Szabadon távozhatott a Lübcke-gyilkosság miatt lefogott férfi

2019.06.09. 07:56
Egyelőre semmit nem lehet tudni a CDU-s politikus meggyilkolásának okairól, elkövetőjéről.

Szabadon engedték azt a férfit, akit korábban őrizetbe vettek a németországi Kassel területi államigazgatási hivatal vezetője, Walter Lübcke ellen elkövetett gyilkossággal kapcsolatban - közölte az MTI a német rendőrségre hivatkozva vasárnap reggel.

A dpa német hírügynökségnek egy meg nem nevezett rendőrségi szóvivő annyit mondott, hogy a férfi a kihallgatása után szabadon távozhatott. A gyanúsított őrizetbe vételéről a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap számolt be szombaton. A lap úgy értesült, hogy egy olyan fiatalemberről van szó, aki ismerőse volt a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) regionális politikusának.

A magas beosztású tartományi államigazgatási tisztségviselőt június 2-ára virradóra holtan találták házának teraszán. A 65 éves férfi életét közvetlen közelről leadott lövés oltotta ki. A fegyvert nem találták meg, az áldozat nem hagyott búcsúlevelet. Lübcke 2009 óta irányította a járási államigazgatási hivatalt, előtte tíz évig képviselő volt a hesseni tartományi gyűlés (Landtag) CDU-frakciójában. Korábban többször támadták szélsőjobboldaliak, mert Lübcke a menekültek befogadásával kapcsolatban a keresztény értékek fontosságát hangsúlyozta.

Mivel jelenleg még semmilyen indítékról, vagy gyanúsítottról nem lehet tudni, így az sem merült fel, igaz, nem is zárható ki, hogy politikai okokból ölhették meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport