Több ezer gyereket kínoznak a szenegáli Korán-iskolákban

2019-02-22T143301Z 1175951688 RC15A785E290 RTRMADP 3 SENEGAL-ELE
2019.06.11. 10:22

Több ezer gyereket bántalmaznak Szenegál Korán-iskoláiban, a fizikai bántalmazásnak és a gyermekek magukra hagyása miatt 16-AN már meghaltak

– áll a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet keddi jelentésében, amelyet egy helyi emberi jogi csoporttal közösen készített.

A Csoport az emberi jogok védelméért (PPHD) nevű szenegáli civil szervezet szerint 2017-ben és 2018-ban 16 Korán-iskolába járó gyerek halt meg emiatt. A HRW keddi jelentése az adatokat kiegészíti már idei beszámolókkal is, amelyek szerint

a tanárok több mint 100 ezer gyermeket kényszerítenek egyebek közt koldulásra. A jelentés több nemi erőszakot is dokumentál.

Tavaly és idén a HRW és a PPHD több mint 150 emberrel készített interjút, beleértve 88 jelenlegi és hajdani Korán-iskolást, tanárokat és szociális munkásokat. A terepmunka során találkoztak olyan, koldulásra kényszerített iskolással is, aki mindössze ötéves volt. Számos diák a bántalmazás elől gyermekvédelmi központokba menekült.

A jelentés a nyugat-afrikai ország tizennégy körzetéből összesen nyolcban talált visszaéléseket.

A diákok arról számoltak be, hogy akkor kaptak büntetést, például láncra verték őket, ha nem koldultak össze elegendő pénzt, vagy nem tanulták meg a Korán verseit. Ugyanilyen szigorúan torolták meg a szökési kísérletet is.

A jelentés arra is rámutat, hogy sok iskola épülete egyáltalán nem biztonságos, nem felel meg a tűzvédelmi előírásoknak sem, és felsorol több olyan esetet, amelyben a bennrekedtekkel tűzvész végzett.

Corinne Dufka, a HRW afrikai irodájának igazgatóhelyettese bírálta a szenegáli hatóságokat is, amiért szerinte nem tesznek meg mindent a gyerekek védelméért. Hozzáteszi azt is, hogy bár 2016-ban a hatóságok már megpróbáltak fellépni a gyerekek koldulásra kényszerítése ellen, az akkori próbálkozás nem járt sikerrel.

Mamadou Wane, a PPDH vezetője felszólította az ország februárban újraválasztott elnökét, Macky Sallt, hogy második elnöki ciklusában kiemelten fontos ügyként kezelje a Korán-iskolákban zajló bántalmazásokat, és hozzon kézzelfogható, széles körű intézkedéseket a gyerekek jogainak és testi épségének védelmében.

Áprilisban, mielőtt még nem volt nyilvános a HRW jelentése, már a nyugati sajtó cikkezett a gyerekek kínzásáról, arról, hogy vallási nevelés címén prostitúció és koldulás zajlik a szenegáli nagyvárosokban. Az Index Nagyképben dolgozta fel a nyilvánosságra került információkat:

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport