

2019.06.06. 09:01

Szerda hajnalban elismerte parlamenti választási vereségét Lars Løkke Rasmussen dán miniszterelnök, és bejelentette, hogy csütörtökön le is mondott miniszterelnöki tisztségéről, de az új kormány megalakulásáig ügyvivőként tovább marad- írja az MTI.

Ugyan a kormányfő vezette Liberális Párt (Venstre) több szavazatot kapott most (23,4 százalék), mint a 2015-ös választásokon, külső nagy támogatója, a jobboldali populista Dán Néppárt sokkal rosszabbul szerepelt (a négy évvel ezelőtti 21,1 százalék után most csak 9,8 százalékot szerzett meg), így együtt a Venstrének, a Konzervatív Pártnak, a Liberális Szövetségnek és a néppártnak nem lesz többsége a 179 fős parlamentben, csak 75 helyet tudtak megszerezni.

Az élen végző Szociáldemokrata Párt a voksok 26,1 százalékát kapta meg.  Rasmussen azt javasolta a győztesnek, hogy az ő pártjával kössön koalíciót.

Mette Frederiksen, a szociáldemokraták vezetője sajtóértekezletén kijelentette, hogy a választók új irányt szeretnének az országnak.  Egypárti kisebbségi kormányt akar alakítani, amelyet több másik párt kívülről támogatna. Ha a korábbi megállapodásoknak megfelelően a  baloldali választási blokk négy másik pártja támogatja majd az egypárti kormányt, akkor 91 képviselői helyük lesz a Folketingben, eggyel több a szükségesnél.

Ha Frederiksen lesz a miniszterelnök, akkor ő lesz az ország második női kormányfője. Az első Helle Thorning-Schmidt volt az előző szociáldemokrata kormány élén, 2011 és 2015 között.

Bejutott még a parlamentbe és öt helyet kapott  az Alternatíva nevű zöld párt,  az Új Jobboldal nevű radikális jobboldali párt pedig négy képviselőt delegál majd. Az egykamarás törvényhozásban két honatya Grönlandot, kettő pedig a Feröer-szigeteket képviseli.

Az EP-választás Dániában egyet jelentett a parlamenti választások főprobájával. A felfokozott érdeklődést jelezte, hogy megdőlt az eddigi részvételi rekord.  Lars Løkke Rasmussen pártja már ott sem szerepelt fényesen, csak a másodikok lettek.  A Financial Times beszámolója szerint a Szociáldemokraták népszerűségének oka az lehet, hogy jóval keményebb migrációs politikát hirdettek. Az utolsó pillanatban Rasmussen is bekeményített a programjában, ez viszont nem volt elég a győzelemhez.