Jácint
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

A marosvásárhelyi orvosképzésben továbbra is kötelező a román nyelvű gyakorlat

2019.06.06. 11:40

A Maszol híre szerint a legfelsőbb bíróság elutasította a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) fellebbezését, így nem minősül diszkriminációnak, hogy kizárólag román nyelven végezhető el a szakmai gyakorlat a a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetemen.

2013-ban az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD)   állapította meg, hogy nem diszkriminánálják a magyar hallgatókat azzal, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetemen kizárólag román nyelven folyik a gyakorlati oktatás. A döntést megtámadta a  RMOGYKE a bukaresti ítélőtáblánál, ami megalapozatlannak ítélte, és elutasította a keresetet.  Ezt a döntést erősítette meg most a legfelsőbb bíróság. 

Az MTI-nek Asztalos Csaba CNCD-elnök - a különvélemény szerzője -  2013-ban az eset kapcsán azt mondta, hogy  kollégái a rektor érvelését fogadták el, aki szerint csak a román nyelvű gyakorlati oktatással lehet elérni, hogy az egyetem magyar tagozatának a végzősei ismerjék a román szaknyelvet. A CNCD elnöke szerint az egyetem rektora azzal is érvelt, hogy nincsen elég magyar oktató, és az állások megpályáztatásakor diszkriminatív lenne a magyar nyelvtudás megkövetelése. Asztalos Csaba tévesnek tartotta ezt az érvelést, ugyanakkor megállapította: az utóbbi években Romániában egyre gyakrabban értelmezik beszűkítő módon az anyanyelvhasználatra vonatkozó szabályokat.

2014-ben több magyar oktató is kilépett az egyetem vezetőségéből, miután  Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora  azt mondta, hogy a magyar nyelv a  színházakba meg az otthonokba való