Angelika
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Összedőlt egy hétemeletes ház Kambodzsában, legalább kilencen meghaltak

2019.06.22. 10:25

Legkevesebb kilencen meghaltak, amikor összedőlt egy hétemeletes épület Kambodzsában - írja a BBC. Több eltűntet még keresnek. Az építés alatt álló épület egy kínai cégé volt. 

A baleset a tengerparti Sihanoukville városában történt. A halálos áldozatok közül hármat már sikerült azonosítani; kambodzsai állampolgárok volt, két építőmunkás és egy fordító. Legkevesebb 21 ember megsérült, többség életveszélyesen.

Az eltűntek száma bizonytalan, a kormányzó szerint 20 embert mentettek ki, és körülbelül 50 munkás szokott dolgozni az építkezések ilyenkor. A hivatalos nyilatkozatok is eltérőek: Khieu Kanharith miniszter szerint több mint 30 embert keresnek, a Munkaügyi Minisztérium nyilatkozata szerint azonban kevesebb mint 10 ember tűnt el. 

A rendőrség 4 embert letartóztatott a balesettel kapcsolatban, köztük az épület kínai tulajdonosát, az építőipari cég vezetőjét és az építkezésért felelős vállalkozót. 

A ház összedőlésének okát még nem sikerült megállapítania a hatóságoknak, de a városi rendőrség szerint kihallgattak egy kínai nőt az üggyel kapcsolatban. 

Az elmúlt három évben a térség teljesen megváltozott, több tucat kaszinót és szállodát építettek, szinte kizárólag a kínai turistáknak.