Edit
9 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Végre meghalt. Megrohadhat

GettyImages-623042362
2019.06.23. 12:56 Módosítva: 2019.06.23. 18:58
Vízbefojtás, sorozatos hátbaverés magassarkú cipővel, és éheztetés – csak néhány példa arra, hogyan kínozta „gyerekeit” a Család nevű ausztrál szekta néhai vezére, Anne Hamilton-Byrne. Az évek óta súlyos demenciával küzdő nő június 13-án, 97 évesen halt meg egy idősek otthonában. Sok áldozat a mai napig nem akar beszélni arról, mit tett vele a messiásnak hitt mostohaanyja, a huszonnyolc gyermeket felnevelő Anne pedig haláláig tagadta a vádakat.

Közel százéves történetet zárt le Anne Hamilton-Byrne június 13-i halála: a nő 1921-ben még Evelyn Grace Victoria Edwardsként született, később fiatalon pedig többször is nevet változtatott, mire megállapodott az Anne-nél. Elbeszélések szerint szépségével vonzotta a férfiakat, rafinériájával pedig irányítani tudta őket úgy, ahogy éppen szerette volna. A Családban, amit akkori férjével, Dr. Raynor Johnsonnal alapítottak 1962-ben, Anne volt a guru és a vezér, akit a férje is csak kiszolgált.

A csoport eredetileg egy New Age gyülekezet volt, ahol a keresztény és a hindu tanokat ötvözték más, keleti és nyugati vallások különböző elemeivel. A hatvanas évek elején még Nagy Fehér Testvériségnek hívott csoportosulás kezdetben hetente találkozott egy vidéki házban Melbourne közelében, ahol vallási-filozófiai beszélgetéseket folytattak. Később egyre több időt töltöttek egymással: jógát oktattak, és egy magánklinikát is alapítottak, ahol a betegeket az akkor még teljesen legális LSD-vel kezelték – vagy ahogy ők mondták: tisztították. A csoport tagjai pedig közös gondozásba adták gyermekeiket, nem is akárkinek: a szektavezér Anne-re bízták nevelésüket. Aki körül idővel egy nagyon erős személyi kultusz alakult ki:

Anne-t ugyanis Jézus Krisztus földi reinkarnációjának tartották, aki a közelgő harmadik világháború és a nukleáris holokauszt után fogja vezetni a világot.

Rengeteg középosztálybeli értelmiségi, főleg orvosok, ügyvédek, tanárok és nővérek tucatjai álltak be Hamilton-Byrne mögé, akármit végrehajtva, amit csak kért – a csúcson közel ötszáz taggal büszkélkedhetett a Család.

Azt mondta, hagyjam el a feleségemet, és költözzek a hegyekbe – megtettem. Azt mondta, gyerekem lesz egy másik nőtől – és így lett

– mesélte a szekta egyik tagja egy régebbi tévéinterjúban. A legnagyobb hatással azonban talán nem is a felnőttekre, hanem a gyerekekre volt az állítólagos messiás.

„Huszonnyolc fiatal volt a kezeink között”, büszkélkedett Anne egy interjúban arról, hogyan működött a hetvenes-nyolcvanas években az általa vezetett Család gyermeknevelő intézete, a Kai Lama. Anne 1968 és 1975 között hivatalosan tizennégy csecsemőt és kisgyermeket fogadott örökbe, főleg a szekta felnőtt tagjaitól kerültek így gyerekek hozzá. Másokat pedig innen-onnan hozott be a vezér a szektán kívülről ügyvédek, orvosok és szociális munkások segítségével, akik megkönnyítették az akkoriban egyébként is igen laza folyamatot.

Gyakran óvatlan tinédzser anyukák lettek Anne „béranyái”, akikkel azt hitették el, hogy leendő gyermekük rendellenességgel fog születni, viszont a Család szívesen gondját viselné. Az egyik áldozat, Sarah Moore biológiai anyja például tizenöt éves volt, amikor gyermeke lett egy Család-tag orvostól. Az orvos intézte el az örökbefogadást is, olyan gyorsan, hogy már a szülés után egyből elvették anyjától a kis Sarah-t.

Sarah emiatt abban a hitben nőtt fel, hogy Anne volt az édesanyja, és a szintén örökbe fogadott gyerekek mind a testvérei voltak. Nem is lett volna oka kételkedni ebben, hiszen minden ellenkezőre utaló nyomot tudatosan eltüntettek. Meghamisították a kiskorúak iratait és adatait, kezdve az anyakönyvi bizonyítványokkal, ahol legalább tizennégy gyereknek a „Hamilton-Byrne” vezetéknevet adták. Sőt, egyforma ruhákba öltöztették őket, és hogy még jobban hasonlítsanak egymásra,

egyformán szőkére festették néhányuk haját is.

A gyerekeket gyakran verték és éheztették, felnőtt társaikhoz hasonlóan pedig szintetikus drogokkal, főleg LSD-vel „kezelték” őket. A Kai Lama helyileg Melbourne közelében, az Eildon tónál helyezkedett el, teljesen elzárva a külvilágtól. Anne-en kívül persze voltak más felnőtt tagok is a kicsik körül: a nénikéknek és bácsikáknak nevezett segítők vették át néha Anne munkáját – például a gyermekek bántalmazásakor.

Amint elárultam Anne-t, én lettem az ő Júdása

Ezt Sarah Moore, azaz „születési nevén” Sarah Hamilton-Byrne mondta egy interjúban. Ő talán a legismertebb a huszonnyolc áldozat közül, gyermekkoráról többször is nyilatkozott, még könyvet is írt belőle. Az ausztrál 60 Minutes-nek is adott egy hosszabb interjút, amiben elmesélte, milyenek voltak gyermekévei az általa szörnyetegnek tartott Anne mellett. Volt olyan gyerek, aki minden éjjel bevizelt az ágyába, emiatt pedig minden reggel megverték – olyannyira, hogy a combján lévő sebek miatt „zebracsíkosnak” csúfolták. Volt, hogy Anne a magassarkú cipőjével verte sorozatosan hátba Sarah-t, és remegő hangon beszélt arról a 60 Minutes riporterének, hogyan fojtogatták őket nevelőik.

Mintha csak Guantánamo foglyai lettek volna: egy vödör vízbe tartották a fejüket fél percekre, amíg be nem ismerték azt, amivel nevelőik gyanúsították őket, akár megtörtént az eset, akár nem. Sarah fejében meg is ragadt egy mondat, amit az egyik „nénikéje” mondott a fojtogatás közben:

Jobb, ha megfulladsz, mint hogy hazug legyél.

A lányok mellett fiúk is voltak az áldozatok között: Ben Shenton az ausztrál ABC rádiónak mesélt arról, hogyan kényszerítették erőszakkal és veréssel őket jógára vagy meditációra.

Úgy nőttünk fel, hogy kontroll alatt tartottak minket – és mi is kontroll alatt tartottuk egymást

– mondta, ugyanis a gyerekek Anne rideg tartása alatt még veszekedni sem mertek. Ha esetleg egy gyerek összetűzésbe került társával, akkor mindkettőjüknek a házon kívül kellett éjszakáznia.

Ben azóta lelkész lett, nős és két gyermek édesapja; szabadulása után csak egyszer látogatta meg egykori mostoháját, Anne-t. Már nyolc évvel ezelőtt is demenciás zavarokkal küzdött a szektavezér, akinek Ben szerint „teljesen elment az esze”. A látogatás viszont lezárt egy korszakot az életében, ahol az addig hírhedt Anne bármire képes volt meggyőző fellépésével.

Mindez teljesen törvényes módon folyt

1982-ben a The Age című lap folytatott nyomozást az ügyben, ugyanis már akkor feltűnt egyeseknek az egyforma, szőke bubihajúra formázott gyerekek látványa. Azonban a hatóságok nem találtak kifogásolnivalót a Kai Lamával kapcsolatban, ugyanis a helyet az oktatási minisztérium már korábban magán-nevelőintézetként regisztrálta. Amikor kiment végül a minisztérium egy tisztviselője a helyszínre, csak rendesen gondozott és öltöztetett gyerekekről számolt be, akik elmondása szerint korukhoz képest igen magasan műveltek voltak.

A hivatalnoknak csak olyan apró dolgok tűntek fel, mint amikor a gyerekeket arról kérdezték, hogy hívják őket. ugyanis nem a nevüket, hanem a születési dátumukat mondták el.

A „képzési hely” engedélyét azonban a riport után sem vonták vissza – ennek pedig az lehetett az oka, hogy a néhai társalapító Dr. Raynor Johnsonnak igen magas szinteken voltak összeköttetései. Prominens politikusok és üzletemberek kerültek közel a Családhoz, a szektának pedig feltehetően a mai napig vannak olyan magas rangú tagjai, akik megakadályozták azt, hogy Anne Hamilton-Byrne-t nyilvánosan meghurcolják.

A szektaalapító pedig nemcsak a gyerekekről, de a vagyonáról is gondoskodott: állítólagos messiásként igen egyszerű volt meggyőznie a Család tagjait arról, hogy ne csak fizetésük egy részét, de az összes megtakarításukat is felajánlják neki. Ezekből pedig főleg ingatlanokat vett, nemcsak Ausztráliában, de Európában és Amerikában is – így amikor a The Age elkezdett a nyolcvanas években kutatni utána, volt hova eltűnnie a kíváncsi szemek elől, és igen kevés időt töltött már onnantól Ausztráliában.

Míg Anne-nek saját magát, addig segítőinek a „gyerekeit” sikerült elbújtatni. Szinte nem is vette észre senki őket, holott az Eilden tó igen keresett turisztikai célpont volt. Amikor valaki mégis érdeklődött a gyerekek után, vagy értesítette a rendőrséget, a huszonnyolc gyereket egy apró lyukba zsúfolták össze.

Hat évbe telt, mire elkapták, de alig tudták elítélni

Anne szorító ölelését nem mindenki bírta elviselni: például Sarah Moore sem, akit végül 1987-ben a nő ki is zárt a Családból az állandó lázongásai miatt. Ez a pillanat sorsfordító volt a gyermekek kiszabadításában, ugyanis Sarah és más, a szektából már megszökött fiatalok nagy segítségére voltak Victoria állam rendőrségének az ügy felderítésében. A nyomozást évtizedekig vezette a victoriai rendőrség nyomozója, Lex De Man, aki így emlékezett vissza a történtekre:

A valaha vizsgált összes bűntény közül ez a nő volt a leggonoszabb ember, akivel valaha találkoztam

– mondta, hozzátéve, rengeteg ember mégis „komolyan elhitte, hogy Anne maga Jézus Krisztus”. Szerinte nem volt véletlen, hogy a Család eredeti neve Nagy Fehér Testvériség volt, ugyanis Anne-nek célja lehetett akár egy árja szuperfaj kinemesítése is a szőke kisgyerekekből.

imagev11dd55b53739fe53ae88d9b304768f3a1-pgcwd7ez67jpwbmc1r2 t460
Fotó: Családi archívum

Végül 1987. augusztus 14-én tartottak razziát a Kai Lamában, ahol már csak hat gyermek volt fogságban, a többiek ugyanis addigra vagy megszöktek, vagy már betöltötték a tizennyolcat. A gyerekek kiszabadítása után arról szóltak a hírek, hogy Anne Hamilton-Byrne egy farmra költözött az angliai Kentben, ahol szögesdróttal és kutyákkal vette körül magát. Később pedig az Egyesült Államokba menekült, a New York állambeli Catskillsbe.

A szabadulás után két évvel külön nyomozócsoportot is felállított az ausztrál rendőrség az ügy felderítésére, de sok áldozat évtizedek után sem mert vagy nem akart nyilatkozni. Sokan ugyanis nem voltak képesek tanúskodni az „anyjuk”, Anne ellen, aki boszorkányüldözésnek nevezte az ellene felhozott vádakat, és perekkel fenyegetőzött minden irányba. Hat év után, 1993 júniusában tartóztatták le férjével együtt az FBI segítségével az USA-ban.

Viszont csak okirathamisításért ítélték el, és mindössze 5000 ausztrál dollárra, miközben segítőik, a Család más tagjai jóval nagyobb pénzbüntetést kaptak. Az összeget valószínűleg könnyen fedezhette Hamilton-Byrne, ugyanis a nyolcvanas években több millió dollárra becsülték vagyonát, és a mai állapotok szerint is 5-10 millió ausztrál dollár (kb. 1-2 milliárd forint) közti vagyont örökölhetnek majd tőle. A gyermekbántalmazásokkal összefüggésben azonban soha nem tudták megvádolni, ennek pedig a legfőbb oka a bizonyítékok hiánya volt, mondta el Lex De Man nyomozó:

Sajnos nem sikerült kellő bizonyítékot vinni a bíróság elé. Ennek rengeteg oka van: például nem tudtuk bebizonyítani a gyermekek bedrogoztatását sem, hiszen a kábítószer, mint tárgyi bizonyíték nem volt nálunk, így ezt fizikailag sem tudtuk prezentálni.

Hova röpültek a gyerekek a Család fészkéből?

Az 1993-as ítélet után Anne eltűnt a nyilvánosság elől, először 2001-ben tűnt fel, amikor férje, Bill meghalt. Később több interjút is adott, többek között a 60 Minutes-nek tíz évvel ezelőtt, de ekkorra már demenciát állapítottak meg nála. Már hat éve terjengtek olyan hírek, hogy közel lehet a halálhoz, de így is túlélte több áldozatát. Többek között Sarah Moore-t, akinek egy öngyilkossági kísérlet utáni kórházi műhiba miatt amputálni kellett az egyik lábát. Még 2009-ben újra találkozott egykori mostohaanyjával, akivel kibékültek.

Anne és Bill (1993)
Anne és Bill (1993)
Fotó: FBI

Sarah 2016-ban szívrohamban halt meg, temetésén pedig a még életben maradt áldozatok is összegyűltek. Ben Shenton, egy másik túlélő úgy tudja, az áldozatok között vannak, akik a mai napig kötődnek a még mindig aktív Családhoz. A szervezetről azt mondta, mára „fogatlan oroszlán” lett, Anne halálával pedig a vezetőjét is elveszítette. Az áldozatok közössége pedig már jó ideje széthullott, csak néhányan járnak össze azok közül, akik Hamilton-Byrne-ék terrorja alatt éltek le évtizedeket.

De Man nyomozó is a mai napig kapcsolatban van a túlélőkkel, akiket mélyen tisztel azért, hogy képesek voltak többé-kevésbé túllépni az ügyön. Ez azonban nem mindenkinek sikerült: az áldozatok közül volt, aki az évek során öngyilkos lett, sokakat pedig pszichológiai és érzelmi zavarokkal kezelnek. Az egyetlen, amit De Man sajnál, hogy Hamilton-Byrne-t nem ítélték el soha azokért a súlyos bűnökért, amiket a gyerekek ellen elkövetett. A halálhírére reagálva pedig így nyilatkozott a Guardiannek:

Általában szomorúan reagál az ember valakinek a halálhírére. Számomra ez a mai hír ennek a teljes ellentéte. Nagyszerű ez a mai nap, hogy [Anne] végre meghalt. Megrohadhat.

Olyan, mint maga Jézus Krisztus

Sajnos nem egyedülálló történet a fiatalkorúak bevonása egyes szektákba: az utóbbi hetekben egy középkori jellegű kört fedeztek fel Németországban, aminek áldozata lett a 19 éves Carina Uwira is. Ő három évvel ezelőtt, tizenhat évesen került egy Torsten nevű férfi bűvkörébe, aki elválasztotta őt a szüleitől, majd nemrég a számszeríjas gyilkosságok során holtan találták az egyik áldozat lakásán.

A gyermekbántalmazás pedig nem csak a szektákban van jelen: a lengyel Sekielski fivérek májusban bemutatott dokumentumfilmje, a Ne mondd el senkinek a papi pedofília áldozatainak történetét mutatta be. Nem egy esetben ugyanis a papok előbb személyes viszonyt alakítottak ki a gyerekekkel, majd utána szexuálisan kezdték kihasználni őket, zsarolással és veréssel fenyegetőzve.

A filmben bemutatott egyik pap úgy fogalmazott az esetekkel kapcsolatban, hogy „a pap olyan a gyermeknek, mint maga Jézus Krisztus”. Anne Hamilton-Byrne is a megváltó reinkarnációjaként hirdette magát huszonnyolc fogadott gyermekének. Amikor egy riporter megkérdezte, miért vett magához ennyi fiatalkorút, úgy válaszolt:

Szeretem a gyermekeket.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport