Adok 9 millió dollárt, ha megölöd a legjobb barátnődet

tk3s 20190618 zaf m67 084
2019.06.20. 20:25 Módosítva: 2019.06.20. 21:30
Két indianai nő is előállt azzal, hogy őket is megkörnyékezte korábban az interneten az a férfi, aki egy hamis internetes profil mögé bújva, dollármilliók ígéretével gyilkosságra vett rá öt alaszkai kamaszt, majd az egyiküket zsarolással arra is rábírta, hogy kislányokat erőszakoljon meg. A kisbabáikat érintő, undorító kérésekkel bombázta a nőket, amit visszautasítottak, de a rendőrségre nem mentek el. Kiderült az is, hogy Kaliforniában vizsgálódott már a rendőrség a férfinak egy hasonló ügyében, de vádemelésig nem jutott a dolog.

Bárcsak soha ne kötöttem volna egyezséget veled. Találkozhatunk, de amint zsarut látok, megmondom neki, hogy nemi erőszakra kényszerítettelek, és megölted Cece-t

– ez volt az az üzenet a 18 éves alaszkai lány, Denali Brehmer telefonján, ami a nyomozókat rávezette, hogy egy olyan férfinak is köze van Cece, azaz a 19 éves Cynthia Hoffman meggyilkolásához, aki a helyszíntől több ezer kilométerre, Indianában élt, és nem tette ki a lábát onnan a tragikus események idejére sem. Napok alatt világossá vált, hogy ez a férfi a kulcsfigurája az addig érthetetlen, látszólag ok nélküli bűnténynek, melynek rajta kívül öt anchorage-i kamasz a vádlottja, közülük ketten annyira fiatalok, hogy a nevüket, az eseményekben betöltött pontos szerepüket nem is hozták nyilvánosságra.

Az első bírósági meghallgatások nyomán bejárta a hír a világsajtót: a tizenévesek a fenti üzenet feladója, egy neten megismert, magát milliomosnak kiadó és Tylernek nevező kansasi idegen utasítására, 9 millió dollár (kb. 2,5 milliárd forint) reményében ölték meg barátjukat. „Tyler” valójában nem volt milliomos, nem volt kansasi, és persze Tyler sem. A férfit Darin Schilmillernek hívják, 21 éves, és az Indiana állambeli New Salisbury nevű, faluméretű településen lakott, amíg egy héttel Cynthia Hoffman halála után, június 9-én el nem vitték onnan a szövetségiek.

Az óvadék tárgyában készült, június 14-i keltezésű, az addig kinyomozott tényeket rögzítő nyilvános bírósági dokumentum szerint eredetileg nem a gyilkossági ügyben tartóztatták le, de lényegében azonnal elismerte, hogy ő van a Tyler kamuprofil mögött, és hogy rászedte Denali Brehmert.

Legjobb barátnők mindörökké

Kettejük bizarr története néhány hónappal ezelőtt kezdődött, ekkor ismerkedtek össze az interneten. Nem kellett sok idő hozzá, hogy az „Angel” netes nevet használó Brehmer megkapja az ajánlatot: erőszakoljon és öljön meg valakit Alaszkában, ha megteszi, felveszi videóra és elküldi Tylernek, akkor 9 millió dollár üti a markát. Brehmer ráállt. Tyler, azaz Schilmiller addigra eleget tudott Brehmer körülményeiről, életéről ahhoz, hogy kijelölhessen egy konkrét áldozatot: a lány legjobb barátnőjét, Cynthia Hoffmant választotta.

Hoffman egy fejlődési zavar miatt intellektuálisan némileg elmaradt a kortársaitól. Édesapja, Tim Hoffman szerint nagyjából egy hetedikes értelmi szintjén állt. Az Anchorage Daily News-nak nyilatkozó apa azt mondta: Cynthia mindennél jobban vágyott arra, hogy elfogadják, befogadják. Menő szeretett volna lenni, és a szemében Brehmer menőnek számított. Körülbelül fél évvel ezelőtt barátkoztak össze, Cynthia az Instagramján az egyik képhez, amin együtt hülyéskedtek egy iskolai bulin, oda is írta: „Legjobb barátnők mindörökké”.

Schilmiller vallomása szerint Brehmerrel három hétig tervezgették a gyilkosságot. A lány úgy döntött, hogy bevonja négy ismerősét, részesedést ígérve nekik a szeme előtt lebegő vagyonból. A négyből az egyik a 16 éves Kayden McIntosh volt, a másik a 19 éves Caleb Leyland, a többi két, az életkora miatt védett fiatalról csak annyit tudni, hogy egyikük lány, a másikuk fiú. A tervet valamikor május végén, június elején dolgozta ki az alaszkai ötös, és június 2-án hajtották végre.

Kirándulás a Viharmadár vízeséshez

Leyland kölcsönadta a kocsiját Brehmernek és McIntoshnak, hogy azzal vigyék Hoffmant a kiszemelt helyszínre. Ezért 500 ezer dollárt ígértek neki. A Viharmadár vízeséshez indultak az áldozattal kirándulás címszóval, de letértek az útról, és egy, az Eklutna folyó mentén haladó ösvényt kezdtek követni. Megálltak egy tisztáson, ahol ragasztószalaggal megkötözték Hoffman kezét, lábát, betapasztották vele a száját is, majd McIntosh hátulról főbe lőtte. A holttestét bedobták a folyóba, megmaradt ruháit, táskáját, mobilját megsemmisítették. Az áldozat családjának küldött üzenetben azt hazudták, hogy a lányt kitették az anchorage-i Jegesmedve parknál. 

Bár Tyler ajánlatának eredetileg az áldozat megerőszakolása is része volt, a bírósági dokumentum szerint egyelőre nincs arra utaló jel, hogy Hoffmant szexuálisan bántalmazták volna. Azt a feltételt viszont teljesítették a gyilkosok, hogy közvetítsék, amit tesznek. Képeket küldtek Snapchaten a megbízónak a megkötözött Hoffmanról, majd a holttestről is. Brehmer később megpróbálta kitörölni ezeket az árulkodó nyomokat a telefonjáról, de véglegesen nem tudott megszabadulni tőlük.

A holttest megtalálása után, már június 4-én kihallgatták a két alaszkai fiatalt a rendőrök. McIntosh nagyon hamar beismerte, hogy ő lőtte le a lányt. Brehmer először megpróbálta az egészet a társára kenni. A rendőröknek előadott első sztorija úgy szólt, hogy az áldozattal hármasban megegyeztek, hogy kimennek az erdőbe, megkötözik és közben fotózzák egymást, csak a lány pánikolni kezdett, amikor rákerült a ragasztószalag, és erre McIntosh lelőtte.

A gyilkosságot csak a kezdetnek szánta

További nyomozás és egy inkrimináló, lényegében beismerést tartalmazó Snapchat-videó után június 7-én újra bevitték a rendőrségre Brehmert, aki ekkor már bevallotta, hogy előre kitervelték Hoffman meggyilkolását, és – mivel eddigre már arra is rájött, hogy átverték – Schilmiller szerepéről is kitálalt.

Csakhogy mire idáig eljutott, Schilmiller elérte, hogy még több embernek szenvedést okozzon. A Brehmer okostelefonját átvizsgáló nyomozók fotókat találtak arról, ahogy a gyilkosság másnapján egy 15 éves lányon szexuális erőszakot követ el. Brehmer utólag azt vallotta a rendőröknek, hogy nem is ez volt az egyetlen eset. Képi bizonyíték erre nem került elő, de Brehmer a vallomása szerint szexuálisan bántalmazott egy 8 vagy 9 éves lányt is. A vallomása szerint azért tette ezt, mert „Tyler” megzsarolta: leleplezi gyilkosként, ha nem erőszakol meg a kedvéért gyerekeket, és nem küld neki erről képeket, videókat. 

Schilmillert eredetileg a gyerekpornónak minősülő, Brehmertől kapott felvételek miatt tartóztatták le Indianában. A gyilkosságra való felbujtás mellett elismerte azóta azt is, hogy ő zsarolta ki a szexuális erőszak elkövetését, sőt, arról is beszélt a nyomozóknak, hogy egy újabb gyilkosság elkövetése is szóba került köztük Brehmerrel, de ez a terv aztán annyiban maradt.

Schilmiller lebukása óta kiderült, hogy nem Brehmer volt az első, akit a férfi megkörnyékezett. Két indianai nő is előállt nagyon hasonló történettel. Mindketten Schillmiller iskolatársai voltak a középiskolában, de sokáig nem tartották vele a kapcsolatot, mióta 2017-ben végeztek.

Austin, azaz Dylan, azaz Tyler

Az egyikük, Shiann Arnold az Anchorage Daily News-nak arról számolt be, hogy valamikor a télen megismerkedett a Meet Me nevű randi-és közösségi oldalon egy férfival, aki Austin néven mutatkozott be. Háromnapos ismeretség után Austin bedobta, hogy szeretné megvallani egy gondját, de mikor a nő ráállt, hogy meghallgatja, azt a választ kapta, hogy majd csak akkor, ha előbb a nő küld neki egy videót az 1 és 2 éves gyerekei pelenkacseréjéről. Arnold dühösen nemet mondott, és elkezdett kicsit utánanézni, kivel is van dolga. Felfedezte, hogy a férfi a Snapchat profilja szerint New Salisburybe való, miközben a Meet Me-n még Jasperbe valósinak mondta magát.

Mikor számon kérte a hazugságot, „Austin” elárulta a valódi kilétét, bocsánatot kért, és a nőnek egy, számára kellemetlen Facebook-posztja után megígérte, hogy többet nem kér képet a gyerekekről. De ezt sem volt képes betartani, pár nap telt csak bele, és Dylan név alatt, egy újabb kamuprofilról fotókért kuncsorgott Arnold lányairól. Nem volt nehéz kitalálni, hogy megint Schilmiller jelentkezett.

Az alaszkai napilapnak nyilatkozó másik nő, Britanny Meek februárban kapott üzenetet Schilmillertől, kivételesen a férfi valódi Facebook-profiljáról. Ők ketten a középiskolában egy ideig randizgattak, de a szakítás óta eltávolodtak egymástól. A forgatókönyv kísértetiesen hasonló volt, mint Arnold esetében. Schilmiller azzal jött, hogy van egy problémája, de nem árulja el, mi az, amíg a nő nem küld neki videót, amin a kisfia pelenkáját cseréli. Meeknek még valamiféle magyarázatot is adott a kérésre: van neki ez a fétise, és szeretne túllépni rajta. De Meek szerint vele sokkal tovább is merészkedett, arra is megpróbálta rávenni, hogy szexuálisan molesztálja a 4 hónapos babáját, és videót küldjön neki róla. Meek természetesen nemet mondott, de egy hónappal később ugyanezzel a kéréssel megtalálta még egyszer egy bizonyos Tyler, akivel a Meet Me-n ismerkedett meg.

Kaliforniában is próbálkozott

A két indianai nő egyike sem fordult a rendőrséghez. Britanny Meek azzal magyarázta ezt, hogy félt Schilmillertől, aki már a hajdani párkapcsolatuk idején is erőszakoskodott vele, és olyasmikre próbálta rávenni a szexben, amiket ő nem akart. A nőt az alaszkai vád még ezzel együtt is meglepte.

Darin Schilmiller
Darin Schilmiller
Fotó: Facebook

Az alaszkai bírósági dokumentum szerint Schilmiller büntetlen előéletű. Az Anchorage Daily News szerint egyszer folyt ugyan rendőrségi vizsgálat Schilmiller ellen, miután Kaliforniában megkeresett egy nőt azzal, hogy csecsemőfétise van, és arra kérte, hogy küldjön neki képeket kisbabákról és koszos pelenkákról. Ez az ügy azonban nem jutott el vádemelésig.

A férfi jelenleg Indianában van őrizetben, a kiadatására vár. Nemsokára, várhatóan július közepén szállítják át Alaszkába.

Nem érzi gyilkosnak magát

Brehmeréknek vasárnap volt először nyilvános jelenése a bíróságon. Leyland, aki a kocsiját kölcsönözte a gyilkosoknak, a tárgyalóteremben kábultnak tűnt. A bírónak sokszor kétszer is fel kellett tennie a kérdéseit ahhoz, hogy választ kapjon rájuk. Az alaszkai napilap szerint a nyomozás során napvilágra került, hogy Leyland szexuálisan bántalmazta egyik vádlott-társát, a meg nem nevezett kiskorú lányt, amiért külön eljárásban vádat emeltek ellene.

Denali Brehmernek saját ügyvédre nincs pénze, kirendelt védőt kért. A bíróságon azt mondta, tudja, hogy rosszat tett, és hogy „valószínűleg” volt, amit másképp kellett volna csinálnia. De azt is kijelentette: nem akarja, hogy a lánya gyilkosnak lássa őt, mert ő sem érzi magát gyilkosnak. A sajtóban megszólalt Brehmer féltestvére, tőle lehet tudni, hogy a 18 éves vádlott nem maga neveli a gyerekét, korábban örökbe adta. Brehmer egyébként testvéreivel együtt maga is állami gondozásban, később örökbefogadottként nőtt fel, miután kiskorukban bántalmazás miatt elvették őket a biológiai anyjuktól. 

A lányom megbízott ezekben az emberekben. A lányom csak barátokat akart. És most el kell temetnem

– mondta az áldozat apja, Tim Hoffmann. Fogadkozott, hogy ott lesz minden bírósági tárgyaláson, és „pokolra fogja küldeni mindet”. 

Cikkünk a bírósági dokumentum mellett jelentős részben az Anchorage Daily News-nak az üggyel foglalkozó cikkein, tudósításain alapul.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport