Jácint
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Az ideiglenes elnök felfüggesztette a moldáv országgyűlést, a házelnök erről viszont hallani sem akar

2019.06.10. 09:28

Pünkösd hétfőre tovább gyűrűzött a moldovai belpolitikai válság, miután az ideiglenes államfő feloszlatta az országgyűlést, és előrehozott választásokat írt ki szeptember elejére, csak éppen ennek az országgyűlés frissen megválasztott elnöke nem akar eleget tenni. A házelnök megválasztását egyébként alkotmányellenesnek minősítette a moldáv alkotmánybíróság.

Hogy megértsük, mi történik Moldovában, érdemes szem előtt tartani, hogy az országot évek óta egy oligarcha, Vladimir Plahotniuc "Plaha" irányította, aki a Moldovai Demokrata Párt vezetője. Idén februárban viszont úgy alakultak a választások, hogy amennyiben összeállna egy koalíció, úgy Plahotniuc pártja legyőzhető lenne, az új kormány viszont azóta sem tudott megalakulni, amit Maia Sandu volt oktatásügyi miniszter vezetne.

Kapcsolódó

Új kormánya van Moldovának, amely végre kiszabadulhat az oligarchák fogságából

Az oroszbarát és a korrupcióellenes párt összefogott az eddigi fő erő ellen.

Az Alkotmánybíróság korábban úgy határozott, hogy amennyiben június 7-ig nem alakul meg az új kormány, a parlamentet fel kell oszlatni, és új választásokat kell kiírni.

"Nem készülünk előre hozott választásra. (...) Nem fogjuk feloszlatni a parlamentet, a törvényhozás működőképes, és törvényesen lett megválasztva" - szögezte le Zinaida Greceanii, akit szombaton választott a törvényhozás házelnökké, amit az alkotmánybíróság törvénytelennek minősített.

Az előző kormányt adó, Vladimir Plahotniuc oligarcha vezette Moldovai Demokrata Párt azonban alkotmánybírósághoz fordult, a bíróság pedig vele egyetértve vasárnap alkotmányellenesnek minősítette Greceanii és Sandu megválasztását, felfüggesztette tisztségéből a szocialista államfőt, Igor Dodont, amiért nem oszlatta fel a parlamentet, és Pavel Filip eddigi miniszterelnököt nevezte ki ideiglenes államfőnek. Filip azonnal bejelentette a parlament feloszlatását, és szeptember 6-ára előre hozott választást írt ki - írja az MTI.

Ezután mondta a szombaton megválasztott házelnök azt, hogy legitimnek tekinti saját magát és a kormányt, amit hivatalosan egy nappal a határidő lejárta után választottak meg.

Kapcsolódó

Kaphat-e Nobel-békedíjat a moldáv maffia?

Soha ilyen jó esély nem volt Moldova és Transznisztria egyesülésére, de ez a béke egy gengsztersztori.

Közben Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára a Velencei Bizottság sürgős állásfoglalását kérte a moldovai eseményekről, a többi között a parlament feloszlatásának jogszerűségéről. Daniel Holtgen, a főtitkár szóvivője Twitter-üzenetében idézte Jagland közleményét, amely szerint rendkívül aggasztják a moldovai események.

Önmérsékletre és felelősségteljes magatartására szólította a "demokratikusan megválasztotta parlamentet, a legitim kormányt és az összes politikai erőt". Jagland úgy fogalmazott, hogy "nehéz megérteni" az alkotmánybíróság döntéseit, amelyek szemlátomást önkényesek az alkotmány szövege és a nemzetközi jogi normák mércéi szerint.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos közös közleményében azt írta, hogy az unió elismeri a parlament által szombaton hozott döntéseket, így a kormánykoalíció létrehozását is, és kész együttműködni a legitim kormánnyal a reformok iránti elkötelezettség és a társulási szerződésben lefektetett fő elvek alapján.

Az amerikai külügyminisztérium közleményében önmérsékletre intette az érintetteket, és arra szólította őket, hogy politikai párbeszéddel találjanak kiutat a válságból. Washington szerint érvényt kell szerezni a februári választáson megnyilvánult népakaratnak mindenfajta beavatkozás nélkül.